Világmegváltó akkuval rukkolt elő egy amerikai cég

Írta:
2022. január 9. 18:10 (vasárnap) /

Néhány évvel ezelőtt nem volt könnyű ezt elképzelni, de az autóipar számára az akkumulátorfejlesztés lépett elő az egyik legfontosabb irányzattá. Természetesen nemcsak az autógyártók, hanem más cégek is foglalkoznak ezzel, így például a Michiganben állomásozó ONE (Our Next Energy) is olyan óriások támogatásával, mint a BMW i Ventures, a Volta, a Flex és így tovább. Ők mutatták most meg, hogy mire képes legújabb akkumulátoruk, amely a Gemini névre hallgat.Az új egységet egy Tesla Model S lemezei alá szerelték be, és képesek voltak egyetlen feltöltéssel 1210 kilométert megtenni vele valós körülmények között, közel 90 km/h-s átlagsebességgel. Laboratóriumi vizsgálatok során, ahol az összes zavaró tényező ki van szűrve, 1419 kilométer megtételére volt képes a prototípus, így még ha szigorúak is vagyunk, az 1000 kilométer mindenképpen hozhatónak tűnik.

Valós körülmények között is bizonyított, de csak 2023-ban jelenhet meg

Mindez persze nem csoda, hiszen egy 203,7 kWh-s egységről beszélünk, ám az már sokkal inkább figyelemre méltó, hogy ezt a hatalmas akkut pontosan ugyanarra a helyre illesztették be, ahol egyébként a Tesla Model S „mindössze” 103,9 kWh-s akkuja található, amely papíron 652 kilométeres hatótávot biztosít. Mindez egészen hihetetlen, 416 Wh/L energiasűrűséget jelent az újdonság esetében, ami vagy ugyanakkora méretben jóval nagyobb akkukapacitást, vagy jóval kisebb helyen ugyanakkora kapacitást képes biztosítani.A ONE célja azonban inkább az előbbi, tehát szeretnének minél nagyobb hatótávolságot kínálni a vásárlóknak, akik szerintük leginkább emiatt nem veszik számításba még mindig a tisztán elektromos autókat. Ha mindez még nem lenne elég, a vállalat alapítója és vezetője, Mujeeb Ijaz azt is kiemelte, hogy az új megoldás nem csak energiasűrűség terén viszi a prímet, ugyanis alacsonyabb költségeket és fenntartható anyagok használatát ígérik a Gemini kapcsán.Annak ellenére, hogy a Gemini már most megmutatta a képességeit közúton is, szériában 2023-ban jelenhet meg, és a ONE szerint ezzel több mint 1100 kilométeres hatótávot vonultathatnak fel akár a kistehergépjárművek vagy éppen a nagyobb SUV és crossover modellek is – a kisebb autókról már nem is beszélve. Persze ezen a fronton azért a töltéskérdés sem másodlagos, hiszen egy ekkora akku táplálása rengeteg időt vagy rengeteg energiát vesz igénybe – de erről majd akkor lesz érdemes beszélni, mikor megkezdik a Gemini sorozatgyártását.(autópult.hu)

Hozzászólások