Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2021. január 24., 12.11
A III. Aradi Magyar Könyvnapok nulladik napja

A ruha nem eszik embert

Írta: Jámbor Gyula
2014. május 28., 15.48 Szerda / Arad

A tegnap megnyílt III. Aradi Magyar Könyvnapok „nulladik napján”, ahogy megnyitójában Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője fogalmazott, került sor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kedden délután Sz. Benedek István Nem a ruha eszi az embert című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában megjelent, a nyomdából frissen kikerült munkájának bemutatójára.

A cím is sejteti: humorról van szó.

A jelenlévők egy része ismerhette a polgári foglalkozására nézve kutatóvegyész, immár nyugdíjas szerzőt, aki egykoron az aradi Vegyes padját koptatta. Benedek István jelenlegi „főállásában” azonban író, akinek a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál az utóbbi jó másfél évtizedben már három könyve jelent meg magyarul. (Más nyelveken ugyanis szakkönyvek hosszú sorát produkálta.) Annak idején egészen biztosan olvastam cikkeit a Hétben és a TETT-ben (akkoriban Romániában élt), most számomra mégis teljesen ismeretlenül bukkant fel ezzel a remek humorú, nagy irodalmi tájékozottságot eláruló, elképesztően szellemes, a magyar nyelv fölényes ismeretét igazoló könyvével.

Ujj János, az egykori iskolatárs „nem akadémiai székfoglalónak” szánt „beszédben” méltatta, a helyzethez igazodva humorosra véve a figurát, a szerzőt, aki azt a hitvallását fogalmazta meg, hogy ha nem bolondozhatna az ember, megbolondulna. Sokan mondták már, és milyen igazuk volt: Isten őrizzen a humortalan embertől. Sz. Benedek Istvántól (az Sz. neve előtt azért kell, hogy egy másik, a Benedek Elek unokájaként is ismert neves pszichiáter-írótól megkülönböztethessék) nem kell óvakodnunk, bőven van humora, s azt nagylelkűen pazarolja.

Méltatója azzal indított, hogy a szerző a „pedagógia csődje” (magát is annak nevezte: a legendás Miska bácsi, tanára, matematikusnak szánta), hiszen a líceum humán szakát végezve erősen „reál” beállítottságú pályára lépett – és vitte valamire. Aztán elhalmozta dicséreteivel (liberális szellemű humanista, a humor polihisztora, a világirodalom tolmácsolója, kiváló reklámszakértő, nyelvész, mondta a szerzőről), és állításait a kötetből vett idézetekkel támasztotta alá. Élvezetes volt. A meghívott, de eljönni nem tudott Ágoston Hugó, a régi szerkesztő helyett beugró Réhon Józsefnek ennyi részlet után az maradt, hogy kifaggassa a szerzőt életútjáról – és Sz. B. I. a humoristától elvárható szellemességgel és rokonszenves öniróniával beszélt magáról és pályájáról.

Egy humoros kötetről nem könnyű beszélni. Mit mondjon a méltató? Hogy  

mosolygott, helyenként harsányan nevetett az összehordott „badarságokon”? Aki más embert színvonalas sziporkáival, akárcsak egy-két mondatával megnevettet, az, szerintem, nemes és fölöttébb dicséretes dolgot cselekszik. Közben esetleg az olvasó eltöpreng: honnan a csudából tud ez a pali ennyi szellemes, fergeteges badarságot összehordani?

Ő tudja, ha tudja. Erre születni kell.

Akinek nem volt alkalma humoristát „alkotás közben” látni, elárulom: nem mindig olyan egyszerű és vidám dolog a szellemességek kiötlése, mint amilyennek tűnhetne. Valamikor, régen, volt szerencsém a kolozsvári magyar napilap szerkesztőségében több alkalommal látni a humorban valamit ugyancsak produkált Sinkó Zoltánt munka közben. Olyan képpel ült, töprengve, írószerrel a kezében, a papír előtt, hogy pillantásától azonnal megsavanyodott volna az uborka.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu