Kolozsvári Mazel Top és temesvári Tragédia

A Gyulai Várszínház szervezte Erdélyi Hét színházfesztivál 2. napján a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata – igen, szinte a teljes társulat – mutatkozott be a gyulai közönség előtt Joseph Stein Hegedűs a háztetőn című zenés produkciójával a Tószínpadon.

Béres László rendezése nagyon finoman, de nagyon következetesen építette fel az egyre erősödő feszültséget a darabban. Mindezt a kolozsvári magyar társulat az adott pillanatot megragadó és azt rengeteg humorral fűszerező játéka tette kivételesen emlékezetessé. Kívülről is látszott rajtuk, hogy örömmel szerepelnek e darabban.

Azonban, ha az egész művet nézzük, akkor nagyon jellemző a feszültség, a várható és egyre tragikusabb végkifejlet finom kibontása, amit nem lehet elkerülni, de elérni csak pontról pontra történő fokozatosság útján lehetséges. A kezdetben mosolyra, nevetésre sarkalló humoros jelenetet egyre többször váltotta fel a baljóslatú várakozás még azokban a nézőkben is, akik ismerték a művet.

Ennek a sajátosan kettős érzelmi folyamatnak a legnagyszerűbb letéteményese a főszerepet, azaz Reb Tevjét alakító Bogdán Zsolt színművész volt. Játéka minden mozzanata ajándék volt számunkra, és ebből szerencsére igen sokat kaphattunk a több, mint 3 órás előadás alatt. A legfrappánsabb hosszabb-rövidebb ideig tartó monológjai akkor születtek meg, amikor Bogdán Zsolt, vagyis Reb Tevje Istennel, illetve amikor a feleségével beszélgetett.

Külön említést és nézői köszönetet érdemel az élőzenekíséret is. Sokat hozzátesz egy előadáshoz. Sőt, a zenészeket be is vonták a játékba, és nem csak a hegedűst a háztetőn. Igazán jól fűszerezte az előadást mindez.

A darabban több áthallás, utalás is történt az erdélyi magyar közösség jelenkori élethelyzetére is. Ennek legemlékezetesebb pillanata volt számomra, amikor a musical legvégén, a progrom után Úzvölgye Anatevka falu temetőjébe telepítettek nagy sietséggel román orosz kőkereszteket, amelyeket a helyi román orosz ortodox pópa áldott meg, megpecsételve az adott terület sorsát és megmásítva annak valós történelmét.

Ha valaki megtekinti az előadást akár Magyarországon vagy Erdélyben, megérheti, miért is tart telt házas előadásokat a gyulai Erdélyi hét színházfesztivál. Hivatalos verseny nélkül is a legnívósabb darabjaikkal érkeznek Gyulára az erdélyi magyar színtársulatok, aminek egyik ékes példája volt ez a bemutató is.

A 3. napon a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mutatkozott be Madách Imre Az ember tragédiája című darabjával. E cikk szerzője bevallottan ezt a művet tartja a legnagyszerűbbnek a magyar és a világirodalomban egyaránt. Nem ez a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb, de ami a Tragédiát minden más szépirodalmi remek fölé emeli, hogy félelmetesen pontosan megrajzolja az ember évezredes viselkedésében és döntéseiben húzódó ívet. Ennek lényege, hogy a nehézségek szülte nagyszerű emberek alkotta gazdag és kényelmes világ hogyan tud unatkozást, dorbézolást, hitvány világot és embert teremteni néhány évtized alatt. Mert a szabadság és a kényelem dicstelen nászából született szabadosság az értelmetlen és káros nézetek és eszmék melegágyává válik. Hogyan játszik a jólétbe kényelmesedett ember Istent, és képzeli, sőt akarja magát Isten helyébe. Madách műve így lesz érvényes az ókori Rómában éppúgy, mint a XX–XXI. századi kommunizmusokban és az LMBTQ+-mozgalmak esetében is.

A temesvári társulat szenzációs rendezésben tárta mindezt elénk. Kezdetben érdeklődéssel vegyes kétkedéssel fogadtam az „arénát”, vagyis a római Colosseumra hasonlító süllyesztett színpadot és a köré épített nézőteret, mivel így a játéktér jelentősen összeszűkült, főleg egy ekkora műhöz. Mégis parádésan megoldották a színészek a zseniális román rendező, Silviu Purcărete iránymutatása mellett a Tragédia bemutatását ebben a kicsiny térben. E cikk szerzője látta Nagyszebenben a lassan 15 éve folyamatosan játszott Faust-előadást szintén Purcărete rendezésében. Ott érthetővé vált, hogy miért játsszák 15 éve Goethe remekművét, amelyet egy hatalmas ipari hangárban felépített színpadon adtak elő. A rendező kiválóan megoldotta a fausti előadás grandiózus terének ellentétét a temesvári Tragédiában.

A magyar társulat játéka óramű pontossággal működött. Nem tudom, mennyit kellett hozzá gyakorolni, próbálni előtte, de biztosan nem keveset. Hogy értse a Kedves Olvasó: egy-egy színben mindig más és más játszotta Ádámot és Évát, de aki a színpadon volt, csak mozdulataival jelenítette meg a két fő emberi karaktert. A hangot és a szöveget a színpad mellett egy másik színész mondta hozzá, de olyan összhangban, mintha az egész egy ember munkája lett volna. Meg kell vallanom, eleinte azt gondoltam, előre felvett gépi hangot követ a színészi játék, de nem, élő mozdulatok és élő hangok voltak ezek.

Talán nincsen még egy mű az irodalomban, amelyből annyi szállóige és szimbólum ragadt meg hétköznapjainkban, mint a Tragédiából. Ezt kaptuk vissza a temesváriaktól is felerősítve. Az egyiptomi színben a piramis munkálatait alulról cipelt asztal, rajta homokpiramis jelenítette meg, bemutatva már önmagában is, hogy a nagy fáraó élete is homokra épül, alatta a nép sokasága nyög és kínlódik. Az athéni színben a nép, mint plebs térdel, és úgy mutatja be a görög sokaságot, így aztán Ádám mint Miltiádész, Éva mint a felesége könnyen nő a sokaság és a demagógok fölé. A párizsi színben a levágott nemesek fejét parókával letakart káposztafejek szimbolizálták. Vagy az eszkimóvilág-színben a fókát egy általános fekete zsák helyettesítette – tökéletesen. Sokkal több szimbólum található még e darabban, nagyon ajánlom megnézésre, akár többször is!

A közel kétórás bemutató végén egyértelmű volt, hogy újabb kivételes produkciót láthatott a nézőközönség. A Tragédia nem könnyű darab, ismerni és legalább kis részben érteni érdemes, mielőtt bármelyik színházban is megnézzük a műből készült előadást. Igaz ez a temesváriak bemutatójára is. Annyi szimbólum, finomság lakozik benne, és minden kornak és minden korosztálynak mást és mást üzen, miközben mindig aktuális marad, hogy ezek a szépségek akkor jönnek igazán a felszínre, ha előtte legalább felidézzük az iskolában tanultakat. Ha ezzel az (újra)tudással felvértezve érkezünk az előadásra, páratlan élményben lesz részünk. Nagy köszönet ezért a Gyulai Várszínháznak, hogy meghívták ezzel a darabbal a Temesvári Csiky Gergely Színházat, és nagy gratuláció a színháznak a bemutatóért.

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

A képek a Gyulai Várszínház tulajdonát képezik. További képek a Gyulai Várszínház Facebook-oldalán találhatóak.