Verseket ragasztottak a falakra

Írta:
2014. január 22. 18:25 (szerda) /

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.

Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartottak. Ez alól nem kivétel a Csiky Gergely Főgimnázium sem, ahol kortárs költők verseivel emlékeztek a Magyar Kultúra Napján.

Az iskola folyosóin, a falra ragasztott kis verseket olvasgatták szünetekben a diákok, akik közt érdeklődve megtudtuk, hogy tanáraik hívták fel a figyelmet ezekre a versekre, és érdekesnek tartják az ötletet. Akadt a diákok közt olyan, aki tudta, hogy a Magyar Kultúra napja január 22-én van és a Himnusz fűződik e jeles naphoz, de volt olyan is, aki a felhívásból tudta meg, hogy miért vannak a versek a falakra ragasztva.

„Mivel 25. éve ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, úgy gondoltuk, hogy egy kicsit jobban bevisszük a köztudatba ezt a napot, hiszen a diákok közül sem tudja mindenki, hogy mit ünneplünk ma. Úgy gondoltuk, hogy legyen a témája az Olvass egy verset!, ezért kiragasztottunk 60–70 verset az iskola különböző pontjain, és felhívtuk a diákok figyelmét arra, hogy a versek ott vannak, olvashatják őket egész nap. Igyekeztünk kortárs költőktől rövidebb verseket választani, illetve olyanokat, amik jobban megérintik a diákokat, hozzájuk szólnak. Ez az első ilyen jellegű kezdeményezés, ha tetszeni fog nekik, akkor lesz folytatás is” – összegezte Rudolf Ágnes magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő.

Hozzászólások