Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. október 31., 15.46
https://www.facebook.com/RMDSZ/

Olvasd, és add tovább!* – avagy Marx Károly, a szeszkazán

Írta: (onlinejelen)
2020. augusztus 13., 08.57 Csütörtök

Marx Károly szupersztár idén lett (volna) kétszáz éves! Ezt a nevet viselte átmenetileg több sugárút, egyetem, gőzhajó és egy nagyfejű, iszákos fiatalember.  Emlékezzünk rá! 

Ő mesélte el alábbi élményeit naplójában, amelyet egyetemista korában vezetett. Megtekinthető a szülőházában berendezett kiállításon, mint relikvia.  Trierben, Németország legrégibb városában.  Ahol nem tudtam elolvasni a randa kézírását, ott szabadon, de stílushűen, a saját fantáziám szerint egészítem ki. Íme, egy-két kevésbé ismert adalék a naplóból, ehhez a huncut karakterhez, amely a világot tótágast állította. Fogd fel mint a hegeli filozófia kritikáját! 

(Nevét egyébként mindenki névpárban ismeri, mint: Hacsek és Sajó, Bogyó és Babóca, Marx és Engels…)

 

*

»Kerek születésnapomra barátaim megleptek egy üveg whiskyvel. Fejenként eggyel.  Már nem emlékszem, összesen mennyivel, de ők tízen voltak. Muszáj legalább tízet kapni, ha nem akarsz berúgni, mert a kilencről tudjuk, hogy az fordítva hat! De csak a bárban, ott minden fordítva van. A tyúkok kukorékolnak, míg a kakasok költenek.

Lényeg a lényeg, amikor a világ legjobb felesége felfedezte a készletet a pincében, meghozta a döntést – szeretetből, az én jól felfogott érdekemben –, hogy...  azonnal öntsem ki az egészet a lefolyóba, mert különben nagyon megütöm a bokámat.    Ember tervez, asszony végez. Nem volt mit tenni! Később londoni házamra kiírtam, hogy: Vigyázat, harapós kutya, de az asszony is veszélyes! Még lefényképeztem utoljára a készletet, hogy legyen majd mivel dicsekednem, és nekiláttam szomorú feladatomnak. Vettem a dugóhúzót, kihúztam a dugót az elsőből (mintha a fogamat húzták volna ki), beleöntöttem a tartalmát a lefolyóba. Egy pohár kivételével (maradjon köztünk), mert azt megittam. Nem látták meg. Utána kihúztam a dugót a következőből, és hasonlóképpen jártam el, az utolsó pohár kivételével, mert azt megint megittam. A harmadikból is kihúztam a dugóhúzóval a dugót, kiöntöttem, és kiittam a lefolyót. Majd kihúztam a negyedik üvegből a poharat, és megint megittam a húzót. Utána kihúztam az üveget a lefolyóból, betöltöttem a pohárba, és kiöntöttem a dugóba. Aztán megdugtam a poharat a húzóval, és a többit megittam. Utóbb megittam a dugót, és kiöntöttem a húzót a pohárba, és megszámoltam még egyszer az üres leöntőket. Húsz volt. Úgy éreztem magam, mint a mesében, ott az üveghegyen is túl!

Amikor másnap felébredtem, észleltem magam mellett egy vájlingot, egy vizes törülközőt, egy csomag aszpirint és egy tálcán...  meleg reggelit! Hát ez meg mi? Ilyen még nem volt! Kérdeztem is a feleségem (lánynevén Jenny von Westphalen), hogy ez most miért. Elmesélte, hogy amikor feltántorogtam a pincéből, először is összehánytam magam, a fotelt, a szőnyeget, a szamovárt, majd, amikor a fürdőben le akart vetkőztetni, azt mondtam neki: „Hölgyem! Ön nagyon csinos, de ne nyúljon hozzám! Vegye le a kezét rólam, mert én nős vagyok, és szeretem a feleségemet!”

Remélem, figyeltek, uraim! Az élet nehéz pillanataiban is őrizzük meg a ránk jellemző józanságunkat! Ergo: az igazi férfi nem iszik, nem dohányzik, nem füvezik, nem kurvázik, nem... létezik! Mert a decens alkoholizálásnak is van határa. Ihatsz, ameddig tetszik, de ne ameddig elveszed feleségül. De félre a félreértelmezéssel! A tudomány bebizonyította, hogy naponta egy pohár vörösbor nemcsak egészséges, de még kevés is.  Mindenesetre ne menj kocsival haza a kocsmából, főleg, ha gyalog mentél oda.

 „Jössz már, vagy még maradsz?” – kérdezte Engels. „Még ingadozok!“

Azért késtem otthon egy kicsit, mert a kocsmából kijövet valaki rálépett a nyakkendőmre! Amikor látták, hogy mindig feldűlök, elvittek az orvoshoz, de az megállapította, hogy nem a pálinkától van, hanem attól, hogy egy fél disznó vagyok.   (A másik fél az Engels!) Az alkoholomban talált vért is, de most abbahagyta a pályát, mert bevallotta, hogy már nem bír vért látni... amióta megvakult. Ha tudtam volna, hogy újra feldűlök, akkor fekve maradtam volna, azért a pénzért. Nem jöttem egyenesen haza, mert amikor láttam, hogy a dolgaim nem fordulnak jobbra, lefordultam balra, és ott volt egy másik kocsma. Ahogy megláttak, mindjárt piával kínált egy szponzor, amitől rögtön megsértődtem, de lenyeltem a sértést. Különben is halaszthatatlan ünnepelnivalóm akadt. Tizennyolc éves koromban megünnepeltem a nagykorúsításomat is. Huszonöt éves koromban már két lábbal álltam a kocsmában. Most meg kellett ünnepelnem a kiskorúsításomat. Nem igaz? Hazafelé a szponzor támogatott. Jézusom, ki vagy a mennyekbe’, én azt sem tudom, ki vagyok itt a földön! Nemhogy bemenjek-e, vagy ne menjek be, ha már utcára nyílik a kocsmaajtó…« – Eddig a marxi naplójegyzetek.

 

*

 

Mielőtt megítélsz valakit, hallgasd meg a története mindkét oldalát, akármilyen hihetetlen. Még akkor is, ha nincs rá értelmes magyarázat, vagy – ami ugyanaz – a marxizmusról szól. Fiatalnak lenni egy olyan korban, amikor nem taníthattál gyerekeket, nem gyógyíthattál betegeket, de még templomban sem prédikálhattál, ha előtte nem vizsgáztál le marxizmusból – sajátságos volt. Ez kizáró előfeltétele volt, hogy sokoldalúan fejlett társadalmunkban rátegyék a pecsétet a diplomádra. Így nézve azt gondolhatnád, hogy csak úgy hemzsegtek a diplomás marxisták.

Egy sor csupa kemény vizsga között szanatórium volt az ideológiai megmérettetés a szesszióban. Annyira nem vettem komolyan a kórbonctanvizsga előtt, hogy egy szót sem tanultam rá, majd hablatyolok valamit, mert úgyis a csapból is az folyik.  Emlékszem, hogy a vizsga előtt még meg is kellett nyiratkozni, hogy külsőleg is (áram)vonalasak legyünk. Vagy legalább külsőleg. Körülbelül egy órával a vizsga előtt csak rám szállt a keringőfrász, hogy megbukok a pártdokumentumokból, mikor egy ravaszdi kolléga azt tanácsolta, dobjak be előtte egy konyakot, mert attól megjön az ideológiai inspiráció.  Más lehetőség már nem lévén, átmentem a szemben levő ivóba (Ármin bácsi ivójába, ahol a diák még felírathatta a fogyasztást), hogy biztosítsam a vizsga sikerét. A pultnál, ahol a vodkát rendeltem, már ott ült egy hullámos hajú, üveges tekintetű elvtárs, három üres pohár mögött. A köszöntés után felismertem benne vizsgáztató marxizmustanáromat. Riadt, kérdő tekintetemre egy megértő – „csak semmi pánik, utóvégre emberek vagyunk, jól van és jó lesz minden” – pillantás volt a válasz. Még gyorsan bedobtam a vizsgaöltönyöm gallérja mögé két szilvát éhgyomorra, aztán áttántorogtam vizsgázni az ideológiai kabinetbe, ahol idült pálinkaszag fogadott.  Tanárom – akin meglátszott, hogy ajzószer nélkül nem bírja lenyelni azt, amit tanítania kell – hellyel kínált, mert felismerte, hogy ingadozó kispolgár vagyok. Majd azt magyarázta, hogy ne eszerint ítéljem meg, mert ez nem úgy van, ahogy gondolom, és elmondta, Marx Károly fényképe alatt, hogy is van ez valójában. Csak ennek ismeretében fogod megérteni, ó, Nyálas Olvasó, a hosszú bevezetést. Komoly tudáshézagot pótolt nálam, és ezt teszem most én is nálad. („Olvasd, és add tovább!“)

 

*

Innen ez most már egy memoár, azaz a szerző saját emlékeire támaszkodik. Meg az asztalra is, a szilva miatt. A professzor elvtárs nem húzatott velem tételt, tekintettel előbbi találkozásunkra, és mert meg volt húzatva. Ellenben felszólított, hogy beszélgessünk Marxról, és ha olyat tudok mondani, amit ő még nem tud róla, akkor beírja a jelest. Emlékezetem szerint rendhagyó beszélgetés alakult ki a rokonlelkek között, ami egy végleges következtetésben csapódott le. Érdemes volt koncentrálnom! Erősen indítottam, hogy átvegyem a kezdeményezést. Tisztázzuk! Kiről is kérdezett? Marx Károlyról, vagy May Károlyról? Egyébként a mi Marxunk londoni sírja két másik Károly sírja között van. Jó barátok voltak. Ki vitte többre?  Charles Dickens és Charles Darwin! Mekkorákat piálhattak együtt. Sajnos nem tarthattam velük, mert nem vagyok Károly. Rámutattam, hogy nem volt egy magának való, morgós, megközelíthetetlen, savanyú, okoskodó tudóstípus, sokkal inkább barátságos, borvirágos, mindig vidám, mindenben viccet kereső, társasági középpont – Eleonor lánya jellemzése szerint. Egyetemistaként lógos, az apja pénzén élő lump volt, aki berlini, majd bonni diákévei alatt többször került tökrészegen fogdába, botránykeltés miatt. A gúny bilijét öntötte intellektuális ellenfeleire. Alkoholos kilengéseit a titkosrendőrség figyelte, ezért is maradt olyan sokáig titkos. Londoni évei alatt rendszeresen végigitta Bacchus, Gambrinus és mások szentélyeit, német elvbarátaival karöltve. Egyszer hazafelé menet úgy kiakadtak az angol kapitalizmuson, hogy ablakokat, lámpákat törtek, mielőtt kialhatták magukat a kijózanítóban. A váltságdíját hűséges harcos- és szerzőtársa, Engels Frigyes dúsgazdag gyáros apja fizette ki értük. Megjegyzem, így könnyű volt bomlasztani a kapitalizmust! Mielőtt a Szocialista Internacionálé elnöke lett, a bonni sörivók elnöke volt. 

Tehát elmondhatjuk az évforduló alkalmából végső következtetésként, hogy kicsit piás volt ez a Károly! Neve copyright lett. Söröskorsó, piskóta, nyakkendő viseli képét (amelyet régi május elsejéken nekem kellett cipelnem a felvonuláson, esőben).    Így kovácsolnak belőle tőkét! A Marx-pezsgőt finom, frissítő, a torokban gyöngyöző tulajdonsága okán a „Hajtsátok föl, föl, ti rabjai a földnek, föl, föl, te éhes proletár!” – reklámmondattal népszerűsítik. Nem nagyon kell népszerűsíteni, mára már a (máramára) proletariátus is fogyasztja nyakló nélkül, választott képviselői által, bizonyítva, hogy mára a történelmi materializmus már történelem. A reklámrelikviái közül leginkább a Marx-karóra nyerte el tetszésemet. Visszafelé jár!   

„A (pogány) cél szentesíti az eszközt!“ – dobtam be egyébként a vizsgán, mint marxi mondást, majd további idézetekkel  vágtam  fel: 

 „A filozófus csak magyarázza a világot, de az embert nem tudja megváltoztatni.” 

 „A kommunizmust nem mindjárt a proletariátuson kellene kipróbálni.  Nem lehetne előbb fehér egereken?”

 „Vigyázok, hogy állításaimat úgy fogalmazzam meg, hogy fordított esetben is igazam legyen.“ 

„A lét határozza meg a tudatot!“ – tehát adjátok oda a lét a tudatlan munkás-parasztnak.

Akkoriban ilyeneket nem mondhattál csak ivócimborák között, ezért még hozzátettem egy idézetet a Kommunista Kiáltványból.  Kifejtettem, hogy az osztályharcon kívül a legtöbbet a borról írt (családja szőlőhegyeket birtokolt a híres moseli borvidéken!), természetesen ateista felfogásban. A dialektikus materializmus alkalmazásával a munkásosztály munkaideje és fizetése is rendeződött, a megtermelt értéktöbbletet marxi szellemben alkoholra lehetett költeni. A proletariátus szolidaritását sehol sem élheti ki jobban, mint a (párt)kocsmában. Ez logikusan következik a Feuerbachtól befolyásolt ateista téziséből, hogy a vallás a köznép ópiuma. Érdekes adat, kielemezték az újraegyesítés után, hogy a Német Szövetségi Köztársaság alkoholfogyasztása majdnem négyszer alulmúlta a Német Demokratikus Köztársaságét. „Világ prolijai, egyesüljetek!”

Öregedvén fennmaradt levélben bevallotta Engelsnek, hogy a hemoroidák jobban fájnak neki, mint a francia forradalom bukása.

Ismert (magam is láttam trieri szülőházában), hogy olyan pocsék kézírása volt, maga is félreolvasta. Ez magyarázza talán az új világrendet. Nyolcan voltak testvérek. Mindet Hansnak hívták, csak az egy Dietert hívták Karlnak. Újrafogalmazta a tulajdonhoz való viszonyt. Szemét az anyjától, szakállát az apjától, cipőjét a bátyjától örökölte.

 „Látom, készült, eddig jó, de most valami eredetit is a jelesért!” – Elgondolkoztam, és kínomban elmondtam, hogy a szocialista országokban kötelező divat volt városokat kommunista vezérekről elnevezni. Így Németország munkás-paraszt részében is. (Ő rájuk hagyta a Kommunista Kiáltványt, míg Nyugat-Németországra A tőkét!) Chemnitz városát verte a sors, és lett Karl-Marx-Stadt. Ezt egy többméteres proletkultos szoborral nyomatékosították a főtéren. Egy hatalmas Marx ülve, mellette egy álló Engels. A talapzatra meg a sohasem alvó osztályellenség ráfestette: „Marx elvtárs, csengess egyszer, Engels úr, csengessen kétszer!” Ezt fényképpel is tudom bizonyítani. Szigorú vizsgáztatóm egy hatalmas íróasztal mögött székelt. Na, most pont ez alá esett be a röhögéstől. Onnan mondta, hogy a politikai vicc a fegyvertelen polgár fegyvere! Szerencsére a Stázi – a keletnémet szeku – éberen lehallgatta, gyűjtötte, rendszerezte, katalogizálta ezeket, így őrizve meg a politikai viccet az utókornak. Nekünk már csak a maiakra kell alkalmazni! Mert „ez a harc lesz a végső!”

 

* „Olvasd, és add tovább!”  Marx Károly és Engels Frigyes Kommunista Kiáltványának zárómondata. Íródott 1847-ben. Minden fordításához egy, a korszakhoz, országhoz vagy politikai célhoz idomított előszót írtak, a szerzők nevében. Teljesen mást az angol, a német, az orosz kiadáshoz! Románra már oroszból fordították. Az idők során denaturálva az eredetit. E sorok írója már csak a denaturált forma gyakorlati átültetését szenvedte el! Ezzel az írással nem a dialektika titánjának életművét kívánja ócsárolni, ez csak egy kicsinyes bosszú az elbeszélt fingatásokért!

Kövér Péter

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: Josef Lewis / Csütörtök, 2020. szeptember 24., 14.35 Válaszoljál rá!

Helló, Josef Lewis vagyok. Elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyors és egyszerű módon adunk ki mindenféle hitelt, személyi kölcsönt, autóhitelt, lakáshitelet, diákhitelt, üzleti hitelt, feltalálói hitelt, adósságkonszolidációt. stb. Tehát forduljon hozzánk a megadott adatok segítségével, ha érdekli az ajánlatunk. E-mail: progressiveloan@gmail.com VAGY WhatsApp / Text +13254005559

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu