Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. szeptember 29., 12.36

Reliktum: élőzenés folklórműsor-bemutató

2020. augusztus 06., 11.53 Csütörtök / Arad

Augusztus 18-án 20 órától a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes autentikus folklórműsorát tekintheti meg az aradi közönség az Aradi Kamaraszínház nyári évadában szabadtéren, a nyári színházban (Baritiu u. 16.). A Reliktum című produkció idén készült el, de bemutatójára a járvány miatt nem kerülhetett sor, az ősbemutatót a társulat Aradon tartja meg. Az előadást a Tokos zenekar élő játéka kíséri.

A Reliktum című előadás őseink hagyatékát igyekszik átmenteni úgy, hogy a produkció a mai kor emberét szólítsa meg a táncművészet eszközeivel. A műsorszerkesztés célja az autentikus táncok, szokások megjelenítése, egy időutazás, amely az elmúlt idilli állapotát próbálja bemutatni: a zenei anyagok és a különböző tájegységek táncainak választásánál fő szempont a változatosság, az igényesség és a hitelesség volt.

A Tokos zenekar 2014-ben a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.

A műsorban az alábbi települések táncai jelennek meg: Gyergyóremete és Orotva a Gyergyói-medencéből, a Mezőségről Magyarpalatka, Kalotaszeg vidékéről Nádaspapfalva, Kide és Bogártelke, a Küküllő mentéről Magyarszentbenedek, Magyarózd és Magyarkirályfalva, valamint az Alföldről Nagyecsed táncai láthatók.

A Bekecs Néptáncegyüttes nagy hangsúlyt fektet a helyi, főként az erdélyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszik színpadra, ötvözve akár más stílusjegyű táncelemekkel. 2007 óta tíz saját nagyműsoruk született, emellett a tánckar bedolgozott színházi társulatok előadásaiba, ahol a hagyományos néptánc mellett a modern, vagy kortárs táncstílusok is jelen voltak. A társulat évente nagyjából kilencven előadást tart Erdélyben és Magyarországon, olyan magyarlakta városokban és falvakban is, ahová más kulturális intézmények nem vállalnak kiszállást.

2014-ben a Bekecs volt az egyetlen csapat Erdélyből, amely továbbjutott a Fölszállott a Páva tehetségkutató verseny élő adásába, sőt döntősként átvehették „A legjobb határon túli előadónak” járó különdíjat.

Az előadásra 10 (teljes árú) és 5 (nyugdíjas, egyetemi hallgató, diák) lejes áron válthatók jegyek online, a www.biletmaster.ro oldalon. Akinek nincs lehetősége online vásárlásra, jegyigényét jelezheti telefonon a nagyszínház pénztárában a 0744/475–147-es számon, jegyét pedig felveheti az előadás előtt egy órával a helyszínen. Telefonos jegyfoglalás hétfőtől péntekig 10–16, szombaton 10–12 óra között.

 

Zenei szerkesztő: Koncz Gergely

Rendező: Farkas Tamás

Koreográfusok: Farkas Tamás, Farkas Ágnes és Antal Áron

Tánckarvezető: Mészáros Zoltán

Énekel: Samu Etel Imola és Ritziu Ilka-Krisztina

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu