Nem csökken a kolozsvári tévé kisebbségi szerkesztőségének a létszáma

2013. február 1. 21:23 (péntek) /

Nem érintette a közszolgálati televízió kolozsvári területi stúdiójának kisebbségi szerkesztőségét a munkaközösség átszervezése, sőt, egy taggal bővült a szerkesztői gárda, a továbbiakban 14 személy helyett 15 személy szerkeszti a magyar adást, illetve az ukrán, német, roma és zsidó kisebbségnek szóló műsorokat – közölte Pákai Enikő, a kolozsvári stúdió kisebbségi szerkesztőségének vezetője.

Pákai elmondta, a kolozsvári területi stúdióban is megszervezték a munkatársak teljesítményének felmérését, az eredményeket felküldték Bukarestbe, ahol egy központi bizottság hozott végső döntést.

A közszolgálati televízió munkatársai tavaly egy háromlépcsős, tevékenységi beszámolót, tesztet és interjút magába foglaló felmérésen vettek részt, ennek eredményeinek következtében dőlt el, ki lesz az a több mint hatszáz alkalmazott, akiket február elejétől menesztenek a közszolgálati televíziótól.

(Transindex)

Hozzászólások