Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2022. december 01., 09.14
Emléktáblák a régióban

Halvány emlékezet

Írta: Gáspár-Barra Réka
2009. június 13., 13.00 Szombat / Hunyad
Amilyen gazdag Hunyad megye történelmi múltja, olyan szegény az emlékezet. E térség tucatnyi nagy szülöttjének, történelmi személyiségének, itt tevékenykedő tudósának emlékét alig néhány emléktábla őrzi. 


A nagy magyar reformátornak, az 1500 körül született Dévai Bíró Mátyásnak nevét például soha nem vésték márványtáblába szülővárosában. Nem maradt kézzelfogható emléke a Murányi Vénusz, Széchy Mária amúgy nevezetes dévai tartózkodásának sem. És hasonlóan hálátlannak mutatkozott az utókor a XIX. század nagy tudósaival szemben, köztük a világhírű paleontológus Nopcsa Ferenccel, illetve a XX. században itt született művészekkel szemben, akik közé még a híres román zeneszerző, Sigismund Toduţă is besorolható, hiszen, annak ellenére, hogy Erdélyben számtalan zeneiskola viseli nevét, piski szülőházának falán mai napig nem díszeleg emléktábla. 

Igaz, Trianon előtt tucatnyival több tábla, felirat emlékeztetett a megye nagy szülöttjeire, jótevőire. Legtöbbjük közvetlenül a háború után, de jó néhány a Ceauşescu-diktatúra idején pusztult el, sőt 1990 után is. Így ma hiába keressük az iskolaalapító várkapitány, Geszti Ferenc, vagy a tordosi leleteket feltáró régésznő, Torma Zsófia, de akár az akadémikus Salamon Ferenc emlékét. Ám hajdani emléktábláiknak mind saját történetük van. 

Maguk nevét vésték a kőbe

Kuriózumként azért említést érdemel az is, hogy Hunyad megye legrégibb fennmaradt „emléktábláját” a XV. században három török rab véste a vajdahunyadi vár falába, emlékeztetőül, hogy ők valaha itt raboskodtak a „gyaurok fogságában”. A legenda szerint Hunyadi János azzal az ígérettel fogta kútásásra a török rabokat, hogy amennyiben vizet találnak, szabadon engedi őket. A 30 méter mély kút megásása három évbe telt, s mire a rabok vízhez értek, a várúr meghalt. Az utódok pedig nem ismerték el a hajdani ígéretet. A törökök rabságban maradtak és elkeseredésükben vésték a várkápolna külső falára, hogy „Szívetek van, de vizetek nincs”.  – Ez azonban csak a legenda, ami Mikszáth Kálmán feljegyzései szerint a trencséni vár legendái közt is megtalálható. A Vajdahunyadon járt turkológusok szerint azonban a kőbe vésett írás a három rab nevét rejti – magyarázza Schreiber István helytörténész. 

Odébbálló emléktáblák

A vajdahunyadi felirathoz korban legközelebb álló Hunyad megyei emléktáblát 1627-ben állíttatta Bethlen István, megjelölve öccse, Bethlen Gábor marosillyei szülőhelyét. A latin nyelvű faragott kőtábla a XVII. századi leltárok szerint az akkor még négybástyás illyei vár lakótornyában állt. A tornyot azonban 1794-ben lebontották, és az emléktábla a nagyenyedi református kollégium múzeumába került, ahol aztán az 1849. január 8-i vérengzés áldozatává vált. Az emléktábla utódját 1909 májusában helyezte el a marosillyei Veresbástya falán a nagyenyedi kollégium közössége. Azóta a hajdani olaszbástyás vár egyetlen megmaradt épületrészét tekintik Bethlen Gábor szülőházának, az új emléktáblát pedig, mely túlélte a XX. század pusztításait, egyre nagyobb tisztelet övezi. 

A marosillyei emléktáblához hasonlóan, eredeti helyétől kissé odébb került ismét visszaállításra a dévai várfogságban mártírhalált halt erdélyi unitárius egyházalapító püspök, Dávid Ferenc emléktáblája is. Az unitárius egyház, megalapítója születésének 400. évfordulóján, 1910-ben emléktáblát helyezett el a dévai váron a következő felirattal: “Dévavár börtönében szenvedett ki 1579-ben vallásos meggyőződésének hirdetéséért halálig tartó fogságra ítélt Dávid Ferenc, a Magyarországi Unitárius Egyház megalapítója és első püspöke. A nagy reformátor születésének 400. évfordulóján kegyelettel állította az emléktáblát szellemének örököse, a Magyarországi Unitárius Egyház 1910-ben”. E táblát 1918-ban eltüntették, ám több mint 80 évvel később, csodák csodájára előkerült a dévai múzeum raktárából. Tavaly ünnepélyes keretek között helyezték el az új dévai unitárius templom udvarán. A várudvarban üresen maradt helyére azonban már 1929-ben új emléktáblát állított az egyház az eredeti szöveggel. Ez a második világháború idején rongálódott meg. Utóda, az 1948-ban felállított emléktábla már kétnyelvű volt, felavatásán részt vett Groza Péter, Románia akkori miniszterelnöke is, aki a román–magyar egymásratalálás szellemében köszöntötte az egybegyűlteket. A táblának bizonyára „jót tett” ez a beszéd, mert szerencsésen túlélte a kommunizmus amúgy emlékpusztító korszakát. A kilencvenes években viszont többször is megrongálták, míg 1996-ban az egyház új táblát állított, immár háromnyelvű (magyar–román–angol) felirattal. Ez a mai napig ott áll a korábban börtöncellaként ismert várbeli helyiségben, melyről időközben kiderült, hogy hajdanában ciszternaként szolgált. Dávid Ferenc börtöncellája pedig valószínű a belső kapubástyában lehetett. A most folyó várbeli kutatások, rehabilitáció nyomán az emléktábla valószínűleg új helyet kap. 

Ennél szomorúbb sorsra jutottak viszont a dévai várban állított korábbi emléktáblák, melyek Geszti Ferenc várkapitánynak, mint ez erődítmény első renováltatójának, Steinville generálisnak, illetve később a vár 1829-es renoválását elrendelő I. Ferenc császárnak állítanak emléket. Ez utóbbi 1817-ben jutott el Dévára, és ekkor annyira megkedveli a Maros fölé emelkedő erődítményt, hogy szinte teljes újjáépítést rendel el, ami közel 12 évig tartott. Az I. Ferenc császár dévai tartózkodásának és azt követő bőkezű támogatásának emlékét őrző tábla azonban az első világháború után eltűnt – állítja Schreiber István. 

Vakolat és vakablak

A XIX. század Hunyad megyei nagyjai közül jóformán senkinek sem őrzi emlékét pillanatnyilag egyetlen emléktábla sem. A szászvárosi kollégiumot és az algyógyi földművesiskolát alapító Kuunok „szerencsés” helyzete, hogy az 1910-ben a hajdani Kuun kollégium új épületének bejáratánál felállított mellszobraikat, ha nem is eredeti helyükön, de mégis sikerült újra láthatóvá tenni. A megye történelmi múltjának feltárásában nagy szerepet vállaló Téglás Gáborról pedig iskolát neveztek el a közelmúltban. 

A tordosi őstelepet feltáró első magyar régésznő, Torma Zsófia emlékének őrzése viszont kudarcba fulladt. Nagyszerű kutatómunkásságának eredményeit sokáig vitatták, 1899-ben bekövetkezett halála után pedig több mint száz évig nem állítottak emléket neki. A mulasztást néhány évvel ezelőtt próbálta pótolni az utókor. Fülöp Júlia, szászvárosi EMKE-elnök szorgalmazására a helyi önkormányzat 2004-ben emléktáblát helyezett el Torma Zsófia főtéri házán. Bár a tábla román feliratos volt és elhelyezését az önkormányzat és a helyi múzeum egyaránt támogatta, egy évvel leleplezése után, egyszerűen eltűnt a ház faláról. – Sajnos ez az épület jelenleg magánház és felújításakor a tulajdonosok levették a táblát. Bár azóta többször felkerestük őket, és mindig szívélyesnek mutatkoztak, eddig nem sikerült rávenni a családot, hogy visszategye a ház falára a Torma Zsófia régésznő emlékét őrző táblát – fogalmazott a napokban Fülöp Júlia. 

Ennél cifrább története lett a régésznővel kortárs Salamon Ferenc, Déván született akadémikus emléktáblájának. Salamon Ferenc magyar irodalomkritikus, történész, színikritikus és műfordító, az MTA tagja, 1825 augusztusában született Déván, Salamon István református esperes és Sala Klára fiaként. Szülőházának, az időközben lebontott és újraépített parókiának falára, 1903-ban (bár néhány forrás 1893-at említ) márvány emléktáblát helyezett el a Hunyad megyei történelmi és régészeti társulat. A tábla több mint hat évtizedig állt érintetlenül a paplak falán, amikor Ceauşescu dévai látogatása alkalmával a túlbuzgó aktivisták elrendelték az emléktábla levételét, lévén, hogy a diktátor vendégháza épp a paplak közelében, a hajdani Salamon Ferenc utcában volt (kisajátított birtokon). Az akkori lelkész, Bréda Ferenc azonban nagyon okosan úgy döntött, nem veszi le az emléktáblát, hanem befalaztatja. A parókia épületén azóta is egy vakablak jelzi, hogy valaha ott emléktábla állt. – A kilencvenes évek elején, amikor idejöttem, idős gondnokunk szólt az emléktábláról. Akkor sokan szorgalmazták a vakablak kibontását. De azok az idők még nem voltak alkalmasak erre. Most azonban, a parókia épületének felújítása alkalmával „elő fog kerülni” a tábla – fogalmazott Lovász János lelkész. A tábla kifedését sokan izgatottan várják, hiszen feliratára már az idősebbek is csak halványan emlékeznek. – Én ott jártam el napjában a paplak előtt és emlékszem, hogy Salamon Ferenc életét, munkásságát méltatta a tábla, de a pontos szöveget már nem tudnám felidézni – állítja Schreiber István. 

Kedves Kazinczy-emlék


Emléktáblát rejtő vakablak a dévai parókia épületén Azonban, hogy a tudomány és történelem nagyjaira ne csak emléktáblák főszereplőiként, hanem mindennapi emberként is emlékezzünk, vessünk röpke pillantást a Kazinczy Ferenc, a reformkort megelőző költő, író, nyelvújító Hunyad megyei látogatását őrző emlékhelyre. Eredetileg ugyan Marosnémetin is márványtábla hirdette Kazinczy ott-tartózkodásának emlékét, ma azonban már csak a piski Ócskay arborétum árnyas fái alatt találunk rá az itt elhelyezett emlékoszlop megcsonkított maradványára. 

Kazinczy 1816-ban utazott Erdélybe, és e körútjának emlékezetes állomása maradt a marosnémeti, illetve dédácsi birtok, melyek abban az időben Gyulay Ferenc tulajdonában voltak. Gyulay feleségét, Kohányi Kácsányi Zsuzsannát érzékeny szálak fűzték Kazinczyhoz, aki ragaszkodott is hozzá, hogy meglátogassa birtokán egykori nagy szerelmét és annak gyermekeit. Az itt eltöltött időt Kazinczy leveleiben is megörökítette: “szebb napokat, ha ide nem számolom, amit  a szerelem ada, sohasem éltem. A hideg Sztrígy (Sargetia) dél felé a havasokból siet a völgybe, s a grófné kertje alatt omlik eggyé az itt sebesen elfutó Marossal, az erdélyi vizek fejedelmével... Kijövök a szobából, s a grófnét fehér öltözetben magányosan látom ülni a Maros szélén, kedvelt fája alatt. Míg három barátnéi s a gyermekem a pázsiton játszadoznak. Akkor sebesen futok le a kert ormáról, hogy körükben újra láthassam magamat, s újra éljem életemnek eltűnt, szép örömeit.” Kazinczy arra kérte vendéglátóit, hogy jelöljék meg azt a helyet, ahol legszívesebben elüldögélt, gyönyörködve Zseni lánya és a Gyulay lányok önfeledt játékában. Még a rávésendő lepke és lant rajzát is elkészítette. Óhaja 65 évvel később teljesült, amikor a park és a kastély már gróf Kuun Géza tulajdonába került és nővérével, Fay Bélánéval (született Kuun Irma grófnő) karöltve a Hunyad megyei történelmi és régészeti társaság küldöttségével nagyméretű Kazinczy-ünnepélyt rendeztek, melynek keretében a „nagy öreg” által annyira kedvelt szilfák alatt 1881. szeptember 25-én felavatták a „Kazinczy Ferencz kedvencz helye, 1816" feliratú, kehellyel díszített emlékoszlopot. Az oszlop megcsonkítva ugyan, de ma is látható a park délkeleti részében, közel a néhány évvel ezelőtt felszámolt parkbeli kis állatkert maradványaihoz. Érdemes felkeresni, s talán jó néhány hasonló emlékhelyet kellene kialakítani, akár az erre utazó Jókai, Petőfi, Bem, Verne Gyula, de méginkább azok emlékére, akik itt éltek, dolgoztak, tettek ezért a megyéért.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: Expency / Kedd, 2021. március 23., 07.16 Válaszoljál rá!

http://vslevitrav.com/ - discount levitra prices

Hozzászólt: Henrietta / Szerda, 2011. május 04., 18.41 Válaszoljál rá!

nincs ott, ami engem erdekelt

Hozzászólt: szerzo / Kedd, 2009. június 16., 09.30 Válaszoljál rá!

A vajdahunyadi vár falába vésett felirat helyesen „Vizetek van, de szívetek nincs”. A véletlen elírásért elnézést kérek

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu