Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2021. december 01., 05.32
https://kolozsvar.mfa.gov.hu/page/kerelembeadas

Nem helyére – nyomdokaiba

2021. november 17., 17.29 Szerda / Arad

Furcsa nap volt ebben az évben mindenszentek. Először hasított belénk a felismerés, hogy már Aradon is van halottunk. Tavaly is halott volt már ilyenkor, de halottak napjáig nem fogtuk még fel. Sírjánál, az aprócska újaradi sváb temetőben, a Karagyénák és Audersetzek sírköve mellett Juhász Béla jut eszembe. Pompásabb temetőben van, de hogy a föld alatt, ugyanolyan nehéz eltennem magamban, mert csak alig pár hete találkoztunk a Jelen Házban. Aztán. Azt mindenki tudja, mi jött aztán. Már amennyit kívülálló tudhat arról, milyen lehet a járvány markába kerülni.

 

Nyomottan gondolok arra, vajon mi lesz a Szövétnekkel. Ki veszi át. Eszembe jut apósom, Almási Béla. Tőle kaptam először Szövétneket. Hozta-vitte, adta, szórta mindenkinek. Nekem is. Bemutatta. Úgy mutatta be, mint embert szokás. Mint, akinek sorsát különösen szívén viseli. Hogy tudjam, nem pusztán valakit – egy fontos, aradi személyiséget ismerek meg. Lelki kötődése volt a laphoz, mintha a Szövétnek maga lett volna a megszemélyesített Arad benne; minden jó, ami csak Aradhoz köthető; barátai kézjegye, akik írtak a lapba, s akikkel szívesen találkozott, ahányszor csak esemény volt Aradon.

 

Akkortájt jelentkeztem a Szövétnekbe, mikor apósom kórházba került, s meglátogatta őt a lap főszerkesztője, Ujj János. Úgy emlékszem, megjelent írásomat ő már nem olvashatta. Rám maradt szeretett lapja, s a lapterjesztés. Szívesen csináltam addig, ameddig rá nem döbbentem, hogy ez neki jobban ment. Tőle elfogadták az emberek. Várták, nyilván, a lapját is szívesen olvasták. Visszautasítani is restellték volna. Bár volt, aki megtette. Felé is. Ekkor keserűen jegyezte meg: ha tanult ember sem fogja fel, hogy a Szövétnekkel együtt az aradi magyar kultúrát támogatjuk, akkor nagy a baj.

 

Mikor Juhász Béla vállalta el a szerkesztést, arra kért, inkább írjak, a terjesztést másra bízza – helyire, jó megérzéssel. A nyár folyamán viszonylag rövid időn belül többször is találkoztunk, beszélgettünk. Írást kért – ígértem. Aztán szabadkoztam. Nyár óta húzom-nyúzom, mert csupa kritika jött ki a kezem alól ebben az évben, s ráébredtem, gyűlöletes kritikát írni: 1. mert utálnak azért-azok-akikről, ha kimondod, amit elhallgatni úgysem tudnál; 2. mert magad utálnád, ha azt írnád hazugul, amit hallani szeretnének. – Te egyik se vagy, mert bánt, ha bántanak, és tapsolni se tudsz csakúgy. Védd a lelki békéd! – óvott egykori mesterem. Hallgattam rá. Meglátásaimat nem akartam, mégsem akartam megosztani. Minek, kinek, mi végre?! Aki látja, látja nélkülem is. Aki meg nem látja, annak úgyis mindegy. Hát, ezt nem akartam beküldeni a Szövétneknek. A színházat, melyet láttam, igenis jól láttam! A jó és nem egészen jó könyveket, melyeket én-olvastam, én jól olvastam.

 

– Ami bosszant, tedd félre. Írj valami mást a decemberi számba, mondta Béla, és továbbment. Nem hittem, ő sem, hogy tényleg továbbmegy, s a decemberi számba, mert kérte, írok. Nem írok – szerkesztek. Nem helyette – emlékére. És nem helyére – nyomdokaiba lépek.

 

Mindszentekről halottak napjára való éjszakán valamit álmodtam. Vágy és félelem kavarodott az álomba. Nem értettem. Estére aztán megértettem: előrejelző álom volt, megéreztem valamit abból, ami felém jött éppen. Az öröm fejtette meg bennem és a félelem, mely rögtön átáramlott rajtam, amint az Alma Mater Alapítvány részéről felhívott Ilisie Réka, hogy vállalnám-e a Szövétnek szerkesztését. Nehéz, bénító évem volt, ezért nagyon szeretném, éreztem, szakmailag felpörgetne, s talán én is a lapot! De féltem is tőle: kéthavonta összegyűl-e elegendő minőségi anyag? S nem vesz-e majd el túlságosan is a gyermekeimtől? Bizonytalan igent mondtam, mert biztosan tudtam, hogy a lapterjesztést és az anyagiak körüli teendőket nem tudom vállalni, kizárólag a szerkesztést. A szerkesztésen túli ügyek kézben tartását Kranowski Nagy Andrea vette át, az alapítvány elnöke, ezért is szeretnénk, ha az előfizetők, illetve a támogatók az Alma Mater Alapítvány bankszámláinak valamelyikére folyósítanák a kívánt összeget.

 

Nem én voltam az első szerkesztőjelölt, akin gondolkoztak. Nem is csak egymagamban kértek volna rá. Bege Magdolnával szerettek volna egy fogatban. Nem sok emberrel szeretnék együtt dolgozni, de neki örültem volna. Ugyanakkor sejtettem, Magdinak feltehetően se ideje, se ereje nem lesz, még egy fél embert kívánó plusz munkához sem.

 

Egy évre szóló mandátumot ajánlottam. Tartanánk a kéthaviságot és az oldalszámokat. Ez hat lapszámot jelent, mert ugyan elvileg megtörtént a staféta átvétele, a gyakorlatban ez 2022. első lapszámával kezdődik. A 2021-es decemberi Szövétnek még Juhász Béláé: rendhagyó módon ez a betegsége, majd halála miatt meg nem jelent októberi lapszám lesz. Ami tervei fölött bekerül, az éppen az elköszönés. Nemcsak tőle, a 89 évet élt Czakó Margit újságírótól is, aki a kollégája volt, s aki még ott volt Béla temetésén. És mivel Béla nem hagyott borítótervet, az idén 80 éves Kett Groza János egyik munkáját választom. A mappájában őrzött Gnandt János és Steinhübel Zoltán gyönyörű munkáit a következő lapszámok borítóin csodálhatják majd meg az olvasók.

 

A jövőt illetően gyors levelezésekbe, beszélgetésekbe kezdtem a Szövétnek arculatáról, irányáról. Már-régóta-itt-szerzőkkel és itt-még-nem-szerzőkkel. Vida Gábor azt írja: Írok, ha te is írsz a Látónak. Sarusi Mihály azt, hogy van már Aradon irodalmi lap, maradjon a Szövétnek művelődési-kulturális lap, terjedjen az irodalmon túl, a helytörténet pedig Aradon túl az aradi magyar településekig. A varjasi-sarkadi Szabó István meglátása, hogy a lap éljen, ahogy eddig is: megjelenésének gyakorisága, oldalszáma – lélegzetvétele – maradjon. A külsőn is érdemes változtatni kicsit. Kranowski Nagy Andrea ötlete, hogy az Alma Mater fejléce már a fedőlapon megjelenjen, azért jó, mert jelzi a kapcsolódást a Szövétnek és anyaalapítványa között. Egyéb változtatásokat csak módjával, jelzik, Ujj János pontosít: a fehér-fekete borítóval már kísérleteztek, nem vált be. A színeket én is szeretem, ugyanakkor ebben a kortárs vizuális káoszban egyre jobban kedvelem a letisztultságot. A lap arculatán finomítani szeretnék. Képzőművészeket kértem fel, hogy segítsenek ebben. A fedőlapon egy-egy művészt szeretnék munkája által bemutatni (képzőművészt vagy fotográfust), akik valahogyan Aradhoz kapcsolódnak. Új rovatokon töröm a fejem. Jegyzékbe veszem Arad hungarikumait. S mert van egy magyar színháza, s mert dramaturgiát végeztem, színházi rovat mindenképp lesz. Örülök, hogy jelzi Tapasztó Ernő: szívesen belefolynának a lapba. Nótáros Lajos kortárs magyar filmekről írna kritikát, emellett a részletekben közölt krimit folytatná. Van Aradnak egy Tulipán könyvklubja is! Jó volna az érdemesebb olvasmányokról írni. Hírt kapni arról, mit olvasnak szívesen az aradi harmincasok, negyvenesek. A hitélet mellett lelki gondozásra is gondoltam, hacsak… találok szakembert. A szerzők körét ki szeretném terjeszteni mind a legidősebb korosztályra, mind a legfiatalabb szépírókra. Megtisztelő lenne, ha Tóth Mária állandó szerzőnk lenne. Az Arad megyei diákok írásra csalogatására 2022-től Szövétnek-díjat kezdeményezek, melyet két korcsoportban osztanánk ki. Az első három, összesen hat díjazott írást az év során közölnénk. Az erre vonatkozó Szövétnek-pályázatról a Nyugati Jelenből és a decemberi Szövétnek utolsó oldaláról tájékozódhatnak majd az érdeklődők. Meserovatot is szeretnék. Ezzel megszólíthatnánk két másik olvasói réteget: szülőket és kisgyerekeket. Nemcsak a hű olvasókat, az idősebb nemzedéket.

Érdekes, míves írásaikat korhatár, műfaji és tematikai meghatározás nélkül várom a vajdan.szovetnek@gmail.com címre.

 

Vajda Anna Noémi

(Fotó: Grudl-Turi Gábor)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu