Fogyasztóvédelmi bírság a csíkszeredai Hagyományos és Helyi Termékek Vásárának

2013. március 24. 22:15 (vasárnap) /

A Fogyasztóvédelmi Hivatal Brassói Regionális Felügyelősége szerint törvénytelen volt a Csíkszeredában megszervezett Hagyományos és Helyi Termékek Vására, aminek következtében 10 ezer lejre bírságolta meg a Hargita Megyei Tanácsot. 

Az indoklás szerint a megyei önkormányzatnak nem volt engedélye a hagyományos termékeket bemutató vásár megszervezésére.

Birtalan József megyemenedzser szerint a törvény csak a piacokra vonatkozik, az ilyen jellegű vásárokhoz nem szükséges az engedély. Hozzátette: a bíróságon fellebbezik meg a fogyasztóvédelem döntését.

Az elmúlt hónapban fogyasztóvédelmi ellenőrök rohanták le a Csíkszeredában zajló Hagyományos és Helyi Termékek Vásárát, ahol a termelőket szúrópróbaszerűen ellenőrizték. Több esetben megállapították, hogy az eladásra kínált termékeken nem szerepel román felirat, kifogásolták egyes termékek használt műanyag palackban való árusítását, a címkék hiányát, illetve néhány termelőnél a bevizsgált és külön engedélyezett mérleg hiányát, sőt, még azt is felrótták egy-egy termelőnek, hogy nem beszél románul.

Az árusokat az ellenőrzés után berendelték a fogyasztóvédelmi hatósághoz, mindegyiküket írásos figyelmeztetésben részesítették, de akkor pénzbírságot nem róttak ki senkire.

Szombaton különben ismét megszervezték a székely termékeket népszerűsítő vásárt a hargitai megyeközpontban.

(Transindex/Prima Rádió)

Hozzászólások