Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. március 30., 10.31
Beszélgetés Juhász Bélával, a Szövétnek főszerkesztőjével

Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot

Írta: Gál Zoltán
2016. január 14., 11.00 Csütörtök / Arad

– Ön 2014 nyarától a Szövétnek főszerkesztője.

– A Szövétnek 2014. augusztusi számát már én szerkesztettem, ez volt a 101. szám. Azelőtt is irogattam a lapba, szépirodalmi próbálkozásokat tettem közzé.

– Ezek mikor születtek? Hogyan kezdődött az Ön irodalommal kapcsolatos pályafutása?

– Ez hosszú történet! Van köztük olyan, ami még diákkoromban született, tehát a hetvenes évek elején, és vannak, amik napjainkban. A Csiky jogelődjébe jártam (akkor 3-as Számú Középiskolának hívták), és a Nyugati Jelen jogelődje, a Vörös Lobogó szervezett egy úgynevezett diákriporter-kört, összegyűjtöttek pár írni kívánó vagy írni tanuló diákot. Tizedikes voltam, és bejártunk a szerkesztőségbe, ahol a szerkesztők tanítottak minket, de főleg alkalmat adtak, hogy közöljünk néhány munkát. Ezek általában riportok, interjúk, jegyzetek, tárcák voltak. Diákkoromban olyan 250 írásom megjelent. Közben azért még küldtem egy párat az Ifjú Munkáshoz, ami országos ifjúsági lap volt, és a Munkás Élethez, a temesvári szerkesztőségbe is.

Hogyan telt el ez a néhány hónap, mióta Ön főszerkesztő, milyen nehézségekkel találkozott, mi tűnt a legnehezebbnek?

– Én nem érzem, hogy valami is nehézséget okozott volna. Nem érzem, mert nagyon szeretem csinálni azt, amit csinálnom kell, és lenyűgöz az aradi, Aradhoz kötődő, Aradról elszármazott, amatőr vagy profi emberek lelkesedése. Féltem, hogy nem lesz mit betennem a lapba, de szerencsére ez soha nem fordult elő. Most is, például, a februári lapszám szinte kész van. Nagyon sokan írnak annak ellenére, hogy nem tudunk fizetni a cikkekért. Mind Aradról, mind a világ nagyon sok részéről kapok írásokat, kezdve Böszörményi Zoltántól. Amikor elküldöm a körlevelet a potenciális munkatársaknak, ő a legelső, aki küld néhány verset. Ugyanilyen lelkes Sarusi Mihály, de mondhatnám a Piroska házaspárt is, akik innen költöztek Magyarországra. Megpróbáltam megkörnyékezni Tatár Etelkát Chicagóból, akivel kollégák voltunk a líceumban. Minden hónapban küld anyagot az ottani magyarság életéről. De van olyan volt diákom is, aki megtisztel verseivel. Nincs mire panaszkodnom: nyugdíjas vagyok, ráérek, szeretem csinálni.

Mire emlékszik a legszívesebben? Van esetleg kedvenc története?

– Hát ilyen hirtelen nehéz kedvenc történetet találni. Megtisztelő, és nagyon jó érzés találkozni az utcán emberekkel, akik elmondják, hogy olvassák a Szövétneket, és nagy szeretettel olvassák. Nemrég Temesváron jártam, könyvbemutatón, és olyan jó érzés volt ott látni például Szilvágyi Zsolt plébánost (akit szintén bevontam a szerkesztőbizottságba). Ott ő is felszólalt, és olyan szeretettel beszélt a Szövétnekről! Azután ott van Albert Ferenc nyugalmazott professzor, aki Aradon született, és küldött írást az Andrényi családról. Ő is nagyon jó érzéssel beszélt a lapról. Bodó Barna egyetemi tanár, aki most a Szórvány Alapítvány elnöke, szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen sokan írnak nálunk, a megyében. És tényleg rengeteg anyagot kapok, főként az idősektől. Az ifjú tollforgatókkal nehezebb dolgom van, mert őket noszogatni kell. Biztosan kevesebb az idejük.

– Milyen tervei vannak a jövőre tekintve? Mit vár 2016-tól?

– Hát nem akarok felvágni, de amikor kezdtem a lap szerkesztését és terjesztését, 350 példányban jelent meg. Most megint elértük az 500 példányt. Erre büszke vagyok, mert olyan támogatókat tudtam beszervezni, akiknek ott a helyük a magyar kulturális szemle körül. Szomorú az, hogy nemrégiben a majláthfalvi és a simonyifalvi terjesztőink bejelentették, hogy nem tudják már vállalni a feladatot. Egy olyan faluban, ahol több százra tehető a magyar lakosság, legalább tizet illene eladni! Próbálom a veszteségeket kompenzálni, és új támogatókat szerezni. Ezek a fő tervek.

Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot is: a Szövétnek kéthavonta jelenik meg negyven belső oldalon. A decemberi számot megpróbáltam kicsit felpumpálni, és belefűztünk plusz nyolc oldalt. És a példányszámot is lehetne növelni ötvennel. Lenne rá igény, szerintem, de ahhoz több pénz kellene. És amit még nagyon szeretnék: több fiatal olvasót és munkatársat bevonni! Ki kéne találni, hogy a húszas-harmincas korosztályt hogyan lehet megszólítani.

Az iskola nem hiányzik?

– Dehogynem. Nagyon hiányzik, de ez van. El kell fogadnom, hogy már a 65 évet betöltöttem, előtte betegeskedtem is egy ideig, de most már a korom nem engedi meg, hogy tanítsak, és a fizika is kiment divatból. Az óraszám is csökken, a gyerekszám is csökken. Nem érzem, hogy a tanügyben valakinek is szüksége lenne rám. De nagyon hiányzik a hangulat, a munka, a gyerekek, a kollégák… A Szövétnekkel szeretek foglalkozni, és kell is valami elfoglaltságot keresni. Nem engedheti meg magának az ember, hogy nyugdíjazás után mindent abbahagyjon, és várja a ravatalozást! Próbálok csinálni ezt-azt, hol sikeresen, hol kevésbé.

Visszagondolva, kitart fizikatanári karrierje mellett, vagy szívesebben foglalkozna irodalommal?

– Hát ez úgy alakult, hogy én fizika–kémiát végeztem, és közben írogattam. Az volt a tervem, amire biztattak is a Vörös Lobogónál, hogy jöjjek ide újságírónak. Ez nem jött össze, és úgy alakult, hogy tanár lettem. Akkor alakultak az ipari líceumok. Bejutottam egyetemről direkt a Faipari Líceumba, és első számú fizikatanár voltam 18 évig. Már nem írogattam. Később visszahívtak a Csikybe. Az utóbbi időben megint kezdtem a Szövétnekbe küldeni írásokat, és az utóbbi egy évben a Nyugati Jelenbe, az Irodalmi Jelenbe egy-egy jegyzetet vagy interjút küldtem.

Hogy mi lett volna jobb? Én örömmel voltam fizikatanár is, nagyon sok jó tanítványom volt, avval párhuzamosan magántanítványok, akiknek nagy része jó hírű orvos vagy mérnök lett, itt vagy a világban. Nem bántam meg, hogy fizikatanár lettem. Most próbálok írni, mert először is megelégedést nyújt, és az a helyzet, hogy nincs szükség fizikatanárra sehol. Most olyan trend van, hogy kiment a divatból. Nyugaton már kezdenek rájönni, hogy kellene azért a rendszerbe, de nálunk még nem.

Mikor számíthatunk újabb kötetre Öntől?

– Azt a kiadó, személyesen Böszörményi Zoltán tudja. Még tavaly nyár elején felajánlotta, hogy kiadják rövid írásaimat is. Ezek a szerkesztőségben vannak már, és tavasszal talán megjelennek. Ez más jellegű, mint az első, az inkább dokumentum-regény volt, ahogy Jámbor Gyula nevezte, ez a hetvenes évek elejétől napjainkig írott, általában rövid írások, amit én szépirodalomnak tartok. Lehet, hogy nem. Az olvasók és a kritikusok majd eldöntik.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én köszönöm! 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu