Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2021. január 28., 07.45
Vajdahunyad

Virtuális kastélyséta – öt nyelven

Írta: Gáspár-Barra Réka
2008. június 26., 19.45 Csütörtök / Hunyad

Információs központ megnyitásával kezdődött a vajdahunyadi SOS kastélyfesztivál, melynek célja a középkori lovagvár népszerűsítése.

Idén már négy naposra nyúlt ki a rendezvény melynek keretében minden délben 13,30-tól gazdag kulturális program kínálkozik a várban, illetve hétvégén már a régi városközpontban is.

A rendezvény során bemutatásra kerül néhány díjazott dokumentumfilm, lesz gólyalábas animáció, tűzcsóvás tánc, és sok-sok zene, melynek javát a minden délután fellépő Huniadi Cantores szolgáltatja. Szerdán már ízelítőt nyújtottak e fesztiválra összeállított repertoárjukból, nagy sikert aratva a hűséges vajdahunyadi közönség és az épp arra járó, többnyire magyarországi, turisták körében. A nyitónapon azonban két egészen új helybeli együttes is bemutatkozott: az Erdélyi dudások és az iskolásokból toborzott dobosok valamint a pásztorkürtön játszó gyermekegyüttes.  Velük, és a négy nap alatt fellépő előadóművészek javával szombaton Vajdahunyad utcáin is találkozhatunk. Felvonulásuk délután fél hatkor kezdődik a Rusca szállótól és zenével, tánccal vonulnak végig a városon fel a középkori falak közé.

Visszakanyarodva azonban a fesztivál szerda délutáni megnyitójára, érdemes néhány szót ejteni a frissen üzembe helyezett információ központról, mely a vár keleti szárnyában kapott helyet és digitális képernyőn kínál gazdag információt a vár történetéről, illetve a környékbeli turisztikai látványosságokról, kiemelten foglalkozva a Retyezát Nemzeti Parkkal. Ráadásul mindezt öt nyelven, köztük magyarul is. Ami még dicséretesebb, hogy a vár története valamennyi nyelven egységes szöveg alapján készült és reálisan tükrözi a különböző történelmi korokat, a magyar uralkodók szerepét a vár alakulásában. A rendkívül könnyen kezelhető képernyő tőszomszédságában pedig egy háromdimenziós kivetítő áll, mellyel virtuális séta tehető úgy a kastély minden zegében-zúgában, mint a Retyezát Nemzeti Park sétányain. Mindez egy helybeli civilszervezet és egy magánvállalkozó jóvoltából került ide a várba – mutatott a modern információs felszerelésre Nicolae Cerişer kastélyigazgató, aki a fesztivál megnyitásán jelen lévő újdonsült polgármester támogatását kérve reményét fejezte ki arra nézve, hogy hamarosan nyomtatásban is megjelenhet a modern szerkentyűkben tárolt gazdag történelmi, helytörténeti tájékoztató.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu