Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2020. február 27., 22.13

Barnier nem zárja ki az uniós szerződésmódosítást

2012. november 14., 17.51 Szerda

A szolgáltatásokért és az egységes piacért felelős uniós biztos nem zárja ki az uniós szerződés módosításának lehetőségét.

 

Michel Barnier ugyanakkor kedden késő este Brüsszelben kijelentette: a hatályos szerződés adta jogi keretek között kell megoldást találni az eurózóna közös bankfelügyeletének felállításához. „Ez nem jelenti azt, hogy azt a rendszert, amelyet most létre kell hozni, ne lehetne a későbbiekben egy esetleges szerződésmódosítással még jobbá tenni” – közölte újságírói kérdésre Barnier az uniós pénzügyminiszterek keddi tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Az eurózóna közös bankfelügyeletéről az illetékes biztos elmondta: a javaslatnak vannak olyan területei, amelyeken lehet még javítani. További pontosításra szorul, például, az Európai Központi Bank (EKB) mint az eurózóna bankjainak közös felügyeletét ellátó hatóság és a tagállami bankfelügyeletek viszonya. A bizottság álláspontja szerint az EKB-nak az eurózóna minden bankja fölött közvetlen felügyeletet kell gyakorolnia, de napi teendők ellátásában jelentős feladatok hárulnak majd az országos intézményekre.

Michel Barnier arról is beszélt, hogy az EKB monetáris politikájának és bankfelügyeleti tevékenységének szigorúan el kell válnia, ezen továbbra is van mit javítani annak érdekében, hogy azok az országok is egyenlő felekként csatlakozhassanak a közös bankfelügyelethez, amelyek még nem vezették be az eurót. A biztos szerint a bizottság eredeti javaslatához képest előrelépés, hogy így az eurózónában, illetve az azon kívül lévő országok egyenlő felekként foglalhatnának helyet a felügyeleti testületben, de a végső szót a kormányzótanácsnak kellene kimondania, amelynek döntéseibe csak az eurózóna országai szólhatnak bele.

Barnier kifejtette, hogy olyan megoldáson dolgoznak, amelynek értelmében a felügyelet döntéseibe a kormányzótanács csak akkor szólhatna bele, ha komoly kifogásai vannak. A tőke-megfelelési szabályok átalakításáról, amely szintén szerepelt a pénzügyminiszterek napirendjén, a biztos úgy nyilatkozott, hogy az egyeztetések a célegyenesben vannak, egyúttal sürgette a tagállamokat, hogy igyekezzenek teljesíteni az Európai Parlament arra vonatkozó kérését, hogy szabjanak gátat a bankoknál kifizethető jutalmaknak.

(hirado.hu/MTI)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu