Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. február 17., 23.06

A kormány készen áll az IMF látogatására

2012. november 06., 07.00 Kedd

A kormány készen áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) látogatására – jelentette ki hétfőn Victor Ponta kormányfő.

„Alaposan felkészültünk az IMF látogatására. Ahogy bizonyára tudják, nagyon erős, és Románia számára kedvező üzenetet továbbítottak a múlt héten azok, akiknek nincs politikai befolyásuk, azaz a pénzügyi piacok – mondta Ponta. – A pénzügyminisztérium 1,5 milliárd értékben bocsátott ki kötvényeket. A kereslet 4,5 milliárdos volt, tehát háromszoros volt a túljegyzés, háromszor annyi pénz folyt be, mint amennyit kölcsönözni akartunk, és mindezt 5 százalékért, ahogy Románia soha nem kapott hitelt. Reméljük, hogy idén sikerül 5 százalék alá menni, ami számunkra történelmi csökkenés lenne” – tette hozzá.

Az IMF Erik de Vrijer romániai küldöttségvezető által irányított szakértői csoportja november 6–14. között Bukarestben fog tartózkodni, ahol párbeszédet folytatnak a romániai hatóságok képviselőivel a közelmúlt gazdasági történéseiről, a gazdasági kilátásokról, a fiskális és monetáris politikáról, valamint a strukturális reformokról. Az IMF küldöttségét elkísérik az Európai Bizottság és a Világbank szakemberei is.

(Mediafax)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu