Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. május 25., 01.28

Ótelekre érkezik a Karaván komédiája

2020. február 13., 19.26 Csütörtök

Temes megyében folytatódik az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja. Hétfőn, február 17-én 18 órakor az óteleki kultúrházban gördül fel a függöny. Az Aradi Kamaraszínház művészei élőzenével, tánccal, vígassággal várják a közönséget A Zördög című Móricz-vígjátékokból összeállított előadáson, amelyet követően táncházat tartanak.

Az Aradi Kamaraszínház másfél évvel ezelőtt indította útjára a Szórvány Kulturális Karavánt, hogy a színháztól távolabb élő, a kultúrához és színházi előadásokhoz csak nagyon ritkán hozzáférő emberekhez eljuttassa az anyanyelvi kultúrát. A karaván keretében jött létre A Zördög című előadás, amelyben Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal színművészek lépnek színpadra. A Szabadkai Juhász Zenekar élő zenével, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes pedig tánccal kíséri a művészek játékát. A felnőtteknek szóló produkció egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe.

A Zördög című előadást eddig huszonhat Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával tizenegy helyszínen mutatták be. Tavaly novemberben a karaván átlépte Arad megye határait és állomásai közé felkerült a Hunyad megyei Déva is. A művésztársulat ezúttal az óteleki közönséget is megörvendezteti a népdalokkal és néptáncokkal fűszerezett vidám, élettel teli műsorral.

Az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karaván előadássorozatát a Magyar Kormány támogatja a Nemzetpolitikai Államtitkárságon, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül az Arad Megyei RMDSZ partnerségével.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu