Tesztoszteron

Írta:
2015. január 6. 18:39 (kedd) /

Hány férfi kell egy fergeteges estéhez? Hét. Pontosabban hét kivételes színész a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatából.

Ez a történet valahol ott kezdődik, ahol a legtöbb véget ér. Akarod-e, holtodiglan, holtomiglan és a többi. Fehér ruha, templom, násznép és az ifjú pár. De mi van, ha a menyasszony a nagy, mindent eldöntő kérdésre nemmel válaszol?

Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel drámaíró kiváló ismerője a kor társadalmának. Szövegeiben, melyek nem csupán drámák, de esszék, karcolatok, riportok vagy épp forgatókönyvek, behatóan foglalkozik a kor társadalmi elvárásaival, elhajlásaival, világlátásával. Pályafutása során dolgozott már színészként, rendezőként és producerként is.  Tesztoszteron című szövegéből 2007-ben filmet is forgattak, így egyike lett a szerző legismertebb alkotásainak. Műveit nem csak Lengyelországban, de világszerte nagy előszeretettel játsszák. Romániában legutóbb a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban mutatták be.

Január 9-én, pénteken este 7 órától egy fuccsba ment esküvői evés-ivásra invitálják a nagyérdeműt a magyar színházba. A hét színész közös munkájának eredményeként és az utóbbi évtizedek legismertebb magyar slágereinek felelevenítésével olyan előadást sikerült létrehozni, mely színész és néző számára egyaránt felejthetetlen élmény. Egy nők nélküli, de léptem nyomon a nőket kibeszélő esküvői fogadást, ahol az örömapa (Balázs Attila), a pórul járt vőlegény (Kiss Attila) és annak bátyja (Bandi András Zsolt), egy egyetemi professzor (Kocsárdi Levente), egy zenész (Molnos András Csaba), egy újságíró (Molnár Bence) és egy pincér (Aszalos Géza) különös, egymást átszövő történetein keresztül nyerhetnek betekintést a férfi lélek legrejtettebb titkaiba.

Hozzászólások