Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. április 06., 13.41
Brittich Erzsébet első önálló verseskötete

Seregély az almafán

Írta: · Kiss Károly
2014. április 10., 19.27 Csütörtök / Arad

Eredetileg április 11-én, a Magyar Költészet Napján mutatták volna be, ám más programok miatt április 15-re, keddre halasztódott Brittich Erzsébet képzőművész, költő első önálló verseskötetének a bemutatója. 

Ebből az alkalomból beszélgettünk el régiónk legsokoldalúbb képzőművészével, akinek emellett költészetre is jut az idejéből.

 

– Tévednék, ha sokoldalú képzőművészként aposztrofáltam?

– Ha egy kicsit utánagondolok, van benne igazság. Készítettem ugyanis bronzplaketteket, linómetszeteket, ex libriseket, festményeket, és nem hagytam ki az embert próbáló fafaragást sem.

– Aki csak egy kicsit is ismeri munkásságát, biztosan észreveszi kötődését a magyar hagyományokhoz, a magyar történelmi személyiségekhez, tájaink magyar jellegű épített örökségéhez. Nem véletlen, hogy a Romániai Képzőművészek Szövetsége aradi tagozatának nemrég a Delta Galériában zárult Téli szalonján kiállított két linómetszete egy egykori Flórián-kápolnát, illetve a Hegyalja-téri villamosmegállónak állít emléket. Honnan ez a vonzalom?

– Még gyerekkoromban plántálta belém ezt egykori simonyifalvi tanárom, Héjja Emma, aki kirándulásokon mindig felhívta a figyelmünket ezekre a részletekre, aztán életem során erre sok minden rárakódott.

– Mivel foglalkozik jelenleg?

– Több megrendelésem is van, kopjafa, linómetszet, dombormű, szobor. De a legsürgősebb elkészítenem egy linómetszetet Gizella-napra a gáji római katolikus templomnak.

– Említette Simonyifalvát...

– Igen, ott születtem, az elemit és az általános iskolát szülőfalumban végeztem, majd Nagyváradon az óvónőképzőt. 2006-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetemen rajztanári képesítést, ez jogosított fel, hogy 2011-től a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja lehessek. Aztán az a megtiszteltetés is ért, hogy megkaptam a 2012-es évi Kölcsey-díjat.

– No, de, térjünk rá az aktualitásra, a könyvbemutatóra!

– Verseim jelentek már meg újságokban, folyóiratokban, gyűjteményekben, de most jött el ideje az első önálló kötetnek. Szabó Péter válogatta és szerkesztette, a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában jelenik meg, előszavát Ruja Ildikó írta, és ő is mutatja be.

– Kedvcsinálóként elmondhat valamit a kötetről?

– Öt hangulati egységből áll – a múltból a jelen felé –, a költemények mindegy fele most jelenik meg először nyomtatásban.

– Mikor és hol lesz a bemutató?

– A bemutatóra április 15-én, kedden kerül sor a Jelen Ház nagytermében 17 órai kezdettel.

– Köszönöm a beszélgetést!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu