Ma Aradi Gloria CTP–UTA BD rangadó Lippán

2014. június 6. 18:44 (péntek) /

Ma, azaz szombaton 18 órától a Lippai Şoimii Stadionban rendezik meg a labdarúgó Román Kupa megyei szakaszának döntőjét, amelyen az Arad megyei IV. Liga bajnoka, az UTA BD a szezont a 3. helyen záró Aradi Gloria CTP-vel mérkőzik majd meg.

Bár az aradi együttesnek június 21-én, Lugoson III. ligás selejtezőt kell játsszania a Hátszegi Retezatul ellenében, azonban Nagy Roland UTA edző szerint erre csupán a ma esti RK-döntő után fognak gondolni, egyedül Cătălin Hlisteit tervezik pihentetni, akinek amúgy is egészségügyi gondjai vannak.

A másik oldalon Costel Bogoşel is nagy csatát vár, hiszen, mint mondotta, az RK-döntő győzelemmel szeretnék magukat és klubvezetésüket kárpótolni, amiért a bajnokságban csupán a harmadik helyen végeztek. Bogoşel keretéből egyedül Bilia játéka kérdéses, de kicsi a valószínűsége, hogy erre a rangadóra ne állítsák harcképes állapotba.

A Gloriát ezen a találkozón, amint azt Bogoşel edző nyilatkozataiban kihangsúlyozta, a bajnoki vereségekért való visszavágási szándékon kívül az is motiválja, hogy meg szeretné őrizni megyei RK-elsőségét.

Lehetséges kezdőcsapatok:

Gloria: Bujor – Topai, Blănaru, Wild, Hulbăr – Gherghel, Manea, Palcu, Filimon – Fl. Gîlcă, Berari.

UTA: Mitrea – Raţ, Cotoc, Botiş, Suslak – Gheorghiţă, Varga, Nădăban, Copil – Rus, Capătă.

Hozzászólások