Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2020. augusztus 07., 22.01
Népviseleti bemutató Déván

Amíg magyarul énekelünk

Írta: Gáspár-Barra Réka
2020. február 20., 04.00 Csütörtök / Hunyad

Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk – idézte Kallós Zoltán szállóigévé lett mondását kedd esti dévai előadásán Tímár Karina (Carina Timariu), a Petrozsényi Jézus Szíve Gyermekotthon Petőfi-ösztöndíjas munkatársa. A pusztinai születésű ifjú néprajzkutató saját életéről szóló vallomással erősítette meg Kallós Zoltán gondolatát. – Otthon, Pusztinán a szüleim magyarul beszéltek egymás között, de hozzánk, gyermekekhez románul szóltak. Nem beszéltek nekünk identitásról, hogy kik is vagyunk, de pici korunktól feladták ránk a pendelyt, katrincát, és megtanultunk énekelni, táncolni. Én nagyon szerettem énekelni. Nem értettem a szöveget, de éreztem, hogy a szívemből fakad a dal. Azt mondják a faluban, nagymamámtól örököltem az énektehetségemet. Hetedikes voltam, amikor kezdett megszületni bennem a vágy, hogy megtanuljak magyarul. Hogy értsem, amit énekelek – mesélte Karina, aki saját identitását kutatva jutott el Csíkszeredába, a Kájoni János Szakközépiskolába, majd a kolozsvári BBTE néprajz szakára és a debreceni egyetemre, ahol immár doktori tézisén dolgozik. – Amikor bekerültem Csíkszeredába, én voltam az egyetlen csángó magyar az osztályban. Kilencedikesen tanultam meg a magyar ábécét. Feszített belülről a kérdés, hogy miért vagyok más, és miért vagyok mégis idetartozó. Azért választottam a néprajz szakot, hogy választ kapjak erre. Tanulmányaim során egyfajta biztonságot nyertem. Megismertem a történelmünket, tudatosult bennem a népi kultúránk gazdagsága, értéke. Megerősítést kaptam abban, ami ott volt mindig is a lelkemben – meséli Karina, aki tavaly szeptembertől a Petőfi-program ösztöndíjasaként tevékenykedik a dél-erdélyi szórványban. Az otthonát lélekben ide is magával hozta – a sok gyönyörű dalt, mesét, amikkel észrevétlenül erősíti az identitástudatot a petrozsényi gyermekekben is. És magával hozta a számára oly kedves népviseleteit. Mindenekelőtt az otthonit, a pusztinai lepelszoknyát a bernyiccel, a hímzett ujjas inget és mellényt. De elhozta a Mezőség női viseletét is, melyről kiderült, szintén közel áll a szívéhez, hiszen az otthonról ismert moldvai, felcsíki, alcsíki táncok után a mezőségi táncot tanulta meg legelőbb. És bemutatta a díszes kalotaszegi viseletet, a szászcsávási cigányok hagyományos viseletét, a közkedvelt székely ruhát és természetesen a bukovinai székely viseletet is, úgy, ahogyan a csernakeresztúriak körében őrzik azt. 
A viseletek bemutatására helybeli gyermekeket kért fel, akik örömmel öltötték magukra a ruhákat, vígan pördültek- fordultak a szép, bő szoknyákban. A ruhákhoz azonban a dal is hozzátartozott. Karina talán el sem tudott volna úgy válni hálás és érdeklődő dévai közönségétől, hogy egy-két dalt el ne énekelt volna. Örömmel magyarázta a dalban szereplő tájszavakat, és olyan szívből énekelt, hogy a dallam pillanatok alatt átragadt a közönségre.
*
Házigazdaként Koppándi Zoltán unitárius lelkipásztor köszönte meg a nagyszerű előadást és a Hunyad megyei Petőfi-ösztöndíjasok munkáját. Hiszen Tímár Karina dévai ösztöndíjas társának, Orosz Erzsébetnek a meghívására jött el a Dávid Ferenc Unitárius Zarándok- és Szórványközpontba, hogy népi kultúránk gyöngyszemeivel gazdagítsa a helyi magyarság idei farsangját. Az örömteli együttlét szeretetvendégséggel folytatódott. Az unitárius közösség tagjai süteménnyel, fánkkal, szemes főtt kukoricával vendégelték meg a résztvevőket. 

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu