RMDSZ: A kormány és a belügyminiszter elégtelenre vizsgázott a járvány kezeléséből

Írta:
2020. május 26. 19:01 (kedd) /

„Határozatlanság és ellentmondások sorozata jellemezte a nemzeti liberális kormány és a belügyminisztérium intézkedéseit a járvány ideje alatt. Válsághelyzetben egy egységes álláspontra és határozottságra, valamint a meghozott intézkedések széleskörű társadalmi támogatottságára van szükség, a kormány egyiket sem tudta biztosítani” – mondta el Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a parlament felsőházának plénumában, a belügyminiszter ellen benyújtott indítvány vitáján.

 

Cseke Attila ugyanakkor elmondta: a belügyminiszter és a többségi egyház között megkötött protokollúm, azon felül, hogy meghiúsította volna a mindenki által addig betartott intézkedések eredményét, a társadalmi szolidaritást, a többi felekezethez tartozókkal szemben méltánytalan volt.

 

A frakcióvezető felhívta a figyelmet a jogi ellentmondásokra is, a kormány katonai rendeletekben megfogalmazott ajánlásai precedens nélküliek a jogalkotásban a szenátor szerint.

 

Az RMDSZ álláspontja változatlan: kevesebb, mint hat hónappal a parlamenti választások előtt nem időszerű a kormány megbuktatása, a Szövetség szerint a jelenlegi kormánynak és minisztereinek végig kell vinniük mandátumukat a soron következő választásokig.

(rmdsz.ro)

Hozzászólások