Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. június 02., 01.02

Egymillió dollárban is fogadna az UEFA elnöke, hogy jövőre lesz Eb

Írta: (onlinejelen)
2020. május 21., 17.37 Csütörtök

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint az európai futballbajnokságok 80 százaléka újra fog indulni, és augusztus végéig befejezik az idei Bajnokok Ligája- és Európa Liga-szezonokat is, írja az AFP.

Az UEFA elnöke a portugál Record című újságnak adott interjút, amelyben azt mondta, az a tervük, hogy augusztus végégig lezárják a 2019–20-as szezont. Ceferin szerint ez működni fog, biztatónak látja az előjeleket.

Ceferin a brit Guardiannak azt nyilatkozta, akár egymillió dollárban is fogadna arra, hogy jövőre meg tudják rendezni az Európai-bajnokságot.

„Azt gondolom, ez a járvány nem fog örökké tartani, előbb fog eltűnni, mint azt most sokan gondolják. Nem szeretem azt az apokaliptikus nézetet, hogy a második, harmadik vagy akár ötödik hullámra is várnunk kell.” – mondta az UEFA elnöke.

A szlovén sportvezető abban is optimista volt, hogy a nézők szerinte hamarabb térhetnek majd vissza a stadionokba, mint azt sokan gondolják, ugyanakkor az UEFA ebben a kérdésben a hatóságok ajánlásait fogja követni. Szerinte a koronavírus-járvány nem fogja alapjaiban megváltoztatni a futballt.

„A játék sem az első, sem a második világháború után nem változott, és most sem fog egy vírus miatt.” – mondta Ceferin. (index.hu)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu