Mick Jagger 70 éves

2013. július 25. 15:50 (csütörtök) /

Július 26-án ünnepli hetvenedik születésnapját Sir Mick Jagger angol rockzenész, a Rolling Stones énekese és frontembere.

    A rockvilág egyik legkarizmatikusabb egyénisége 1943-ban született Dartfordban Michael Philipp Jagger néven. Templomi kórusban énekelt és rendkívül jó tanuló volt. Tanár szülei abban reménykedtek, büszkeségük minden bizonnyal nyomukba lép, ám legnagyobb elképedésükre Jagger a korai rock and roll szerelmese lett. Későbbi zenésztársával, Keith Richards-szal ötéves korában ismerkedett meg, bár nem sokkal azután egy időre szem elől tévesztették egymást.    A továbbra is jól tanuló Jaggernek később másik szerelme is akadt, a közgazdaságtan, de egy év után otthagyta a London School of Economic padjait, miután néhány blueslemezt szorongatva a hóna alatt belebotlott régi barátjába, Richardsba. Innen már csak egy lépés volt a legendás Rolling Stones zenekar megalapítása. Az új formációt Muddy Waters Rollin\' Stone című dala után nevezték el.    Első fellépésük 1962. július 12-én volt. Zenéjükben Chuck Berry rock and rollja és Muddy Waters nyers blues zenéje keveredett. A hatvanas évek közepére már a jólfésült Beatles versenytársai voltak és jellegzetes zenei hangzásuk mellett Jagger "botrányos" színpadi viselkedésének is köszönhették, hogy rakétasebességgel száguldottak a világhírnév felé. Olyan feledhetetlen dalokkal ostromolták a slágerlistákat, mint a Paint it Black, a Time is on My Side, a Get Off of My Cloud, az (I Cant\'t Get No) Satisfaction vagy a Jumpin\' Jack Flash. 1968 után sorozatban jelentek meg az azóta már klasszikussá vált albumok, mint a Beggars Banquet, egy évvel később a Let It Bleed, 1970-ben a Get Yer Ya-Ya\'s Out koncertalbum, 1971-ben a Sticky Fingers és 1972-ben az Exile on Main Street.    A filmszakma is kivetette Jaggerre a hálóját, korai filmjeiből a Magyarországon is bemutatott Ned Kelly és a Performance maradt emlékezetes. Több mint tíz filmben szerepelt, de volt producer, filmzeneszerző, sőt író is.    Miközben az egyik legtöbbet koncertező zenekar hírében álltak és rajongóik fáradhatatlanul hittek bennük, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kifulladni látszottak. A Stones zenei stílusát illetően ellentét bontakozott ki közte és Keith Richards között. Jagger az együttest inkább a pop és a dance műfaja felé terelgette volna, míg Richards a banda rock and roll, blues gyökerei mellett tette le a voksát.    Jagger 1985-ben szólókarrierbe kezdett és elkészítette első önálló albumát She\'s the Boss címmel. A lemezről a Just Another Night a 12. helyig jutott a slágerlistákon és az album platinalemez lett. Jagger ezután minden energiáját második szólólemezének, a Primitive Coolnak szentelte, de annak csak egy száma, a Let\'s Work került fel a slágerlistákra. A magánakciók után Jagger visszatért a Rolling Stones bástyái mögé és az együttes 1989-es Steel Wheels albuma nagyon sikeres vállalkozásnak bizonyult. A tagok mégis külön utakkal próbálkoztak. Jagger elkészítette harmadik albumát Rick Rubinnal, aki korábban a Beastie Boys és a Red Hot Chili Peppers producere is volt. A végeredmény a Wandering Spirit lett, amely Jagger szólóalbumai közül a legjobb kritikát kapta. Tíz év után 2001-ben újabb szólóalbuma került a boltokba Goddess in the Doorway címmel.    Gazdag zenészpályája ellenére csupán két Grammy-díjjal jutalmazták, 1986-ban a Rolling Stones életműdíjat, 1994-ben Voodoo Lounge albumuk a legjobb album díját nyerte el. Az együttes frontembere hatvanadik születésnapja alkalmából lovagi címet kapott II. Erzsébet királynőtől. A Stones idén is koncertezik, végre felléphettek Glastonbury-ben, a világ legnagyobb szabadtéri zenei fesztiválján, majd több mint négy évtized után két koncert erejéig visszatértek a londoni Hyde Parkba.    Az örökmozgó és féktelen Mick Jagger a maga mögött hagyott hét évtized ellenére is minden nap sportol, ha koncertezik, futógépen melegít be, amire szüksége is van, hiszen azt mondják, a zene mellett még ma is több mint 20 kilométernyi "tornamutatvánnyal" kápráztatja el koncertközönségét. (Színpadi attrakcióit 1995-ben és 2007-ben magyar rajongói élőben is megcsodálhatták.)    Köztudottan nőfaló hírében áll, de valószínűleg a szemfüles papparazzik sem tárták fel összes kalandját. Négy anyától hét gyermeke született. Úgy hírlik, harmadszor is házasodni készül, jelenlegi barátnőjével, a divattervező-illatkreátor L\'Wren Scottal, aki vélhetően jó partit csinál, hiszen Jagger vagyonát kétszázmillió fontra becsülik. (MTI)

Hozzászólások