Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2021. szeptember 19., 14.14
https://kolozsvar.mfa.gov.hu/page/kerelembeadas
Erdélyi Hét a gyulai színházfesztiválon (4–5. nap)

Szürrealizmus és valóság a háborúk és diktatúrák árnyékában

2021. augusztus 10., 09.12 Kedd

A Gyulai Várszínház Erdélyi Hét negyedik és ötödik fesztiválnapjának produkciói is méltó folytatásai voltak az első négy előadásnak. Gyergyószentmiklósról a Figura Stúdió Színház Örkény István klasszikusát, a Tótékat hozta el Gyulára, nem feltétlenül klasszikus, de annál parádésabb rendezésben és színészi játékban.

A kis füzet előzetesen azt hirdette, hogy a gyergyóiak Tót családja bárhol élhet magyar földön Pozsonytól Brassóig. A groteszk, sokszor szürreális élethelyzet, amiben részünk volt az est folyamán, a háború sújtotta Magyarország bármely családját érinthette volna, és több évtized távlatából is úgy gondolom, hogy érintette is. Székely motívumokkal, hanghordozással, a székelységre jellemző fanyar, de lépten nyomon felbukkanó humorral szőtték át a darabot színészek és Florin Vidamski rendező, ami még egyet csavart az amúgy is kifacsart világon.

A gyula Erkel Ferenc Művelődési Ház nagyszínpadát kiválóan bejátszotta az általában egyszerre jelen lévő 4-5 színész. Kitöltötték az egész teret, s a fő cselekménynek minősülő dobozolás jelentette értelmetlen, mégis az adott körülmények között, azaz a háború okozta lelki-szellemi roncsolódás közepette az értelmes tevékenységet. Az előállított több száz doboz csak tovább fokozta az őrnagy úr kéthetes vakációjának a Tót családra gyakorolt szürrealizmusát.

A minimális, de nagyon ötletes díszlet is hozzájárult ahhoz, hogy a színészi játékot és a rendezést semmilyen külcsín ne nyomja el. A gyergyószentmiklósi társulatra – ezt saját tapasztalatom mondatja vele – általában jellemző a kevesebb díszlet, de annál több ötletes és parádés színészi játék, nem véletlenül szeretik és emlegetik annyit Székelyföld határain belül és kívül a Figura Stúdiót. Ezt a fordított arányosságot kaptuk mi is ezen az estén.

Nehéz lenne kiemelnem kiugró színészi teljesítményt, mert mindegyik szereplő kimagaslót nyújtott. Az alkotók nagyon eltalálták a válogatás során, kinek melyik karaktert kell játszania. A postást alakító Dávid A. Péter fanyar, de nem cinikus humora, a Tót Mariskát alakító Bartha Boróka élményszámba menő megszólalásai sajátos hanghordozással („Édes jó Lajosom!”), a Tót Ágikát megformáló Szilágyi Míra tényleg 14-16 évesekre jellemző, de azt a szürrealizmus szemüvegén keresztül bemutató játéka, Tót Lajos (Kolozsi Borsos Gábor) még valamennyire a normalitást kívánó, de az események hatására egyre inkább a mű már emlegetett groteszk világába belesimuló szerepe, és a 99 százalékban már idegroncs Őrnagy Úr (Faragó Zénó) jó értelemben vett túlmozgásos, pattanásig feszült, abszurd döntéseit és cselekedeteit meghatározó karaktere (ami mögött ott a nagyon is érhető emberi lélekpusztítás) mind elvinné önállóan is a darabot a hátán. Így együtt azonban kivételes jutalomjátékot kaptunk mi, nézők.

Az ötödik napon a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió folytatta a gyergyószentmiklósi „hagyományt”. Még kevesebb díszlet mellett volt részünk egy újabb felejthetetlen színházi élményben. A Lázadni veletek akartam című mű három szereplőre épült, de csak kettőjük (Áront alakító, egyben a darabot rendező Sebestyén Aba mellett László Csaba Zolika szerepében nyújt kimagaslót) elbeszélése alapján ismerjük meg a barátok és középiskolai osztályuk tragikus sorsát. A háttérben Szász Csaba gitárjátéka (aki egyben, a harmadik jóbarát, Péter szerepét vitte jelenlétével a háttérben) és a végig piros színben megvilágított személye már előrevetítette a műben végig ott bujkáló tragédiák egyikét.

A 30 éves érettségi találkozóra valahonnan nyugatról hazasiető Zolika elevenítette fel saját szemszögéből az 1989 októberében történteket. Amikor már Közép-Európában, így Magyarországon, Lengyelországban, az NDK-ban, de még Csehszlovákiában is a változás szele fújt egyre erősebben és visszafordíthatatlanul, addig Közép-Európa e szép szegletében, Erdélyben tombolt a Ceaușescu-diktatúra. A három kamasz nem egyformán, de egymáshoz hasonlóan élte meg ezt az időszakot, s abban egyetértettek, hogy valamit tenni kell a maguk tizenéves lázadó szintjén. A következményekkel még nem tudtak számolni úgy, mint egy egyetemista vagy fiatalabb felnőtt. De azok a következmények tragikusak lettek rájuk és osztálytársaikra nézve. Hogy mik azok a pontos események, maradjon meg a színmű titka, már csak ezért is érdemes megnézni a darabot. De ez csak az egyik oka, amiért nagyon ajánlom minden Kedves Olvasónak a Lázadni veletek akartam előadást. Egy másik ok, amit nagyon fontosnak tartok, hogy ne merüljön el a feledés jótékony mocsarábaN, mit is jelent a ceaușescui Románia az erdélyi magyarságnak, milyen is volt ez a romániai naciokommunista diktatúra. A valódi diktatúra, és nem az, amivel mostanság Magyarországot vagy Lengyelországot vádolják azok, akik Márai Sándor Mennyből az angyal című versének gondolatával élve

 

„Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

 

Mikor az erdélyi szerzők, rendezők viszonylag kevés szereplős darabjait adják a színházak, s ez különösen igaz Székely Csaba remekeire (Bánya-trilógia, Szeretik a banánt, elvtársak? vagy a 10), akkor minden szóra, mozdulatra, fényre érdemes figyelni. Mert az előadások kb. 10. percétől olyan utalások történnek, amikre a ráboruló homályt a legvégén bontják ki az alkotók, és válik világossá minden döntés, élethelyzet, sors. Nem volt ez másként itt sem. Minden kis mondatnak, aprónak tűnő eseményfoszlánynak jelentősége volt, sőt életutakat és életeket tudott eldönteni egy fel nem varrt azonosító szám, amit csak tépőzárral erősítettek fel a kabátra.

A Yorick Stúdió előadása után is csak ismételni tudom magam. Nem csodálom, hogy a gyulai Erdélyi Hét színházfesztivál egyfajta színházverseny eredményhirdetés nélkül. Bajban lenne az a zsűri, akinek választani kellene a legjobb produkciókból.

 

 

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

 


A képek a Gyulai Várszínház tulajdonát képezik. További képek a Gyulai Várszínház facebook oldalán találhatóak.

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu