Virtuális térbe költözik a rendezvény

Írta:
2020. szeptember 2. 17:43 (szerda) /

Idén 11. alkalommal szervezi meg az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete, a magyar civilszervezetekkel, egyházakkal és iskolákkal közösen a Hunyad megyei Magyar Napokat. A hagyományosan szeptember végén megrendezésre kerülő, 7-10 napos rendezvénysort azonban idén októberben és szűkített keretek között tartják meg – mondta el érdeklődésünkre Kocsis Attila Levente fő szervező.

– Idén nem csupán a járvány szólt közbe, de a szeptember 27-re időzített helyhatósági választások is sajátos helyzetet teremtettek a Magyar Napok szervezésében. Ezért október első hetére helyeztük át a rendezvénysort, melyben a tucatnyi hagyományos helyszín helyett ezúttal a virtuális térbe költöznek rendezvényeink. Lesz online kórus és néptáncelőadás, virtuális színház, fotókiállítás, szavaló-, ének- és regemondó verseny, és reményeink szerint egy-két kisebb kulturális és sportrendezvény a valós térben is – mondja a fő szervező.

Az évek során valamennyi magyarlakta települést érintő Hunyad megyei Magyar Napok helyszínei ezúttal a nagyobb városokba koncentrálódanak: Dévára, Vajdahunyadra, Petrozsényba és Lupényba. Az előadók is többségben helyiek lesznek: a Szivárvány kórus, a Pimpimpáré énekkar, a Szent Ferenc Alapítvány együttesei, illetve a csernakeresztúri hagyományőrzők. – Idén az anyagi kereteink is minimálisak, hiszen tekintettel a járványra elmaradnak az alapítványi és önkormányzati támogatások. Ezeknek az összegeknek most fontosabb irányt szabtak, a lakosság egészségmegőrzésére koncentrálva. Így helyi, közösségi szinten kell kigazdálkodni minden anyagi forrást. Elsősorban a megyei RMDSZ támogatására számítunk, ők ajánlották fel a meghirdetendő szavaló-, ének- és regemondó verseny díjazását is. Külső meghívottként a zilahi, illetve az alvinci néptánccsoportok részvételére számítunk, akik online előadással és lehetőség szerint valós jelenléttel is bekapcsolódnak majd a programba. 

Természetesen a Barcsay Ákos-díjakat idén is át fogjuk adni a civil szféra, az egyház és az anyanyelvű oktatás kiemelkedő személyiségeinek. Erre az alkalomra szeretnénk egy kicsit nagyobb lélegzetű ünnepséget. A hagyományos gasztro-rendezvényeink viszont elmaradnak, mert ez mindig tömegeket vonz és jelen helyzetben nehéz az egészségbiztonsági szabályok betartása.

Az október 4-én induló eseménysor kiemelkedő mozzanata lesz a Lozsádra tervezett nyitórendezvény. Az RMDSZ megyei szervezete és kiemelten Winkler Gyula EP-képviselő a református egyházzal közösen és a helyi közösségek aktív részvételével hirdette meg már évekkel ezelőtt az idén 700 esztendős Lozsád revitalizációját. Ebben a projektben kiemelkedő szerepet kap az idei évfordulós esztendő. Már kora tavasszal sor került egy országos gazdatalálkozóra és könyvbemutatóra, most a Magyar Napok keretében pedig szeretnénk méltóképpen megünnepelni a falu 700 éves fennállását. Annál is inkább, mivel ez az egyetlen település a megyében ahol fele-fele arányban élnek román és magyar ajkú lakosok. És a különleges népi kultúrával bíró település érdekes színfoltja Hunyad megyének – fogalmazott Kocsis Attila Levente.

Az idei Hunyad megyei Magyar Napok tehát október 4-én kezdődnek a lozsádi ünnepséggel, majd október 7. és 11. között, csütörtöktől vasárnapig kerülnek megszervezésre a különböző rendezvények, melyek többsége online lesz követhető. 

Hozzászólások