A százéves Kultúrpalotáról, magyarul

Ritkán esik meg, hogy az ember ugyanarról a könyvről, ugyanazon a helyen három napon belül tartott két bemutatón is részt vegyen. 

Most ez történt: a Kultúrpalota százéves történetéről szóló, két nyelven megjelent munkát a múlt pénteken románul, hétfőn magyarul – Lapok a Kultúrpalota történetéből (1913–1948) – mutatták be a Kultúrpalota kamaratermében. Mindkettőn Bognár Levente aradi alpolgármester elnökölt, annak az intézménynek, az Arad Városi Tanácsnak a képviselője, amely anyagilag tette lehetővé ennek az időszerű, rendkívül hasznos munkának a megjelentetését – és mi lehetett volna jobb alkalom rá, mint a város egyik legnevezetesebb épületének százéves évfordulója?

Az aradi magyarok egészen bizonyosan jóval többet tudnak erről az épületről, megépítésének előzményeiről, nehézségeiről, rendeltetéséről, mint román honfitársaik (a helyi magyar sajtóban mondhatni számtalan írás foglalkozott vele), a román nyelvű (a magyarral teljesen azonos szövegű, képanyagú) kiadvány azonban remélhetőleg hézagokat tömött be e tekintetben. Mellesleg a fordítást is a szerzők (Puskel Péter, Fekete Károly és a muzeológus Vasile Andrei-Tiberiu, valamint Jankó András) végezték.

Bognár Levente a kamaratermet teljesen megtöltő, a pótszékeket is elfoglaló, a péntekinél érezhetően nagyobb közönség előtt többek között azt mondta: az ereklyemúzeum a raktárakban várja, hogy ismét kitárulkozhasson, addig is ünnepeljük azt, ami megvan – ez a szép kiállítású, sok fekete-fehér és színes fotóval illusztrált két könyv. Köszönetet mondott a Kölcsey Egyesületnek és a szerzőknek munkájukért.

Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke eredményként értékelte, hogy végül is két könyv született, és bevitték a köztudatba, hogy a Kultúrpalota megépítése a Kölcsey Egyesületnek köszönhető, majd viszonylag részletesen beszélt a Kultúrpalota létrejöttének körülményeiről (hosszas viták előzték meg), a pályáztatásról, a hely kijelöléséről stb.

Puskel Péter, a könyv első részének szerzője azzal kezdte: bizonyára feltűnt, hogy az utóbbi időben jónéhány munka foglalkozott a Kultúrpalota tervezőjével és építőjével, a néhány napja az előcsarnokban emléktáblát is kapott Szántay Lajossal, majd arról szólt, milyen elismeréssel szólnak az épületről az Aradot felkereső külföldiek. Érdekes – a könyvben nem szereplő – összehasonlítást tett a továbbiakban az aradi és (az aradival egyszerre épült) marosvásárhelyi Kultúrpalota között, kiemelve: a mienket (mint szinte minden itteni középületet, az egykori Királyi, ma Moise Nicoară Főgimnázium kivételével) aradi tervezte, és a kivitelezők döntő többsége is helybeli volt. Érdekes dolgokat mesélt (előadásának csak az idő szabott határt) a filharmóniáról, az aradi származású vagy kötődésű neves előadóművészekről, alkotókról (nem sokan tudják, hogy a híres Herkulesfürdői emlék c. keringőt egy Aradon szolgáló katonazenész, Patzeller Jakab szerezte, s talán a közismert Akácos út… is az ő nevéhez fűződik!).

Fekete Károly szerzőtársa, Vasile Andrei-Tiberiu nevében is szólva szellemesen ismertette a könyv második részét kitevő, A Kultúrpalota életéből – dokumentumok tükrében c. fejezetét, amelyben az intézmény 1913–27 között a Felügyelőbizottság ülésein (eleinte magyar, majd az impériumváltást követően román nyelven) felvett jegyzőkönyvekből készítettek „előre megfontolt szándékkal” válogatást. Abban a reményben is, mondta, hogy valamikor talán mód lesz a teljes jegyzőkönyv-anyag megjelentetésére. A fejezet elején az Arad szabad királyi város képtárában – a Kultúrpalota megnyitásakor – elhelyezett festmények és rajzok jegyzéke szerepel, termenként, s belőle megtudhatjuk: a 131 műalkotás tekintélyes része az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum letéteként került Aradra.  

A könyvet a bemutatón jelenlévők (aláírás ellenében) megszerezhették. Lehet, hogy némelyeknek nem tetsző dolgot mondok: szerintem sokan meg is vásárolták volna a bemutatóra el nem jutott, esetleg külföldi barátaiknak, ismerőseiknek tisztességes áron, amiből esetleg további könyvek finanszírozásához lehetne hozzájárulni. Puskel Péternek a Salacz Gyula aradi polgármesterről szóló kétnyelvű könyvéhez, például, amelynek bemutatójára remélhetőleg még idén sor kerül.