Kalandregény elő szereplőkkel

Szerda délután egészen különleges vendéget fogadott a Tulipán: Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója látogatott el Aradra, csupán egy szerencsés véletlen folytán. Az est házgazdájával, Pataki Lehel Zsolttal már körülbelül egy éve beszélnek arról, hogy egyszer ellátogat városunkba, de ha a temesvári Szórvány Alapítvány nem hívja meg, belátható időn belül ez nem is jön össze. Szerdán tehát Aradon, csütörtökön Temesváron tartott beszélgetést, élménybeszámolót, közönség- és írótalálkozót Lukács Csaba. Valójában bárki kérdezhetett, ő mindenre nyíltan és készségesen válaszolt. A rendezvényen sokan rész vettek, minden hely megtelt.

Történetét az elején kezdte: Székelyudvarhelyen született, Parajdon nőtt fel, 18 éves korában felkerült Pestre, és ott ragadt. Elkezdett újságíróként dolgozni, és tudta, hogy utazni akar. Nem irodákkal, nem volt kíváncsi arra, amit mindenki láthat a TV vagy más eszközök képernyőjén, őt a titkok és a veszélyek vonzották. Azóta a világ eldugott, veszélyes, sőt, életveszélyes helyeit járja egymás után a Magyar Nemzet újságírója és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkénteseként.

Élete és pályája során sok olyan dologgal találkozott, amelyekről nem beszélhet, és nem írhat, körülbelül kéthavonta teszi kockára az életét, és riasztás esetén négy órán belül nemzetközi reptéren kell lennie. Ilyen kompromisszumokat kötött, hogy azt csinálja, amire vágyik, amit szeret. Bár ez nem hangzott el, de nem az a fajta ember, vagyis nem tűnik annak, aki képes lenne széken ülve egy helyben dolgozni. Furcsamód az tartja életben, ami bármikor megölheti.

Szerda este mesélt nekünk Bolíviáról és az ottani kalandjairól, arról, hogyan ismerkedett meg a szovátai származású Tóásó Előddel Erdélytől tizenkétezer kilométerre úgy, hogy gyakorlatilag bármikor találkozhattak volna egy kocsmában vagy a diszkóban. Mesélt Észak-Koreáról, az ottani emberekről, és elmondta, hogy keménynek hitt diktátorunk, Ceauşescu, jóindulattal is kezdőnek nevezhető csak az ottani viszonyokhoz képest.

A továbbiakban leírta, hogy milyen a San Pedro börtön La Pazban: nyolc részlege van, és teljesen más a struktúrája, mint az ittenieknek. Ezenkívül itt gyártják a világ egyik legjobb kokainját, 98%-os a tisztasága. Megtudtuk, hogy itt ismerkedett meg Előd a feleségével, aki nem más, mint a volt belügyminiszter lánya. Ő viszonylag gyorsan megtanult spanyolul, most a feleségét tanítja magyarul.

Ilyen és ehhez hasonló, érdekes és izgalmas sztorik hangzottak el szerda este. Az est vége felé feltettek pár kérdést a mostani román–magyar helyzetről, valamint a kormányról, és kikérték a személyes véleményét is. Csaba nagyon szolidan nyilatkozott erről, hiszen nem teheti meg, hogy állást foglal: ő újságíró, és minden áron objektív akar maradni, ezért nem foglal állást sem most, sem máskor. Azt írja meg, ami történik: ha valaki hibázik, akár a kormány tagja, akár nem, meg kell írni. Ennél nem tehet – és nem is tesz – sem többet, sem kevesebbet. Ennyiben maradtunk vele tehát.

Lukács Csaba könyvbe foglalja eddigi életét, egy sorozatba. Az első kötet már elkészült, és a fenti történetek megtalálhatók benne, többek között, természetesen. A könyv érdekessége, hogy olyan, mint egy kalandregény, valós szereplőkkel, valós esetekkel és valós életekkel.