Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2022. december 10., 10.51

„Egy magyar miniszternek kell megoldania húsz év felgyülemlett problémáit”

Írta: Sólya Emília
2010. április 08., 21.00 Csütörtök

Az elmúlt évtizedekben rengeteg fejetlenség halmozódott fel az egészségügyi rendszerben; az állandó hiányosságok, az értelmetlen törvényszövegek, az alulfinanszírozások, a minőségen aluli szolgáltatások csak néhány azon problémák közül, melyekre Cseke Attila tárcavezető miniszternek kell megoldást találnia.

Az elvárások nagyok, az új tisztség elfoglalása óta számtalan kérdés vetődött fel a hazai egészségügy állapotát illetően. A Nyugati Jelen néhány fontosabb kérdéssel levélben kereste meg az egészségügyi minisztert.

Sok pénz követhetetlen utakon folyik el a rendszerben

– Kórházlátogatási kampánnyal kezdte a mandátumát, milyen tapasztalatokat szerzett a megyékben? Ön szerint milyen kérdésekre kell a legsürgősebben megoldást találni?

– Ami általánosan elmondható: az egészségügyi rendszer reformjának megvalósítása még mindig csak részleges, ebből ered nagyon sok ellentmondás, ami most sok gondot okoz. Én eleve elmondtam, hogy senki ne várjon csodákat az egészségügyben 2010-ben. De túl könnyű megoldásnak tartom, hogy a gazdasági válságra hivatkozzunk, és erre fogjuk, hogy nem tudunk fejleszteni. Az embereknek, főleg a betegeknek, nem magyarázatokra van szüksége, hanem lépésekre, amelyek kifelé vezetnek a krízisből, amely az egészségügyi rendszert is súlyosan érinti: idén nincs költségvetés nagybefektetésekre, viszont szeretnénk befejezni országszerte a 14 megkezdett kórházból tízet ebben az évben, köztük Borosjenő kórházépületét is, amely, úgy értettem, körülbelül 15 éve épül. Újak építésébe viszont nem tudunk kezdeni, erre idén nincs lehetőség. Ilyen helyzetben is vezetnie kell valakinek az egészségügyet, de nagyon fontosnak tartom, hogy minél pontosabb képet kapjak a rendszerről, mégpedig nem a minisztériumi jelentésekből, hanem a helyszínről. Eddig több mint tíz megyében jártam, és a helyzet sehol nem volt rózsás. Persze, különböző megyékben különböző konkrét kérésekkel fordultak hozzám – egyik helyen sportorvost kértek, máshol tanácsot ahhoz, hogyan tartsák ott a rezidenseket, a kezdő orvosokat. Mindenhol megegyeztünk abban, hogy nagyon sok pénz követhetetlen utakon folyik el a rendszerben, és én mindenkit arra kértem, hogy minden hasonló esetre hívják fel a figyelmet. Nekem, aki nem vagyok orvos, nem a rendszerből kerültem a minisztériumba, nagyon fontos, hogy minden megyében, minden esetben találkozom az egészségügyi személyzettel, orvosokkal, asszisztensekkel, fogorvosokkal, tehát nem csak szakszervezetisekkel, nem csak vezetőkkel, hanem azokkal, akik mindennap a betegekkel foglalkoznak. Ők ismerik legjobban a rendszer gondjait..., és ebben ők tudnak segíteni.

Másfelől, általános gond a szakorvoshiány és általában véve, a káderhiány. Szakorvosokat tekintve, főleg altatóorvosokban, tüdőgyógyászokban és radiológusokban van hiány. Erre a helyzetre adhat egyfajta közép távú megoldást a rezidensvizsga rendszerének átalakítása. A tervünk szerint idén lesz ismét B-típusú rezidensképzés, ami helyhez kötött, vagyis valaki vizsgázhat úgy, hogy eleve (csak példaként mondom) Borosjenőn akar fül-orr-gégész lenni, másvalaki pedig Dicsőszentmártonban altatóorvos, ha van ilyen hely szabadon és azt meghirdetik a vizsgára. Akkor a diák a rezidenciátus elvégzésekor elfoglalhatja a számára fenntartott helyet.

– Számos kórházban (Aradon is) a beutalt páciensnek gyakran magának kell megvennie a kezeléséhez szükséges gyógyszereket. Annak ellenére, hogy egész életében fizeti az egészségbiztosítási járulékot.  A szaktárca hogyan orvosolja ezt a problémát? És kit pereljen be a beteg, amikor a legelemibb orvosságokat, kötszert stb. magának kell megvennie?

– Húsz év folyamatainak az eredménye, hogy ide jutottunk, hogy ilyen esetek vannak. Legkönnyebb lenne számon kérni az elmúlt húsz év összes egészségügyi miniszterét, hogy miért jutottunk ide. Miért lett kampányfogás az egészségbiztosítási járulék folyamatos csökkentése, és tíz év alatt hogyan „szivárgott el” a tizenegymillió hozzájárulást befizető, és hogyan lett 2010-re belőlük négy és félmillió a rendszerben. Most pedig egy magyar miniszter kellene, hogy megoldja húsz év felgyülemlett problémáit. Komoly reform, olykor mélyreható és fájdalmas reform nélkül ebben a témában sem lehet előrelépni.

– Legutóbb azt nyilatkozta, a decentralizáció, ezen belül pedig a kórházak átvétele nem fogja megterhelni a polgármesteri hivatalokat. Az önkormányzatoknak azonban nem ez a véleménye, és attól félnek, ez még nagyobb terhet ró a költségvetésükre.

Az önkormányzat felügyeleti jogot kap a biztosítóval kötött szerződés felett

– A polgármesterek valószínűleg eddigi tapasztalatuk alapján mondják, hogy minden decentralizálás megterheli a költségvetésüket. De erre én csak azt mondhatom, hogy a kórházakat nem az Egészségügyi Minisztérium „tartja el”, hiszen azok működését az Országos Egészségügyi Biztosítóval kötött szerződés alapján finanszírozták eddig is, és ez így lesz ezentúl is. Ami jelentős változás: azon túl, hogy a kórházépületek eddig is az önkormányzatok tulajdonában voltak és ennek nyomán a polgármesterek kivehették részüket a fenntartásból például azáltal, hogy uniós pénzeket pályáztak meg a felújításra, ezentúl a menedzsereket is az önkormányzat nevezi ki, és a polgármester vagy a tanácselnök megkapja a felügyeleti jogot is a biztosítóval kötött szerződés felett. Bizonyára ez is teher, de lássuk be: az emberek eddig is helyben jobban megoldották a gondjaikat, és még egyszer hadd mondjam azt: sem a miniszter, sem a minisztérium nem képes felügyelni több mint 430 menedzser munkáját. A decentralizáció előtt még teszünk olyan lépéseket, amelyek korrekt finanszírozáshoz vezetnek majd. Ilyen például az elszámolási tarifák kiegyenlítése, amely minden önkormányzatnak és a hozzá tartozó kórházaknak egyenlő esélyeket teremt.

– Többször hangoztatta, hogy a decentralizáció a kormányprogram fontos része. A szakszervezetekkel folytatott konzultálásokon sikerült-e megtalálni a közös nevezőt? A Sanitas a folyamat elhalasztását kérte…

– Igen, közben ezt is kérték, de mondok valamit: a Sanitas egyik vezetőségi gyűlésére engem is meghívtak, részt is vettem, és ott egyetlen szó sem esett a decentralizáció elhalasztásáról. Hogy közben milyen hatásra tettek ilyen kijelentést, nem tudhatom. Ettől függetlenül, a decentralizáció valóban a kormányprogram fontos eleme, és a közeljövőben meg is valósítjuk. Nem vagyok hajlandó lemondani a decentralizációról, amit különben már sok évvel ezelőtt meg kellett volna valósítani, a mostani rendszert pedig, amelyben a kórházépület felett az önkormányzat rendelkezik, a menedzsert viszont a miniszter nevezi ki, szóval ezt a rendszert valahogyan egyértelművé kell tenni, és az nem lenne korrekt, hogy az épületeket visszavegyük az önkormányzatoktól, amelyek sokszor befektettek, pályáztak, pénzt adtak a felújításra.

A menedzsmenttel van baj

– Ön is elismerte, az idei év nehéz év lesz, ezért hatékonyabb költekezésre kell összpontosítaniuk. Ez konkrétan hogyan valósul meg a kórházak szintjén? Mi fog történni az évek óta rájuk nehezedő adósságokkal?

– A kórházaknak hatékonyságot kell tanulniuk. Szó esett már a tarifa kiegyenlítéséről, és ehhez kapcsolódik az is, hogy vannak kórházak, amelyek alacsonyabb tarifával számolnak el eseteket, mégis kevesebb az adósságuk, mint másnak, nagyobb tarifa mellett. Ez nekem azt mutatja, hogy a vezetéssel baj van. És ha a menedzsereket, remélem, hamarosan, az önkormányzat szervezte versenyvizsgán nevezik ki, akkor majd meglátjuk, ki mennyire tud jól gazdálkodni. Akik pedig csak az adósságokat halmozzák, azokat nem hiszem, hogy sokáig megtartják vezető funkcióban.

– Mit értett azon, hogy a kórházakat egységes, „korrekt pontozás” alapján kellene finanszírozni? Ezt hogyan lehetne megvalósítani, és a páciensek szempontjából mit jelentene?

– A páciensnek tulajdonképpen mindegy, hogy mennyit számolnak el egy beavatkozásért, vagy egy vizsgálatért a kórháznak, de a rendszer szempontjából ez nagyon sokat számít. És a mostani helyzetben nem mindegy, hogy valakinek hol végeznek el (mondjuk) egy vakbélműtétet, mert egy bizonyos összeget számol el a biztosító mondjuk az aradi kórháznak és mást a dévainak. Úgy gondolom, ez nem helyes, és ezért ragaszkodom az egyenlő elszámoláshoz. De, még egyszer mondom, ez a pácienseket nem érinti, viszont a kórházak elszámolása és adósság-felhalmozása szempontjából igen jelentős lépés lenne.

Szintén aradi látogatása során hangsúlyozta: közös stratégiát szeretne kiépíteni a magyarországi kórházakkal. Történt-e már valamiféle előrelépés ez ügyben?

– Arról beszéltem Aradon, hogy a határ menti térségeknek ki kellene használniuk a helyzeti előnyt: a határ túloldalán – ezt el kell ismernünk – fejlettebb az egészségügyi rendszer. Nekünk mégsem lehet célunk, hogy a betegek folyton átvándoroljanak a szomszédos országokba, akár Magyarországra sem, kezelésekre. Sokkal inkább az kell hogy legyen a célunk, hogy a két rendszert összehangoltan tudjuk fejleszteni. Ha például Szegeden fejlett a szívgyógyászat, akkor nem hiszem, hogy Aradon is erre kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni. De én ebben a folyamatban nem a minisztériumot látom szereplőként, hanem a kórházmenedzsereket, a megyei vezetőket, akik közvetlenül együttműködhetnek a szomszédos megyékkel, akkor is, ha szomszédos országokról van szó. És ami Aradot illeti, láttam, hogy van jó példa már az együttműködésre.

A háziorvosoknak vissza kell szerezniük a részben elvesztett bizalmat

– Nem éppen viharmentes időszakban vette át a szaktárca vezetését. Az intézmények, szakszervezetek nagyon sokat várnak öntől. A háziorvosok körében is nagy a feszültség, hisz a minisztériummal megkötendő idei keretszerződés nagy megszorításokat tartalmaz, melyekkel alaposan lecsökkenne a rendelők jövedelme. Számukra mit tartogat?

– A háziorvosoknak, persze, csak egyeseknek, maguknak kell visszaszerezniük a részben elvesztett bizalmat, ami oda vezet, hogy a beteg inkább a kórházba megy, a sürgősségre, inkább a mentőt hívja, mint saját orvosát, akinek az lenne a dolga és kötelessége, hogy ellássa, akár este is, ha beteg. Ezt nekünk, pácienseknek és az orvosoknak egyaránt meg kell szoknunk. Meggyőződésem, hogy a háziorvosok is jól felkészült szakemberek, akiknek az általános diagnosztikához szerintem többet kell érteniük, mint a szakorvosnak, akinek segítségére van a technika és a korábbi laborvizsgálat eredménye is. Tehát én mindenkit arra biztatok, hogy használja ki a háziorvosi ellátást, bízzon meg a háziorvosában.

– Azt nyilatkozta, szeretné, ha a jövőben a sürgősségi ellátás terheit a háziorvosok csökkentenék, és csak azok fordulnának az ügyelethez, akik tényleg kórházi ellátásra szorulnak, másrészt rendeletben szabják meg, hogy a betegek április 1-jétől legalább 24 órával a kért időpont előtti előjegyzés alapján mehetnek háziorvosukhoz. Lehetnek olyan esetek, amelyek nem igényelnek ugyan kórházi ellátást, de a beteg szempontjából sürgősek, nem várhat 24 órát…

– A rendelet arra teremti meg a lehetőséget, hogy a betegek szólhassanak és előjegyeztethessék magukat a háziorvosnál. Úgy gondolom, hogy az orvosnak sem jó, hogy a rendelő előtt egyszerre sokan várakozzanak, ezért vezettük be az előjegyzést. Tudom, mert sokan elmondták, hogy ez sok helyütt már régóta így működik, ezért sokan feleslegesnek is tartják. De az orvosok másik része szerint szükséges lépés volt, hogy a beteg is, az orvos is jobban átlássa a rendelési időt. Még egyszer mondom: én bízom a háziorvosokban, ők el tudják dönteni, hogy kinek kell azonnal kórházba kerülnie, melyik eset minősül szerintük is sürgősségnek.

Vannak, akik jogtalanul fogyasztják a költségvetést

Az előjegyzéseknél maradva: a különböző analízisek elvégzésére, röntgenfelvételekre is sokszor hetekig kell várni, ez szintén nem a beteg javát szolgálja. Ezen a téren vannak-e elképzeléseik?

– Azért kell egy egyszerű vizsgálatra, felvételre két-három hetet várni, mert a rendszerben vannak, akik jogtalanul fogyasztják a költségvetést, és így nem marad azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. A pénzhiány miatt alakulnak ki a várakozólisták.

– Aradi látogatása során tért ki először a betegszabadságokra. Nemrég pedig bejelentette: áprilistól változik a felírási módjuk. Részletezné az olvasóknak az új szabályokat? Kitérne arra a pontra is, mely szerint a rendőrséggel ellenőriztetné a betegszabadságon lévő személyeket?

– Az elmélet és a gyakorlat között nagyon nagy a különbség ebben az esetben is. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik betegszabadságot vesznek ki, amíg külföldön nyaralnak, vagy amíg tavasszal felszántják és bevetik a földeket. Ezt nem tartom igazságosnak. Egyrészt, a betegszabadság neve is mutatja, hogy betegség idejére szól, aki pedig kertet ás, vagy kirándul, az nem beteg, ebben azt hiszem, egyetértünk. Másrészt még egy dologra felhívnám a figyelmet ennek kapcsán: amikor fiktív betegnapokat számoltat el valaki, amikor ezeket kifizeti a biztosító, akkor ugyanabból az alapból veszi ki a pénzt, amelyből a térítéses gyógyszereket fizetik, amelyből a tébécések, az AIDS-betegek, a cukorbetegek és a rákbetegek ingyenes gyógyszereit fizetik, a dialíziseket, illetve a protéziseket, orvosi segédeszközöket, amelyek egyeseknek az életet, a mozgás vagy a hallás lehetőségét jelentik. Ez a mindenféle kiadás az Egységes Egészségügyi Biztosítási Alapból történik, és ebből az alapból fizettünk ki 2009-ben 923 millió lejt, ami körülbelül kétszerese a három évvel korábbi összegnek. Ezért gondolom, hogy jogos a szigorítás. Saját magunkat lopjuk meg azzal, hogy egyesek visszaélnek a betegszabadság jogával.

A legtöbbet vitatott újdonság valóban az ellenőrzés lehetősége. Nem mentünk el odáig, mint például Ausztria, ahol a helyszínre kiszálló bizottság bemehet a beteg lakásába, sőt, meg is vizsgálhatja a beteget. Garanciám, persze, nincs, hogy nem lesznek visszaélések, de kötelességünk lépni ellenük, ezért szigorítunk. Nálunk az ellenőrzés gyakorlatilag azt jelenti, hogy az, aki a betegnapokat fizeti, vagyis az első öt napon a munkáltató, utána pedig a megyei biztosító elküldheti a képviselőjét, aki rendőrségi kísérettel megjelenik a beteg lakásán vagy azon a helyen, amelyet megjelöl a beteglap kiállításakor, és ellenőrzi, hogy ott tartózkodik-e. Az ellenőrzés reggel 8 és este 8 között történhet, de délelőtt és délután is hagyunk egy-egy órát, amikor a beteg elmehet otthonról, hiszen van, akinek ekkor is magának kell bevásárolnia, akár a gyógyszereit is. Számomra érthetetlen, hogy miért kifogásolják ennyien a rendelkezést, hiszen aki beteg, az nyugodtan gyógyulhat, mert ha azt teszi, amit a beteglapon ír, akkor nincs mitől tartania.

Rengeteg jó szakember (orvos, asszisztens) vándorolt ki külföldre, emiatt sok helyen személyzethiánnyal küszködnek. Gondolt-e valamilyen stratégiára, mellyel itthon tarthatnák a szakembereket?

– Nagy hagyománya van Romániában az orvosképzésnek, épp ezért tanul sok külföldi diák is nálunk. A kivándorlásnak több összetevője van. Egyesek rajtunk múlnak, mármint a rendszeren, mások pedig az egyénen: a betegeken és az orvosokon. Mert, hogy a végéről kezdjem, aki megengedheti magának, az most is elmegy külföldre, és ott kezelteti magát kemény pénzért, és ugyanígy, egyes orvosok is elvágynak innen, máshol szeretnének érvényesülni. De nekünk nem ez a célunk, erőszakkal senkit nem akarunk semmire rávenni. Viszont a rendszer érdeke feltétlenül az, hogy az itthon képzett orvosok és a többi egészségügyi dolgozók itthon maradjanak, és minket gyógyítsanak. Ezért a minisztérium tervei között szerepel, és a kormányprogramba is belefoglaltuk, hogy kidolgozunk egy országos humánerőforrás-tervet, amellyel jövőképet kívánok nyújtani az itthon maradó orvosoknak. Ehhez a tervhez kapcsolódik az a javaslat is, amely már körvonalazódik, hogy a vidéken épülő lakásokból az orvosoknak is juttassunk, és ezzel is megpróbáljuk őket „helyhez kötni.” A legelső lépés, amely hamarosan várható, hogy az egészségügyben posztokat szeretnénk felszabadítani, hogy tudjunk orvosokat elhelyezni a rendszerben.

Az orvos is ember, lehet saját véleménye

– Az újinfluenza-járvány kapcsán felmerül a kérdés, hogy egyáltalán jól volt-e kezelve a minisztérium részéről a jelenség. Amikor tavaly beköszöntött Romániába a járvány, hiányzott az oltás, mire meglett az oltás, a lakosság nagy része – egy adott pillanatban Streinu-Cercel 20 000 lehetséges halálos áldozatról beszélt – már nem igényelte azt. Az egymillió oltóanyagnak csak kis része lett felhasználva.

– Új járványokra senkinek nincsen kész oltóanyaga. Ebben az esetben az oltóanyag Romániában három héttel később állt rendelkezésre, mint a többi európai államban. Ami ön szerint pánikkeltés volt, az valójában nemzetközi mérési módszereken alapuló, tehát járványtani szempontból nagyon is megalapozott becslés, az általánosan alkalmazott valószínűség-számítás eredménye. Ebben mindig benne van a járvány terjedési sebessége, a megbetegedések súlyossági indexe, a várható szövődmények száma, a lakosság területi megoszlása, népsűrűsége és egyéb tényezők. A lehetséges áldozatok száma egyesek szerint 32 000 volt, és ez még mindig nem pánikkeltés. Az Egyesült Államokban ugyanabban az időben 450 000 lehetséges halálos áldozatról beszéltek. Szerencsénk volt. A járvány utólagos alakulása nem igazolta az előrejelzéseket, de ettől még az Egészségügyi Világszervezet becslése megalapozott volt.

– Hogyan lehet meggyőzni a lakosságot egy gyógyszer, oltóanyag hatékonyságáról és szükségességéről, ha az orvosok is visszautasítják azt?

– Pontosítanom kell: az orvosok egy része utasította vissza az oltást. De ez minden oltással előfordulhat, hiszen abban sincs teljes egyetértés, hogy a gyermekeket mely betegségek ellen kell feltétlenül beoltani. Ha visszaemlékszik, én is beoltattam magam tavaly év végén. És én is orvosi tanácsra tettem. Az orvos is ember, lehet saját véleménye. Ha az orvosilag megalapozott, akkor jogában áll annak kinyilvánítása.

– Felelősségre lett-e vonva bárki is az újinfluenza-járvánnyal kapcsolatos bakikért?

– Ami az oltóanyag mennyiségét és a beoltottak számát illeti, hadd pontosítsak: a bukaresti Cantacuzino Intézet, mint Európa egyik akkreditált oltóanyaggyártó cége, ötmillió dózist volt képes gyártani, ebből több mint 3,5 milliót osztottak ki és 1,6 milliót használtak fel, ennyi személyt oltottak be. Ez ugyan alatta marad az elvárt öntudatos felelősség szintjének, de ha az oltás, mint közösségi felelősség kötelező lett volna, akkor sokan éppen ezért kritizálták volna az oltáskampányt.

Célcsoporton kell tesztelni az oltóanyag hatékonyságát

– Ha egy gyógyszert, oltóanyagot embereken tesztelnek, miért nem lehet ezt a nyilvánosság számára is átlátható módon kezelni?

– Az oltóanyagok tesztelése mintegy száz éve ismert és elfogadott gyakorlat. Azon túl, hogy kell az a briliáns gondolat, hogy elvégzik a laboratóriumi kísérleteket, a végső fázisban igenis embereken, a célcsoporton kell tesztelni az oltóanyag hatékonyságát, másképp nem lehet például a dózist beállítani. Ez a klinikai alkalmazhatóság fázisa, amelyben önkéntesek vesznek részt, reprezentatív csoportokban. Ez többé-kevésbé hosszú, szigorúan ellenőrzött folyamat, és erre nemzetközileg elfogadott előírások, standardok és megszorítások vannak érvényben. Ez egy jól meghatározott, szigorú orvosi kiértékelés, amely szerintem nem kellene médiatéma legyen.

Nincs miért, és nem is keresünk felelősöket

– Azok a cégek, amelyek – akár egy nappal is – lejárt szavatosságú élelmiszert forgalmaznak, komoly büntetésre számíthatnak. Hogyan történhet meg az egészségügyben, hogy későn veszik észre, hogy lejárt egy oltóanyag – gondolok itt a tébécévakcinára?

– Az orvosi gyakorlatban minden gyógyszer vagy vakcina csak a szavatossági időn belül alkalmazható. Indokolt esetben, egy szakintézménynek, esetünkben az országos Gyógyszerügynökségnek (ANM) joga van meghosszabbítani a szavatossági időt. A tuberkulózis megelőzésére szolgáló BCG-oltóanyag esetében az ANM megadta ezt a meghosszabbítást egy bizonyos gyártási sorozatra. Ennek semmi köze nincs a gyártóvonal működési engedélyéhez, csak véletlen egybeesés, hogy a két dolog egymás után következett. Nincs miért, és nem is keresünk felelősöket, nincs mit fizetni az oltóanyagokért.

– Hogyan történhet meg, hogy az egészségügy számára oly fontos intézmény, mint a Cantacuzino hónapokra engedély nélkül maradjon? Ki a felelős ezért? Egyáltalán érdeke-e az államnak, a minisztériumnak az intézmény fenntartása, és ha igen nem lenne-e előremutatóbb ellenőrzése alá vonni? Netán a háttérben olyan érdekek munkálkodnak, amelyek az intézet kiiktatásával kizárólag a drágább exportra építenének?

– Minden intézményben történnek felújítások, mindenki igyekszik bevezetni új technológiát a gyártásban, már elnézést, de még a téglagyárak is... A Cantacuzino Fejlesztő és Kutatóintézet 2009 májusában kezdte el a BCG-gyártóvonal modernizálását, világbanki, szakminisztériumi és kormánytámogatásból – az intézmény fontosságát a finanszírozás is mutatja. A munkálatok várhatóan idén április második felében érnek véget, akkor az ANM kibocsátja a működési engedély meghosszabbítását. Nem tudom, milyen ellenőrzésre gondol, hiszen nem történt semmi kirívó vagy törvénybe ütköző. Csak egyetlen dolog történt: amikor a legalkalmasabb volt, abban a pillanatban állították le a gyártósort: a BCG-oltásokat a gyermekek megkaphatják később is, tízhónapos korukig, a sertésinfluenza-járványra felkészültünk a szükséges oltóanyag-mennyiséggel, az idei szezonális influenza-oltás összetételét pedig májusban hozza nyilvánosságra az Egészségügyi Világszervezet, addigra várhatóan készen lesz a felújítás, meglesz a gyártó Cantacuzino Intézet működési engedélyének meghosszabbítása.

„Bármilyen területen próbálok reformot bevezetni, mindenhol fékbe ütközöm”

– Romániában az elmúlt években egymást váltották az egészségügyi miniszterek és szinte mindegyikük azzal állt ki a mandátuma kezdetén, hogy gyökeres változtatásra van szükség a hazai rendszerben. Ennek ellenére minden maradt a régiben. Úgy érzi, képes gyökeres változtatásokra?

– Ha nem azt mondanám, hogy gyökeres változtatásra van szükség, azt jelentené, hogy nem élek a mában és nem látom, milyen állapotban van az egészségügy. Három hónap után azt látom, hogy bármit próbálok tenni, bármilyen területen próbálok reformot bevezetni, mindenhol fékbe ütközöm. Minden ötletre, minden újra nagyon nehezen mozdul meg a rendszer, és épp ezért, a napi harcaimat komolyan meg kell vívnom.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: pécska / Péntek, 2010. április 09., 11.46 Válaszoljál rá!

Mostmár biztos hogy nem lesz jobb az egészségügy Romániaban, 2010-ben!!! Sőt ameddig a miniszter úr erőlteti a hülyeségeit biztos nem!!

Még csodálkozunk hogy minden friss diplomás orvos Hollandiába meg Angliába emigrál... szerintem őket is meg lehet érteni.

Elvárják hogy fizessük a beteg-alapot a fizetésünkből, de mit kapunk érte cserébe? Azt hogy mindenért fizetünk, még egyszer? Akkor mi értelme van? Gyógyszereket, analíziseket fizetjük ha megbetegszünk. Akinek nincs pénze rá... pech.

És a preventív orvosi vizitek... persze azokat is fizetjük. Pedig nyugaton már rájöttek hogy a megelőzés olcsóbb, mind a beteg, mind pedig az állam számára. Nem ártana itt is észrevenni. Ameddig mindent fizetünk, persze hogy nem mennek az emberek szűrővizsgálatra. Így leszünk az elsők Európában a tüdő-, mell-, méhnyakrákban, és más hasonló daganatos megbetegedésekben.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu