A magyar párt támogatja a szerb kormányt, de nem lép be

2012. május 22. 21:11 (kedd) /

Mozgásteret és érdekérvényesítési lehetőséget ad a Vajdasági Magyar Szövetségnek, ha Szerbiában a Demokrata Párt képes lesz kormányt alakítani – véli Pásztor István.

Elégedett a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a hétvégi választási eredményekkel. Erről Pásztor István a párt elnöke beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A VMSZ a vajdasági tartományi parlamenti választáson nyolc mandátumot szerzett, míg a belgrádi törvényhozásba öt képviselőt küldhet a szerbiai országos voksolás után. Pásztor István korábban közölte, csupán 1996-ban kapott több szavazatot a párt, és öt képviselőnél soha nem küldhetett többet Belgrádba.

A politikus elmondta, habár a VMSZ több mandátumra számított, de azt a csatát, amelynek eredményeként azok megszülettek, ellenfeleik korábban nem látott eszközökkel és módszerekkel vívták. Ilyen körülmények között a májusi választáson nyújtott teljesítmény mindenképpen jónak minősíthető – tette hozzá a pártelnök.

Szerbiában a gyanú szerint több szabálytalanság is előfordult a tavaszi választások alatt. A hatóságok már vizsgálják, hogy május 20-án, a tartományi képviselőválasztás második fordulójában Szabadkán a Demokrata Párt (DS) aktivistái valóban szavazatokért cserébe osztottak-e tartós élelmiszereket. Az is konfliktust okozott, hogy – amint azt Pásztor Istvánt még május 9-én közölte – a május 6-i, vasárnapi szerb elnökválasztás esti adatai szerint 91 ezer 401 szavazatot kapott, de ez a szám kedd délutánra már csaknem 30 ezer szavazattal kevesebb volt, s így csupán 63 ezer 262 lett hivatalosan a rá leadott voksok száma.

Pásztor István az esetek kapcsán azt mondta, csomagosztás, illetve szavazatvásárlás nemcsak a legutóbbi vasárnapon és nemcsak Szabadka Makkhetes városrészében fordult elő, hanem a választások mindkét fordulójában és Vajdaság-szerte. A VMSZ a szabadkai eset kapcsán bűnvádi feljelentést tett. „Meggyőződésünk, hogy Szabadkán belenyúltak a választási akaratba, de azt gondolom, ezt bizonyítani kell – ez az ügyészség feladata. A VMSZ az eltűnt szavazatok ügyében is várja a magyarázatot" – tette hozzá Pásztor István.

A politikus a VMSZ jövőbeni feladatairól azt mondta, a szerbiai kormányzó Demokrata Párt (DS) vezetőjével, Boris Tadic eddigi államfővel kötött egyezség az elmúlt pár évben megfogalmazott célok teljesítését tűzte ki, többek között az autonómia és a területfejlesztés ügyében.

Bár a szerbiai elnökválasztást Tadic elvesztette a nacionalistának tartott Tomislav Nikoliccsal szemben, pártja, a DS kabinetalakítási lehetőséghez jutott, így a VMSZ is csatlakozni tudna a kormányzathoz. Pásztor István azonban hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a magyar párt be is akar lépni az új szerb kormányba, hanem azt, hogy a parlamenti többség része lesz, ami mozgásteret és érdekérvényesítési lehetőséget ad a VMSZ-nek.

A politikus megjegyezte még: szerinte az ország a Szerb Haladó Párthoz (SNS) tartozó új elnökkel és a DS vezette új kormánnyal is működőképes tud maradni, de ha ez mégsem így lenne, akkor Szerbia tovább fog süllyedni.

(hirado.hu/Kossuth Rádió, 180 perc)

Hozzászólások