Rekordmennyiségű hasist foglalt le a rendőrség és a DIICOT

Írta:
2020. szeptember 2. 16:20 (szerda) /

Mintegy másfél tonna hasis és több mint 750 kiló (négymillió darab) kaptagon-tabletta lefoglalásáról számolt be kedden a rendőrség és a Szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A nagy mennyiségű drogot, amelynek feketepiaci értékét 60 millió euróra becsülik, egy hajó átvizsgálása során fedezték fel, amely vasárnap érkezett a konstancai kikötőbe Törökországból, két, Szíriában feladott konténerrel. A kábítószert 40 tonna nagy sűrűségű, szerves eredetű szappan között rejtették el. A DIICOT közleménye szerint a „dzsihadisták drogjaként” ismert kaptagon-tablettáknak – amelyeket állítólag gyakran használtak fizikai állóképességük és önbizalmuk javítására az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei – rendszerint magas amfetamintartalmuk van. Ez az eddigi legnagyobb mennyiségű hasis- és kaptagon-fogás a román bűnüldözés történetében. Kézre kerítésében az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (DEA) is közreműködött. Jelenleg több román és külföldi állampolgár ellen van folyamatban bűnvádi vizsgálat, hogy kiderítsék a kábítószer szállításában játszott szerepüket. A hatóságok eddigi legnagyobb, négy évvel ezelőtti kábítószerfogása – csaknem két és fél tonna kokain lefoglalása – is a Fekete-tenger partján, a konstancai kikötőben történt.

Hozzászólások