Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. január 21., 01.00
Tökrongyos élet

Temes – Szegényes eszközökkel

Írta: · Pataky Lehel Zsolt
2008. február 22., 11.00 Péntek / Temes
A kéregetést foglalkozásszerűen űzők egyik paradicsoma Temesvár, legalábbis az ország legkülönbözőbb pontjáról érkező koldusok meggyőződése, hogy itt érdemes “szerencsét próbálni”. Nem is tévednek sokat, főleg a nyári és kora őszi szezonban, amikor tele a Bega-parti város turistákkal, kirándulóként vagy üzleti érdekből ide látogató külföldiekkel, egyetemistákkal, akiknek a jóindulatára mindig lehet számítani, vagy ha nem másért, azért “adakoznak”, hogy lerázzák a rámenőseket – úgyhogy, ha nem is csurran, de biztosan cseppen…


Nem túlzás azt állítani, hogy az alamizsnáért könyörgők zaklatják a belváros járókelőit, a kávéházak teraszain ülő vendégeket: a megcsonkított, vagy magukat nyomoréknak tettető – többségükben roma – gyerekek, középkorúak, vagy öregek, férfiak és asszonyok olykor nem tágítanak a lehetséges adományozó mellől, vagy éppenséggel kinézik a falatot a szájából.

Kétszáz hivatásos
Az önkormányzat nem tud mit tenni ez ellen, s mint az illetékesek állították, nem is az ő feladatuk. A városházán a rendőrséget, a gyermekvédelmi igazgatóságot, a különböző állami intézményeket emlegetik, amelyeknek a sarkukra kellene állniuk, viszont a rendőrség például azzal hárítja el a felelősséget, hogy nincs embere ilyesmire, a csendőrség pedig az új törvények alapján csak biztosító, őrző-védő szolgálatot lát el. A koldusok és a koldulásra felbujtók elleni harc megvívása így a viszonylag új közbiztonsági és rendfenntartó szervre, a “civil zsarukra”, a helyhatóságnak alárendelt közösségi rendőrségre hárul. Végzik is a dolgukat, rendszeresen járőröznek, razziáznak, bírságolnak kéregetőket és őket “foglalkoztatókat”. Utóbbiakat viszont nehéz tetten érni, mert azok, akiket koldulásra kényszerítenek, általában nem mernek feljelentést tenni ellenük, vallomás vagy bizonyíték nélkül meg szinte lehetetlen megbüntetni a striciket. De ha sikerül is, a bírság, aminek elrettentőnek kellene lennie, egyáltalán nem az – derült ki a Dana Galbenu sajtószóvivő által elmondottakból. “Száztól ötszáz lejig terjedő pénzbírságot szabhatunk ki, ami nem igazán ijesztő, ráadásul ki se fizetik – magyarázta. – Behajtani sem könnyű, mert semmi tulajdonuk sincs, közmunkára sem foghatók, csak bírósági végzéssel. De azt is el kell fogadnia az elítéltnek, mert kibújhat alóla, ha egészségi állapota miatt nem dolgozhat. Ez újabb összeg befizetésével váltható ki, de ha azt se lehet behajtani, oda jutunk, ahonnan elindultunk. Tehát szerintünk elsősorban a törvényen kellene változtatni, hogy szigorúbb büntetéseket helyezzen kilátásba, ami valóban elrettentené a koldusokat, és a koldushálózatot működtetőket. Eddig törvénybe ütköző cselekedet volt, ma már csak kihágásnak vagy szabálysértésnek minősül az ilyesmi.”

A közösségi rendőrök egyébként naponta cirkálnak városszerte, és szedik össze a kéregetőket (már azokat, akik nem iszkolnak el a láttukra). A fiatalokat a Slavici utcai gyerekmenhelyre, a felnőtteket a Brâncoveanu úti hajléktalanszállóra viszik. De mindkettőben kevés a hely, és a tapasztalat az, hogy másnap már megint az utcán vannak. “Általában mindig ugyanazok. Körülbelül kétszáz személyről tudunk, akik ebből tartják fenn magukat, és közülük mintegy ötvenen kiskorúak” – mondta a sajtóreferens.

Büntessék az adományozót is
A rendfenntartó testület egyébként azt is vállalta, hogy a távolról érkezőket – az igazoltatáskor kiderül, hogy körülbelül kétharmaduk nem temesvári lakos – ingyen hazautaztatják, de mint tudjuk, amint az egyenruhás kíséret leszáll (a megyehatáron kívül már nem az ő hatáskörük), a “kitoloncolt” az első vonattal fordul is vissza. Ehhez hasonló kezdeményezés az a kampány is, melynek keretében arra próbálták rávenni a lakosságot, hogy ne adjanak a koldusoknak, illetve az aprópénz helyett valamilyen más megoldással segítse a társadalom a nincsteleneket.
Ennek a “zászlóvivője” egyébként Adrian Orza temesvári alpolgármester, aki még 2005 nyarán állt elő a javaslattal: nemcsak a kéregetőket, hanem az adakozókat is büntetni kellene. Az elöljáró “kanadai példaként” emlegette a mifelénk kissé meghökkentő, de talán hatásos módszert. “Ottawában találkoztam ezzel a helyi rendelkezéssel, és jogosnak tartom: ha valakinek van pénze arra, hogy fenntartsa és táplálja ezt a jelenséget, akkor a városkasszába is nyugodtan befizethet valamennyit” – érvelt. Erről egy helyi tanácsi határozattervezetet készült kidolgozni, aminek a lényege a korrupcióellenes törvényhez hasonlított volna: nemcsak az számít vétkesnek, akit lekenyereznek, hanem az is, aki lefizeti az illetőt. “Ha senki nem adna egy lejt sem, egy idő után rájönnének, hogy itt nem éri meg nekik kéregetni” – remélte az alpolgármester, aki egyébként különbséget tenne az agresszív kéregetők és a magukat a járókelők jóérzésére bízó, segítségre szorulók között.

A határozattervezetből semmi sem lett, és hogy miért, megkérdeztük most, két és fél év elteltével. “Egyrészt, mert nem éreztem úgy, hogy nálunk megvalósítható lenne – hangzott a válasz –, másrészt attól tartottam, nehogy visszafele süljön el. Mi van, ha nem fogadják el? Mindenki azt mondaná, hogy mi az elesettek, a rászorulók ellen voltunk, ahelyett, hogy segíteni próbálnánk rajtuk. De most, hogy szóba hozta, rendezhetnénk erről egy közeghallgatást, nyilvános vitát. Egyébként most is tartom, hogy a legjobb mód a koldulás felszámolására, ha senki nem adna egy banit sem!”

Megfékezés, visszaszorítás, elrettentés, büntetés – ezek mifelénk a jelenség felszámolásának kulcsszavai, holott talán könnyebb lenne úgy védekezni, hogy az állam a kiváltó okokat szüntetné meg. Ez persze jóléti társadalmat feltételez, amelyben a szegénységnek üthetjük koldusbottal a nyomát, de amitől még messze állunk…

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu