Erdély aranykora Bethlen Gábor (1613–1629) korában

Október 23-án Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján országos szinten emlékezünk meg történelmünk e kiváló egyénisége tetteiről, személyiségéről és a mának szóló, hagyományt teremtő üzenetéről.

Rendhagyó egyéniségére jellemző, hogy nincs olyan nemzetközi rangú kompendium, amely ne szentelne legalább néhány sort Bethlen Gábor európai visszhangot keltett tetteinek. Nevét megtaláljuk az egyetemes történeti összefoglalókban, főleg a harmincéves háborúról (1618–1648) szóló könyvekben, tanulmányokban.

A pusztulásból felemelkedésbe ívelő korszak uralkodójaként, múltunk legnagyobbjai közt tartjuk számon. Kitartó munkálkodással és erős hittel, sarjadó életet és virágzó országot, valóságos „erdélyi aranykort” alkotott a száguldó történelem körülményei között.

Ősök és ifjúkor

Változó fejedelmek szolgálatában (1580–1613)

Bethlen Gábor nemzetségének, az iktári Bethlen család őseinek tekinthető Neczpál családnak Békés és Zaránd vármegyékben voltak birtokai. A család nemesi előnevét adó “Iktár” a Bethlen-ág megalapítójának valószínűleg a XIV. századi szerzeménye. Keserű Dajka János életrajzíró feljegyezte, hogy az egyik ős, Bethlen Gergely Mátyás (1458–1490) király idejében szörényi bán volt. Egy másik ős, Bethlen Domokos meg az erdélyi alvajda tisztségét viselte. Ez utóbbi feleségül vette Kinizsi Pál (1446–1494), Mátyás Király legendás hadvezérének a húgát, s e házasságból született Bethlen Gábor atyai nagyapja, az a Bethlen Gábor, aki jelen volt a mohácsi csatában (1526. augusztus 29.), aki később Szapolyai János (1526–1540) udvarába került, ahol az udvari katonaság főkapitánya lett. Fia, Bethlen Farkas huszárfőkapitány vitézségének híre eljutott János Zsigmond (1541–1571) erdélyi fejedelem és magyar király udvarába, aki Erdélybe hívta.

Hűen szolgálta Báthory Istvánt (1571–1586), elkísérte urát Lengyelországba is. Báthory adományozta neki a marosillyei kincstári birtokot összes falvaival. Bethlen Farkas a gyergyószárhegyi Lázár-lányt, Druzsinát vette feleségül, s házasságukból két fiuk született: a nagyobbik Gábor, Erdély későbbi fejedelme, a kisebbik István, Erdély kormányzója.

Bethlen Gábor Marosillyén az atyai kúriában született 1580. november 15-én. A két Bethlen testvér – apjukat korán elveszítve – árvaságra jutott. Báthory Zsigmond fejedelem a két árvát a marosillyei uradalomtól megfosztotta. Így Bethlen Farkas özvegye és a két kiskorú fia, nagybátyja, Lázár András kastélyában nevelkedett a gyergyói Szárhegyen „a székelyek szigorú fegyelmében”, ahogyan jobbágyi származású történetírója, Böjti Veres Gáspár írta.

Alig 13 éves korában a gyulafehérvári fejedelmi udvarba került apródként, s tehetsége már Bocskai (1603–1606) alatt a vezető politikusok közé emelte. Időközben visszaszerezte marosillyei birtokát. A változó fejedelmek és az állandó fegyveres hadjáratok miatt több alkalommal kénytelen török földre menekülni. Támogatta Bocskai István Habsburg-ellenes szabadságharcát, megszerezte Bocskai számára a porta megerősítését az erdélyi fejedelemség trónján. Kassai tartózkodása idején házasodott meg: feleségül vette régi mátkáját, Károlyi Zsuzsannát. Bocskai gyakran vette igénybe a rendkívüli tehetségű diplomata és kiváló hadvezér szolgálatait. Bocskai halála után Báthory Gábort (1608–1613) támogatta, Rákóczi Zsigmond (1606–1608) ellenében, aki újabb adományokkal ruházta fel. Miután nyíltan szembeszegült a fejedelem kül- és belpolitikai döntéseivel, újból török földre kellett bujdosnia, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megszerzi magának a fejedelmi címet. Törekvése sikerrel járt, és 1613. október 23-án 33 évesen török támogatással Erdély fejedelme lett.

Háta mögött nem a magas iskolákban elsajátított tudás, hanem a küzdelmes és viszontagságos élet iskolájában szerzett tapasztalat állott. Megkóstolta a bujdosó keserű kenyerét, s ezért annál inkább ragaszkodott hazájához. A hadvezetés művészetét sem könyvekből tanulta, hanem inkább háborúkból, szabadságharcból. Harmincnégy csatában vett részt, amikorra az ország fejedelme lett. Böjthi Veres Gáspár írja róla: „Óvatos, ravasz, meggyőződéses, de nem elfogult kálvinista, fáradtságot és csüggedést nem ismer, önérzetes, de nem megalázó, esze éles, mint a kard éle, bátor, merész, elszánt, de nem erőszakos. Természetében nem fösvény, de mindenről pontos elszámolást követel, kitűnő tollforgató, jó emberismerő, anyanyelvén kívül tudott latinul, törökül és németül is”.

Egyéni sorsa nem kényeztette el, hiszen a korai árvaság és házasságából született két gyermekének (István és Kata) elvesztése jutott neki osztályrészül. Hívei imádták és magasztalták, ellenségei pedig a legsötétebb színekkel ecsetelték jellemét. Kemény János (1661–1662), aki fiatal korában Bethlen Gábor udvari inasa volt, a legszebb képet hagyta ránk a nagy fejedelemről: „kihez hasonló Mátyás királytól fogva és István királyon (Báthory István, Erdély fejedelme és Lengyelország királya) kívül nem hallatott, nem is remélhetni: úgy mint ki eszes, vitéz, igaz magaviselő, kegyelmes, liberális, józan életű, isteni szolgálatban buzgó, szegényeken és könyörgőkön könyörülő, eklézsiákat építő, segítő, mindkét hatalmas császárokat is egyensúlyban tartja vala magához és hazájához”.

Folytatjuk