Favágók országos bajnoksága Pécskán

2014. augusztus 13. 20:39 (szerda) /

Nafene! – kaphatja fel a fejét a kedves olvasó! Favágásból is rendeznek országos bajnokságot? – teheti fel magában a kérdést. Rendeznek bizony, méghozzá az ideit éppen Pécskán – tudtuk meg tegnap az aradi Stihl kirendeltség mikelekai székházában, Aurel Ionescu közgazdásztól, aki a már említett cégcsoport vezetésén kívül az Aradi Timbersports West favágó klub elnöke, és az országos bajnokság főszervezője is egyben.

A romániai favágó sportról azt kell tudni, hogy már öt éve rendeznek országos bajnokságot, ám még nem tömörülnek egy szövetség égisze alá, a versenyeket a németországi Stihl cégcsoport támogatja, egy-egy versenyzőt kirendeltségenként ők támogatnak. A pécskai ob-n, akárcsak az elmúlt kiírások alkalmával, kiválasztásra kerülnek az idén november 13–15-én az ausztriai Innsbruckban sorra kerülő favágó világbajnokságon részt vevő csapattagok, az egyéni verseny győztese pedig automatikusan képviselheti Romániát a vb-n.

Az egyéniben idén nyolc versenyző vesz részt, köztük az Aradi Timbersports West versenyzője, Ioan Nyamcsuk, aki esélyesként lép majd színpadra Pécskán. Az aradi klub vezetője szerint ő a legnagyobb esélyese annak, hogy a címvédő Dan Petrescut letaszítsa a trónról (értsd: tőkéről).

A pécskai ob szombaton 15 órától kezdődik, a piactéren elkülönített emelvényen zajlanak majd a versenyek. De milyen próbák is lesznek ezen? A nyolc versenyző hat próbában méri össze erejét: a fűrésszel vágásban, a függőlegesen, illetve a vízszintesen elhelyezett rönk fejszével való kettévágásában, a láncfűrésszel való vágásban, a nagykapacitású (Stihl MS661-es típusú, 60 lóerős, 240 km/órás sebességet is elér a láncfűrésze) láncfűrésszel való vágásban, valamint a magasvágásban (2,08 méter magas rönkre kell két speciális karmokkal rendelkező léc, és a fejsze segítségével felkapaszkodni, majd a tetején elhelyezett kisebb rönköt fejszecsapásokkal kettévágni).

A pécskai ob-n a már említett aradi Ioan Nyamcsukon kívül Nagy Botond (a román válogatott edzője), Dan Petrescu, Ionel Mariniţă, Cser Szilárd, Costel Pleş, Nagy Csongor és Pálfi Károly vesz részt.

A tegnapi sajtótájékoztatón Nyamcsuk egyébiránt elhozta mindkét versenyfejszéjét, melynek darabja 300 euróba kerül, s az egyiket közülük a favágó világranglista 3. helyén tanyázó, cseh Martin Komarektől szerezte be. Ionescu elnöktől megtudtuk, hogy azért volt szükség a cseh versenyzővel felvenni a kapcsolatot, mert az Új-Zélandból megrendelt versenyfejszékre általában nyolc hónapot kell várni, és kifutottak volna az időből. Ezzel együtt Komarek fejszéjével is mintegy 15 másodpercet javított korábbi versenyvágásán az aradi favágó.

Hozzászólások