Futás az egészségért

Írta:
2014. január 26. 23:33 (vasárnap) /

Pár napja megírtuk, hogy egy polgármesteri sajtótájékoztatón az idei, június 14-én megtartandó aradi futóversenyről is szó esett. Remélhetőleg júnus második szombatján nem fog esni, nem lesz túlságosan meleg, így a várt, legalább másfélezer résztvevő, meg a minél több (ugyancsak remélt) néző, szurkolóra egy kellemes nap vár majd.

Egy profi vagy félprofi, sőt amatőr versenyző számára természetesen fontos egy ilyen verseny, megméretkezés, hiszen bizonyíthatja kvalitásait, „megmutathatja” magát (egy akár szűkebb) világ előtt. Az ötletgazdák előtt azonban az egyéni ambíciók fölötti cél lebegett: az, hogy minél több embert bevonjanak a futásba – testmozgásba –, mert az az egészséges élet egyik garanciája. És – remélhetőleg, józan ésszel ítélve – az az (átlag)ember, aki egy ilyen versenyen indulásra szánja el magát, nem azon a júniusi szombaton fut majd először, hanem hetekkel, hónapokkal előbb kezd készülni rá, naponta, kétnaponta, vagy ahogy az ideje engedi, készül rá, előbb kisebb, majd fokozatosan nagyobb távokkal, hogy aztán a verseny napján bírja az iramot.

Láttunk, sok évvel ezelőtt, egy filmet, ne kérdezzék a címét, amely arról szólt, hogy egy családanyának nagy álma volt elindulni egy maratoni futóversenyen, amelyet kitartása, akaratereje próbájának tekintett. És végigcsinálta, a legutolsóként, ha jól emlékszem, de az önmaga fölött aratott győzelem szimbólumaként.

Az aradi futóverseny „csupán” arra akar ösztönözni sok száz amatőrt, hogy mozogjon, fusson – az egészségéért. Mert hogy a mozgás egészség, az ma már, sőt régóta, bizonyításra nem szoruló evidencia.

Ennek illusztrálására az említett sajtótájékoztatóra Sorin Roman, az Experinţa multiport aradi egyesület vezetője egy idős embert hozott el. Gheorghe Mişion betöltötte nyolcvanadik (!) évét, és, mint a sajtónak elmondta: évtizeden keresztül tüdőbetegségben szenvedett (vasöntödében dolgozott), 52 éves korában kezdett el mozogni, futni. Előbb nagyon rövid távokon (a hosszabbakra képtelen volt), fokozatosan növelte a penzumot, az idő múltával a félmaratont (kb. 21 kilométer) már sokszor végigcsinálta, és mostanra oda jutott, 81. évében, hogy az idén Aradon első ízben megrendezendő maratoni távra (42,195 km) is benevez. „Soha nem éreztem magam ilyen jól, mint most”, mondta a veterán.

A június 14-i aradi futóverseny, amelyet, dicséretes módon, a városi és megyei tanács támogat (anyagi vonatkozásban is, mert kell az ösztönzés), sporteseményként szerepel a rendezvény-kalendáriumban. Pedig szerintem ez valamivel több: felhívás az egészséges életmódra – a sport által.

Hozzászólások