Mindent vissza!

2012. november 5. 17:32 (hétfő) /

A Mindent vissza! (Restitutio in integrum) sorozat keretében hétfőn a kolozsvári Farkas utcai Állami Levéltár épülete előtt szerveztek figyelemfelkeltő akciót. 

A „Ne lopj!”, „Magyar tulajdon” és „Mindent vissza!” táblákkal ezúttal a magyar történelmi egyházak, a magyar civilszervezetek, intézmények és a magyar iskolák elkobzott levéltárainak visszaadásáért tüntettek.Amint azt Szász Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke ismertette, az elkobzott levéltári anyagokat különböző állami intézményeknél (Történelmi Múzeum, Egyetemi Könyvtár, Akadémiai Könyvtár, Állami Levéltár) szórták szét. Visszaszolgáltatásuk ellen különböző érveket találnak, például, hogy a visszaigénylők nem tudnák ezeket megfelelő körülmények között tárolni. Rámutatott, olyan egyházi, civil és oktatási intézményekről van szó, amelyek évszázadokon át gyűjtötték, rendszerezték és tárolták a dokumentumokat, tehát ez az érvelés nyilvánvalóan abszurd. 

Az erdélyi magyarságnak joga van tudni, hogy miért, milyen érdekektől vezérelve őrzik lakat alatt azokat a levéltárakat, amelyek a történelmünket dokumentálják – mondta Szász Péter. Elhangzott: a szóban forgó levéltári anyagokat kutatni sem lehet, az elmúlt évben azokon a helyeken is visszavonták az engedélyt, ahol korábban megadták. 

A tüntetést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Ifjúsági Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak szervezte.

az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye

Hozzászólások