A Bega-csatorna az iszap fogságában

Temesváron a begai hajózásról csak múlt, az újabban felröppenő hírek nyomán jövő időben beszélhetünk. Jelene nincs. A csatorna állapota lehangoló és elszomorító.


A költségesen megépített, évszázadokon át tökéletesített, a város és a régió gazdasági felvirágzását megalapozó vízrendszert csak a nehézségi erő görgeti tovább, úgy ahogy, mert a víznek végül is folynia kell, hiszen az a természete.

Magam a begai hajózásról leszálló szakaszában szereztem némi tapasztalatot az 1960-as évek közepén, amikor többször is megtettem az Ótelek–Temesvár „kereskedelmi” út Újvár község–józsefvárosi kikötő közötti szakaszát. Menetrendjére, akárcsak a hajózásban érdekelt falvak – Ótelek, Magyarszentmárton, Újvár, Aurélháza, a két Szentmihály (Német- és Román-), Ötvény – idősebb generációja, máig emlékszem. Hajnali négykor indult Ótelekről megrakottan mindennel, amit a földből és a háztáji kisállattartásból kitermeltek a szorgos kezek; kosarak, zsákok, ládák és egyéb tároló alkalmatosságok zajos vagy szemet gyönyörködtető portékái között bukdácsolt az, aki csak utazásra vette igénybe, s bár „a puttyogó” (ahogyan a falvakban nevezték) nem szelte a vizet, két zsilipnél is vesztegelt (a magyarszentmártoninál és a románszentmihályinál), fél nyolcra befutott Temesvár józsefvárosi kikötőjébe. Innen csak egy lépés volt a városrész terménypiaca. Amíg közlekedett (1967-ig), a piacra bejárók s akiknek a kikötők közelsége, az út olcsósága vonzerőt jelentett, nem is vették igénybe a vasúti közlekedést. Alkalmas időben indult vissza a hajó, délután két óra körül. Addigra elkelt a káposzta, dinnye, zöldség és gyümölcs, gazdára talált a liba, kacsa s más szárnyas jószág, az ügyek elintézést nyertek, a piaci haszon egy része ipari termékek formájában lapult a kosarak mélyén, kora estére pedig ismét családja és jószágai körében szorgoskodhatott a piacoló. A szerény csatorna rendet és keretet nyújtott egy hasznos életformának.

A vízi utat választották közlekedésre elég gyakran a temesváriak is.

Egyik ismerősöm – színészek gyermeke – gyakran elkísérte szüleit a tájelőadásokra, tőle tudom, hogy az 1953-ban alakult magyar társulat Ótelekre mindig hajóval utazott, s azzal is tért vissza hajnali négykor.

A hajóközlekedés gyakorlati megszűnte után egy ideig még lehetett sétahajózni a Bega-csatorna belvárosi szakaszától az első zsilipig, majd csak a Gyermekparktól egy-két hídnyi távolságig, aztán még annyit sem. Iszapba fulladt a régi dicsőségű begai hajózás. Emlékül maradtak a lepusztult kikötőhelyek, s egy megfeneklett kis hajó, a Pelikán a Püspök híd (ma Tineretului) mellett. Vendéglátó- egységként működtetik, de nem tér be ide önérzetes temesvári sem italra, sem üdítőre vagy kávéra, mert fáj neki és szégyelli azt, ami a Bega-csatornával, e „megmérhetetlen értékű közgazdasági mű”-vel történt az 1945-ös, utolsó nagyarányú karbantartási munkálatok óta.

Kaszálják a Bega tükrét

Büszkeség egy-egy nagyváros számára, ha számottevő folyó szeli át, vagy épített csatorna teszi boldogabbá az életét. A gazdasági haszon mellett a kellemes időtöltés, séták, kirándulások, horgászgatások, a vízi sportok és szórakozások sokféleségét kínálja. A temesváriak külön öröme volt, hogy a Duna után Románia egyetlen hajózható folyója, a Bega éppen a Bánság fővárosát szeli át. A meder iszaposodásával azonban arányosan fogyott a büszkeség, az elégedetlenség pedig 2007-re a tűréshatár végső pontjára hágott. Mert mivé vált az 1718-tól annyi munkával, pénz- és tudásráfordítással korszerűsödő, egyre célszerűbbé váló, a hajózással és árvízvédelemmel okosan összekapcsolt csatornaépítés műszaki csodája? Elég egy pillantást vetni a mellékelt képekre. A meder kotrásának hiánya miatt az iszaposodás olyan mértékű, hogy helyenként, a városi szakaszon is, a csatorna középig mocsarasodik. Vízinövények emelkednek ki belőle, s nemcsak a partok mentén. A növényzet felfogja a szemetet (műanyag palackokat, fóliadarabokat, papírt, növényi hulladékot), amit az emberi felelőtlenség könnyelműen a vízbe dob, s ami súlyánál fogva nem landol a mederfenéken. Szakértői vélemény szerint a víz annyira szennyezett, hogy fürödni tilos benne, sőt az iszap is mérgező anyagokat tartalmaz. Evezősöket ritkán látni edzeni a Begán. A halállomány kipusztulásáról beszélnek, bár a kitartó horgászok időnként horogvégre kapnak egy-egy kifogásra érdemes egyedet. Hogy elfogyasztják-e, arra a kérdésre nem szívesen válaszolnak.

A Bega-csatornának két gazdája is van: a partok tisztán tartása, gondozása a Városháza hatáskörébe tartozik, a folyóvíz a vízügyisek felelőssége, ami a mederben van, arról lehet vitatkozni, hogy kit illet, s vitatkoznak is alkalomadtán. A part menti sétányokkal, zöldövezetekkel nincs több baj, mint általában a város tisztaságával, a víztükör tisztításához azonban nincsenek sem eszközei, sem munkásai (5-6 embert leszámítva) a vízügynek. Ha már tűrhetetlenül piszkos a Bega, a temesvári börtön lakóit hívják segítségül, ők aztán összegyűjtik a szemetet, a munkások pedig partról vagy csónakról lekaszálják, sarlóval levágják a vízből kiálló zöld növényzetet, a többit eltakarja a piszkos, szürke víz. Titu Bojin igazgató (Vízgazdálkodási Hivatal) szerint a folyófelszín tisztítását havonta végzik, és a művelet évi egymilliárd lejt emészt fel, ezt az összeget nemesebb célra is fordíthatnák, ha nem lenne ilyen arányú a polgárok felelőtlensége.

Tervek, álmok, ígéretek

A Bega-csatorna rehabilitációjával kapcsolatos tervek, elképzelések az utóbbi években többször is közszájon forogtak. Már 1990–1991-ben mérlegelték a lehetőségeket, 2002-ben a holland kormány támogatásával dolgozták ki, a csatorna rehabilitációjának kivitelezhetőségi tervét a román szakaszon. Ez 100 000 euróba került. Felbecsülték, hogy évente 600 000 tonna árut szállíthatnának a folyón, lerövidíthetnék a dunai és a Fekete-tengeri kikötőkhöz vezető utat, könnyen elérhetők lennének az EU Duna menti államai, a Majna–Rajna-csatornarendszeren keresztül pedig a rotterdami kikötőig, az Északi-tengerig juthatnának el a temesvári hajók.  Néhány éves hallgatás után „miközben legtöbbet arról vitatkoztak, hogy hová tárolják a kikotort, szennyezett iszapot“ reményt keltő hírek, komoly, megbízhatónak tűnő tervek csupán 2008 januárjától kerültek ismét a nyilvánosság elé. Akkor arról tájékoztatta a közvéleményt a Bánság Vízgazdálkodási Hivatala, hogy kidolgozták a Közlekedési Minisztériummal közösen a Bega-csatorna újra hajózhatóvá tételének tervét. „A medret kitakarítják (kb. egy méter vastagságú iszapréteget emelnek ki), helyenként kiszélesítik, kikötőket építenek. Jelentkeztek már olyan cégek is, amelyek érdekeltek az áru- és a teherszállítás megszervezésében. A munkálatok a csatorna Temesvártól a szerb határig terjedő, 44 kilométeres szakaszát érintik és első fázisban 15 millió eurót emésztenek fel. 2008 tavaszán megkezdik az iszap kikotrását, elszállítását, megteremtik a csatorna ökológiai egyensúlyát, a többi objektum 2010-re készül el, amikor is újból megindulhat a régóta várt begai hajózás.”

De a víz továbbra is lassan és piszkosan folydogált a „petyhüdt” Begán, s hogy közben mi főtt az illetékes fejekben, arról csak július legvégén kapott hiteles információt a sajtó és a folyóért aggódó polgár.

A legfrissebb hírek szerint, mivel a Bánság Vízgazdálkodási Hivatala megnyerte a pert azok ellen a cégek ellen, amelyek a versenykiírás pontatlanságaira hivatkozva akadályozták a munkálatok megkezdését, a „Bega-csatorna ökologizálása” projekt elindulhat a kivitelezés útján. Titu Bojin, a hivatal igazgatója bejelentette, hogy pontosítják a licitet nyert konzorciummal a kivitelezési tervet, s egy hét múlva megkezdik a munkálatok első szakaszát, vagyis hozzálátnak a csatorna medrének megtisztításához. Az erre fordított összeg eléri a 20 millió eurót, amit az EU Fejlesztési Bankja folyósít. A hivatal egy újabb közleményéből azt is megtudtuk, hogy a kitermelt iszap tárolására is találtak megoldást. A várostól mintegy tíz kilométeres távolságra van egy megfelelő nagyságú használatlan terület, ahova zárt rendszeren át szállítanák s megfelelő körülmények között tárolnák a több százezer köbméter kitermelt iszapot. Most a helyi tanács döntésére vár a Vízgazdálkodási Hivatal, hogy megvásárolhassa vagy használatra kapja meg a kérdéses területet, amelynek felügyeletét s a talaj vizsgálatát tíz évig kell vállalnia. Az idő sürgeti a kivitelezőket, hiszen a pénzt 2009-ig el kell költeniük. A munkálatok második szakaszában megerősítik a partokat, korszerűsítik a gátakat és zsilipeket, felépítik a szükséges épületeket.

A beígért két évből már alig maradt másfél, vajon elég lesz ez ahhoz, hogy minden elkészüljön, s 2010-ben valóban kifusson az első hajó a temesvári kikötőből?

A múlt kötelez

A Bega-csatorna a Temesköz közel három évszázados gazdaság- és művelődéstörténetének főszereplője. 1718-ban, két évvel Dél-Magyarország török uralom alóli felszabadulása után Claudius Florimund Mercy gróf, az akkor létrehozott osztrák tartomány, a Bánság kormányzója Facsádtól Temesvárig mocsarakat lecsapoló csatorna építésébe kezdett. Az elkészült vízi úton farönköket úsztattak Temesvár-Gyárvárosig, az építőanyagra nagy szükség volt a város egészét felújító nagy tervek kivitelezéséhez. Ezután 70 kilométer hosszú hajózási csatornát ásatott Temesvártól Klekig, ami, sajnos, száraz időben nem volt hajózható, ezért Kastélynál 10 kilométer hosszú tápcsatornát építettek Mária Terézia idejében, amelyen át alacsony vízállás esetén a Begába  terelték át a Temes vizét, az árvíz ellen pedig a Topolovecnél ugyancsak a Temessel közlekedő árapasztó csatornát építettek. Temesvárt megvédték az árvizektől, s a hajózás folyamatosságát is biztosították. 1732 novemberében indult útjára az első hajó a Bega-csatornán. Ezt a csatornát (a mai Ó-Bega) a homokos, helyenként meredek, beomló partjai miatt egy délebbre ásottal helyettesítették, ami 1735 és 1754 között készült el. A Temes–Bega-vízrendszer – amely a hajózást és ugyanakkor az árvízvédelmet is szolgálta – állandó tökéletesítést és karbantartást igényelt, felbecsülhetetlen nagyságrendű költségvetést, felújítási befektetést, mérnöki és kubikus munkát emésztett fel. Haszna is megvolt. A kiszáradt mocsarak helyén virágzó földművelés honosodott meg, a terményt és az állatokat uszályok szállították a Tiszán és a Dunán, Temesvár a Balkán kapuja lett. Utasszállító hajók 1869-től 1967-ig közlekedtek a Begán, a csúcspontot az 1944-es év jelentette, akkor 500 000 ember választotta ezt a közszállítási eszközt.
A csatorna igazi fénykora a huszadik század első felére, az 1902-es, 1904-es, 1908-as nagy, állami beruházások utánra tehető. 1912-ben már jelentékeny a folyó áruforgalma. 1937–1938-ban évi 250 000 tonnáról szól a statisztika. A teherforgalmat 1958-ban szüntették be a Bega-csatornán.
A Bega-csatorna évszázadokon át szolgált és védett. Hajón érkezett Temesvárra az 1740-es pestisjárvány áldozatainak emlékére Bécsben készült, barokk stílusú Szentháromság-szobor (a Dóm téren áll). 1919-ben a szerb megszállók hadizsákmánnyal megrakott hajókat indítottak a Begán, de a kastélyi csatorna románok általi elzárásának köszönhetően bekövetkezett alacsony vízállás miatt a város és a megye kincsei, vagyontárgyai részben megmenekültek.

A múltról nem áll szándékomban bővebben írni. (A Begáról, a csatornaépítésről, a hajózás múltjáról számos leírás és könyv keletkezett. Az egyik legfrissebb összefoglaló, mérnöki képzettséggel és helytörténészi szívvel megírt munkát, Jancsó Árpád: A Bega, Temesvár elkényeztetett folyója címűt, amely tavaly jelent meg Temesváron, minden érdeklődő figyelmébe ajánlom.) A fentiek is jelentékeny érvek amellett, hogy eleink anyagi és szellemi erőfeszítései köteleznek. A Bega-csatorna ökologizálása és újbóli hajózhatóvá tétele a régió lakosságának közös ügye és dédelgetett álma, s ennek az álomnak teljesülnie kell.