A nyelvi jogokat törvények szentesítik

2013. február 27. 19:30 (szerda) /

Szolidaritásáról biztosítja Kelemen Hunor szövetségi elnök Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét, miután az Országos Diszkriminációellenes Tanács pénzbüntetéssel sújtotta a helyi önkormányzatot amiatt, hogy a főépítészi állás meghirdetésekor a magyar nyelv ismeretét is a kritériumok közé sorolta.

„A magyar nyelv használata a közigazgatásban egy törvény által szavatolt jog, nem kivétel ez alól a csíkszeredai főépítész sem, akinek munkaköri leírásában szerepel a fogadóórák megtartása. Ezekre pedig polgárok mennek el, akiknek kérdéseik, ügyes-bajos dolgaik vannak. Közöttük pedig magyar anyanyelvűek is vannak, sőt, Csíkszereda esetében többségében azok. Éppen ezért a magyar nyelv ismeretének feltételét jogosnak és törvényszerűnek tartom” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A 2001-ben újra közzétett, a helyi közigazgatásról szóló 215-ös számú törvény 19. cikke szerint „azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbségekhez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak, alárendelt közintézményeiknek, valamint a dekoncentrált közszolgálatoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a velük fenntartott kapcsolatokban, az Alkotmány, a jelen törvény és a Románia által részes félként aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően”. A 76-os cikk második bekezdése pedig kimondja: „Azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, az illető személyek akár élőszóban, akár írásban anyanyelvükön is fordulhatnak a helyi közigazgatási hatóságokhoz, a szakapparátushoz és a helyi tanács alárendelt szervezeteihez, válaszra pedig román nyelven és anyanyelvükön egyaránt jogosultak.”

Kelemen Hunor kijelentette, szolidáris a csíkszeredai polgármesterrel, és jogorvoslati segítséget kínál neki az ügy megnyugtató rendezése érdekében.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt 23 évben azért is dolgozott, hogy anyanyelvünket szabadon tudjuk használni, ehhez pedig megteremtettük a törvényes feltételeket. Ezek betartása alól pedig nem képez kivételt senki, sem Csíkszeredában, sem más településeken. Az anyanyelv védelme és szabad használata egy olyan téma, amelyben semmiféle engedményt nem vagyunk hajlandóak tenni. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azon tagjai, akik ezt a döntést meghozták, tisztában kellene legyenek azzal, hogy nekik nem a magyar nemzetiségűek és a törvény, hanem a diszkrimináció ellen kell fellépniük” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. 

Hozzászólások