„Vagy az RMDSZ jut be a parlamentbe, vagy senki...”

2012. november 12. 00:23 (hétfő) /

„Az autonómia pontosan olyan élő és fontos cél ma is, mint ezelőtt 22 évvel, és meg kell keresni, ki kell alakítani a különböző intézményes közigazgatási formáit. Egy része ezeknek is megvalósult, ma az önkormányzatok sokkal több dologban dönthetnek, mint ezelőtt 22 esztendővel. Tehát haladtunk az autonómia felé, az alapvető célok nem változtak” – jelentette ki Markó Béla szenátorjelölt a Maros megyei Népújság napilapnak adott interjújában.

Az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint az RMDSZ politikája az elvek tekintetében nem, csupán eszközeiben változott az elmúlt két évtizedben.

„Mi 1989-ben azt mondtuk: nem pártokat kell létrehozni, hanem egy egységes érdekvédelmi szervezetet. Azóta is vitázunk arról, hogy hogyan lehet a politikai sokszínűséget érvényesíteni egységes érdekvédelmi szervezetben, (...) ennek ellenére nem avult el az az elv, hogy egységes érdekvédelmi szervezetben kell nekünk politizálnunk, szolidárisnak kell lennünk, össze kell fognunk. És az sem avult el, hogy, ha elmegyünk Bukarestbe a magyar érdekeket képviselni, akkor mi nem mondhatunk többfélét. Azelőtt magunk közt ki-ki elmondhatja a véleményét, veszekedhetünk, de, ha kialakul egy többségi álláspont, akkor Bukarestben nem mondhatunk mást, mert gyengítjük magunkat. Nem mondhatunk Brüsszelben sem többfélét, sőt még Budapesten sem. Így tudjuk megőrizni önállóságunkat is – mutatott rá a politikus, aki az önállóság kérdése kapcsán még hozzátette: ezt az önállóságot a több-kevesebb magyarországi támogatással létrejövő RMDSZ-n kívüli csoportosulások, pártok próbálják tagadni, és úgy képzelik a politikai jövőt, hogy itt egyik-másik magyarországi pártnak lesz majd egy-egy fiókszervezete.

Azt gondolom, hogy ez nem működik. Mindaddig, amíg két külön országban élünk, bármilyen szoros is legyen köztünk a viszony, nekünk megvannak a saját bajaink, más itt a gazdaság mozgása, másak a szociális körülmények, a nyugdíjak, más az oktatási rendszer, tehát teljesen világos, hogy nekünk alapvető kérdésekben, létkérdésekben is önálló konklúziókra kell jutnunk” – hangsúlyozta Markó Béla.

Úgy fogalmazott, az az alapvető különbség az RMDSZ és a Szövetségen kívüli pártok között, hogy az RMDSZ az elmúlt években és most is a helyes irányt választotta: parlamenti politikával eredményt elérni, egyenlő partnerként párbeszédet folytatni a román politikai pártokkal, minél nagyobb befolyásra kell szert tenni Bukarestben és Brüsszelben is, és az önkormányzatokban minél erősebbnek kell lenni.

„Akik az RMDSZ-en kívül vannak, tulajdonképpen nem mutatnak semmiféle utat. Egy dolgot mondanak, hogy az RMDSZ-nek nem kellene bejutnia a parlamentbe. Szerintem ez az egyetlen szándék – mondta a Szövetség volt elnöke.

Leszögezte, a jelenlegi körülmények között csak az RMDSZ juthat be a parlamentbe, akik mást mondanak, és jelölteket indítanak az RMDSZ-szel szemben, azok azzal próbálkoznak, hogy ne jusson be senki. „De hogy utána mi lesz, azt nem mondják meg. Arról sem beszélnek, hogy az alternatív küszöb a 6 képviselővel és 3 szenátorral, az 5%-ból van. Tehát szándékos hazugság, amit mondanak, hogy elképzelhető, hogy 6 képviselő és 3 szenátor egyik oldalon, és a másik oldalon 5%. Ilyen nincs. Ha valaki hajlandó lenne számolni, kiszámíthatná: ha összeadjuk a 6-3-at és az 5%-ot, akkor 8-9%-nyi magyar szavazat jön ki. A 6,5%-ból nem tudsz 8 vagy 9 százalékot csinálni, főleg olyan helyzetben, amikor éppen ennek az ellenkezője körvonalazódik, vagyis az a veszély, hogy mivel a románoknál nagy a konfrontáció a két oldal között, feltételezhető, hogy sokan elmennek szavazni. És ha sokan elmennek szavazni, míg nálunk a magyarok nem mennek el elegen, vagy nem szavaznak az RMDSZ-re, akkor a magas román részvétel lenyomhatja az RMDSZ-t 5% alá. Úgyhogy akárhonnan közelítjük meg, az RMDSZ-en kívüli pártoknak az a céljuk, hogy az RMDSZ-t megakadályozzák, hogy bejusson a parlamentbe. Ezért mondtam, hogy ezek bontóbrigádok” – hangsúlyozta Markó Béla szenátorjelölt.

 (Transindex)

Hozzászólások