Folytatódhat az aláírásgyűjtés

Írta:
2020. július 12. 18:07 (vasárnap) /

Tovább folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának aláírásgyűjtése – mondta Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. Kifejtette: csütörtökön az Európai Parlament óriási szavazattöbbséggel fogadta el a meghosszabbítást lehetővé tevő javaslatot. Dabis Attila úgy tudja, „papírforma szerint” szerdán fogadhatja el a rendeletet az általános ügyek tanácsa, 17-én hirdethetik ki, másnaptól léphet hatályba. Így július 18-án, szombaton folytatódhat az aláírásgyűjtés. A külügyi megbízott azt mondta: korábban a gyűjtést az is nehezítette, hogy a koronavírus-járvány idején a hírek csak a járványról szóltak. Ugyanakkor úgy látja, ez a téma továbbra is foglalkoztatja az embereket. Dabis Attila kiemelte: ez nem csak magyar ügy, hanem európai ügy is. Ezért most egy összeurópai kampány következik. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország – Magyarország, Románia és Szlovákia – tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Hozzászólások