Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. február 26., 21.50

Újratárgyalják az egészségügyi törvénytervezetet

2012. január 17., 14.49 Kedd

„Hamarosan elkezdjük az egészségügyi reform hatékony végrehajtását célzó törvénytervezet kidolgozását. Az egészségügyi reform feltétlenül szükséges, ugyanis jelenleg rengeteg hiányossága van a rendszernek, mind a finanszírozást, mind az egészségügyi szolgáltatások minőségét illetően.

Az új törvénytervezet kidolgozása előreláthatóan mintegy 3-6 hónapot vesz igénybe, ezalatt az idő alatt pedig konzultálni fogunk mindazon – közvetlenül  vagy közvetve érintett – csoportok  képviselőivel  (orvosok, jogászok, páciensek szervezetei, szakszervezetek stb.), akik érdemben hozzászólhatnak a készülő kerettörvény tervezetének minden fejezetéhez egy széleskörű társadalmi konzultáció során. Ezt követően kerül majd közvitára a törvénytervezet, amelyhez bárki hozzászólhat majd” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter.

A szaktárcavezető hozzátette, hogy az új tervezet jelentős módosításokat tartalmaz majd több területen, mint például a kórházak működése, a biztosítások felhasználási módja, vagy a malpraxis.

Az elkövetkező napokban az Egészségügyi Minisztérium közzéteszi a konzultációk kalendáriumát. 

(Egészségügyi Minisztérium, sajtóosztály)  

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu