Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2021. június 21., 04.18

Hunyad – Kacagó Thália

Írta: Gáspár-Barra Réka
2008. február 10., 10.00 Vasárnap / Hunyad
Kisvárosi tükör

Bár a mögöttünk lévő század sajtótermékei kitartóan lelkes színházi közönségről számolnak be Déván, az itt élő magyarságnak soha nem sikerült saját színtársulatot fenntartani. Pedig 1911 áprilisában igazi kultúrdiadalt jelentett a város életében a gyönyörű, magyar motívumos pécsi majolikával díszített, villanyvilágítással ellátott, modernül berendezett 585 férőhelyes színházépület átadása.
A lassan 100. évéhez közeledő dévai színházépület sorsa, a benne zajló vagy éppen rostokoló színházi élet tökéletes tükre ez időszak társadalmának.

Verekedő színházigazgató
Hogy rögtön a friss eseményekkel indítsunk: az utóbbi évben szinte havi rendszerességgel szolgáltatott némi pletykatémát a dévai színház. A XX. század második felében romba döntött intézmény 1989 után is keményen vajúdott az újjászületés folyamatában. Két évvel ezelőtt végre sikerült egy rátermett fiatal, ráadásul magyar igazgatót keríteni a színház élére. A fiatalember célja egyértelmű volt: a dévaiak által régóta megálmodott, saját színtársulatot akart kialakítani az intézménynél. Első lépésként magát az elnevezést változtatta meg: a kommunizmus idején revüszínházzá átkeresztelt intézménnyel felvétette a drámai színház nevet. Nahát ettől kezdődött a dráma! Mert a fiatal igazgató komolyan vette dolgát. Az intézmény átkeresztelésével együtt megrostálta a revüszínházi élethez szokott alkalmazottak sorát is. A pletykák szerint pechére olyan “színész” kisasszonyt dobott ki, akinek bosszúja végül is elüldözte az igazgatót, nem csupán a színháztól, hanem a városból, az országból, sőt Európából is... Utóda aztán igazi ingyencirkusszá léptette elő az intézményt. Legutóbbi bravúrja két újságíró kidobása volt a színház épületéből. Ezzel a fejére is szabadította a sajtót: tavaly ősszel többtucatnyi tollforgató vonult a színház elé, tüntetni a hatalmával visszaélő színházigazgató ellen. A színházépület előtt virító transzparensekkel és felháborodott sajtósokkal készült fotó bizonyára kuriózumként szolgál majd az utókor számára, olyan korszakáról számolva be a dévai színháznak, amikor a nepotizmus még az épületet díszítő majolika-motívumoknál is bujábban virágzott. Sajnos, ennek issza a levét maga az épület is, amelynek 15 éve elkezdődött helyreállítására ugyan volna pénz, de nincs akarat. Kívülről némileg hasonlít már eredeti önmagához, de a kommunizmus idején szétvert páholyok és egyáltalán az előadóterem évek óta a politikai cécók és sikkasztások által diktált keserves táncot járja.

Elmaradt előadások
Ennél azonban sokkal vidámabb volt az élete a dévai színháznak “kisgyermek korában”, azaz az 1900-as évek elején, amikor bár nem volt saját társulata, színpadán ősztől tavaszig egymást érték a jobbnál jobb előadások. A korabeli sajtótermékek beszámolói szerint a nézőtér mindig zsúfolásig telt a húszas években még több erdélyi nagyvárosból idelátogató színtársulatok bemutatóin.
Az 1930-ban elrendelt színházi körzetesítés alkalmával aztán Dévát Kolozsvárhoz csatolták, így ezt követően többnyire ez utóbbi város társulata tartott előadást Hunyad megye székhelyén. Az egyhetes dévai turnék azonban mit sem veszítettek színvonalukból, a kolozsváriak igyekeztek a legújabb darabokat is bemutatni a dévai közönségnek. Így történhetett meg, hogy néha olyan frissen íródott mű került színpadra, hogy még az előadási engedélyét sem volt idő beszerezni.
Egy ilyen eset során maradt el Déván a várva várt előadás. Az Erdélyi Napló 1935. június 23-án megjelenő számában így számol be erről:  “Szerdán, folyó h. 19-ére hirdette meg dr. Ferenczy Gyula, Déván már régóta és előnyösen ismert színigazgató előadásainak megkezdését. A megnyitó előadásra hirdetett Hunyadi Sándor  “A három sárkány” című zenés vígjátékát a darab előadásához szükséges engedély hiányában nem adhatták elő, s így a megnyitó előadást, amely a kisszámú közönségnek sok izgalmat okozott, nem is tartották meg.”  A korabeli tudósító aztán később visszatér e témára, megnyugtatóan számolva be arról, hogy a színtársulat Déván tartózkodásának idején sikerült beszerezni az engedélyt és az egyhetes turné végén, melynek keretében 5(!) darabot adtak elő, végül is bemutatásra kerülhetett a szóban forgó vígjáték is. Persze az évtizedek során még számtalanszor történt meg hasonló helyzet. Különösképpen a második világháborút követően volt gyakori, hogy engedély hiányában elmaradt az előadás. A mai dévaiaknak emlékében viszont már csak egy sokkal közelebbi eset él, amikor a kilencvenes évek elején épp a temesvári társulatot várta többszázas közönség a dévai művelődési ház előtt (a színházépület már javítás alatt állt), de teljesen hiába. Ugyanis másfél órás várakozás után kiderült: a busz lerobbant, nem tudnak jönni. Ennek ellenére következő előadásuk alkalmával telt ház volt.

Túlbuzgó nyitány
A dévai színház épülete gyakran nyújtott teret az 1842 óta működő Dévai Közművelődési Társaság előadásainak is. Az ennek tevékenységét felidéző idős dévaiak, illetve a korabeli lapok egyaránt elismeréssel emlékeznek a társaság előadásaira, mindenekelőtt a Szőts Gyula vezette zenekarra, amely számtalanszor telt házas közönség előtt játszott “művészi teljesítményt nyújtva”, írják róla gyakran a tudósítók. Egyszer azonban, valószínűleg túlzott buzgalmukban, a dévai zenészek túllőttek a célon. 1933-ban a Hunyad megyei magyarság testvéri találkozóján, melyen akkori magas rangú politikusaink is részt vettek, a zenekar a Bánk bán nyitányát akarta játszani. Azaz el is játszotta, csak némi ütemzavarral. A közönség és a sajtó azonban tekintettel Szőts Gyula zenekari vezető önzetlen és általában jó produkciót nyújtó munkájára, elnézően kezelte az esetet, sőt vehemensen kelt a karmester védelmére: “A zenekar erején felüli feladatra vállalkozott. S így a Bánk bán nyitányából kicsit álmosan haladó trauermars lett. Ez nem a Szőts Gyula hibája, aki mindent megtett. Akiben egy kicsi érzék is van a zene iránt, az igazán csodálkozva nézi azt a heroikus munkát, amit ő végez. Akikben nincs érzék, azok elmehetnének hozzá egy kicsi szeretetet tanulni a zenekultúra iránt. Próbáljon a zenekar könnyebb muzsikát. Így gyorsüteműbb lesz az előadandó darab” – írja Uzoni József az akkor még Déván megjelenő Erdélyi Napló korabeli számában.

Színházi férjvadászat
A helyi műkedvelő egyesületek, színtársulatok azonban nem mindig örülhettek ennyire a közönség elismerésének. Déván nem sokkal a háború után alakult meg egy műkedvelő színtársulat és rögtön első nekifutásra Csiky Gergely: A nagymama című darabját tűzték műsorra, amivel azonban jó alakításuk ellenére nem arattak osztatlan sikert. Az elismerés elmaradásának oka abban rejlett, hogy rossz nyelvek elterjesztették: a darab rendezői és szereplői tulajdonképpen egy férjvadászatra indult bűnszövetkezet, amely a rendes jó erkölcsöket letiporva, egyenesen csábításra használja a színi előadást és az azt követő vacsorát, táncos mulatságot. Rubi Cohn, a Déva és vidéke hajdani újságírója felháborodottan jegyzi le a műkedvelők “csalárd játékát”: “Kitűnő riporterünknek egy veszedelmes bűnszövetkezetet sikerült lelepleznie – írja Cohn az 1922-es lapszámban. – Közismerten tudott, hogy városunkban egy műkedvelői társaság működik. Csiky Gergely “A nagymama” című színművét adták és adják elő – és hozzátehetjük, elvitathatatlan – szép sikerrel. Nos, erről a társaságról akarjuk lerántani a leplet” – írja a közerkölcsöket veszélyeztetve érző Cohn, aki azzal vádolja a színtársulatot, hogy maguk a csinos színészkisasszonyok, illetve a velük együtt utazó tucatnyi barátnő “csapdát” állítottak a mit sem sejtő szegény férfiembereknek, elcsábítva őket családjaiktól. A cikk szerzője szerint a háborúban megritkult férfitársadalom tagjai egyre gyakrabban esnek áldozatul a körmönfont férjvadászatnak. Véleménye szerint azonban a műkedvelő színésznők ilyen nemű fogásai minden határt túllépnek. Természetesen a cikkíró felháborodásából jócskán kiérződik a XX. század elejének hangulata, amikor a kispolgári körökben abszolút téma volt a “férjvadászat”. Megnyugtatásképpen az utókor számára megírhatjuk, hogy maga a cikk szerzője is végül belátta, hogy csupán három meghatározhatatlan korú házasember esett a csábos hölgyek csapdájába, de ők is csak átmenetileg...

Megfojtja a pénz?
Sajnos, a néha mosolyt hozó színházi beszámolók az 1940-es években megszűntek, hiszen a második világháború után a magyar újságok és természetesen a színház is “népellenségnek” bizonyult. A hetvenes évekig még relatív tűrhető állapotban lévő dévai színházépület, majd a megépülő városi kultúrház azonban a legmostohább időkben is nívós magyar előadások helyszíne volt. A marosvásárhelyi, temesvári és néha kolozsvári társulatoknak köszönhetően a dévai közönség a XX. század második felében is érezhette a színházi élet lüktetését. Az utóbbi másfél évtizedben azonban a pénzközpontúság mindenféle eddigi ideológiánál rombolóbban hat a dévai színházi életre.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu