Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2020. október 30., 18.00
https://www.facebook.com/RMDSZ/

Menyháza Mountainbike Maraton másodszor

Írta: Berki Fláviusz
2013. július 03., 23.02 Szerda / Arad

Az elmúlt hét végén Menyházán másodszor rendezték meg a Menyháza Mountainbike Maraton elnevezésű túrakerékpár nemzetközi versenyt, amelyen 318-an álltak rajthoz. 

A Bike Alpine SE, az Arad Megyei Tanács és az Arad Megyei Kulturális Központ által szervezett esemény ezúttal is jó hangulatban zajlott, s idén először – bár kis számban – az igazolt versenyzők is részt vettek.

A szervezők, itt leginkább Föce Imre és Cristofaletti Corrado nevét kell megemlítenünk, több csoportra osztották a résztvevőket. Az Elite, illetve Open kategóriában az igazoltak, illetve a haladók iratkoztak fel, nekik 65 km-t kellett teljesíteniük a menyházai hegyes terepen, valamint a Hobby kategóriára, melynek tagjai 30 km-t teljesítettek egy valamivel könnyebb, ám korántsem könnyű terepen.

Az Elite kategóriába négyen iratkoztak fel, itt Miron Elisei 4.15.07 óra alatt teljesítette a 65 km-es távot, mögötte Logigan Lucian és Popovici Georgian gurult még át a célvonalon, míg Lopez Solano Miguel feladta a versenyt. Női igazolt versenyző nem nevezett.

Az Open kategória férfi versenyét Cristian Jidovu    (04:55:35 óra) nyerte, aki Paraschivu Sergiu          (05:12:53) és Andreica Nicolae  (05:23:48) előtt ért célba. A nőknél hárman indultak, de egyikőjük sem fejezte be a versenyt. A táv nehézségét jelzi, hogy az 50 indulóból (nőket is beleértve), különböző okokból (bukás, fáradtság miatti feladás, sérülés, defekt stb.), mindössze 29-en tudták letekerni a 65 km-t.

A szervezők korcsoportonként is díjazták a résztvevőket, így a 18–29-es korosztályban Paraschivu Sergiu, Silinic Ionuţ, Gaita Mădălin vehettek át különdíjakat. A 30–39-es korcsoportban Cristian Jidovu, Andreica Nicolae, Szabó Zsolt bizonyult a legjobbnak, 40–49-esben Speth Martin, Simu Sorin, Lupsa Dănuţ Marius találtattak a leggyorsabbnak.

A Hobby kategória férfi számában az első hat helyezett között nem voltak nagy különbségek. Első lett Szabó Róbert (01:38:57 óra), 2. Radu Darius (01:43:07), 3 Soós Károly (01:44:07), 4. Voda Alexandru (01:45:02), 5 Kovács Zsolt (01:45:05), 6 Demeter István-Etele (01:45:34).

A hölgyek versenyében Lazar Alexandra (02:09:09 óra), Andor Annamária (02:14:35), Zamfira Ioana (02:31:239), Kovács Anita (02:38:58), Dezső Melinda (02:43:05), Toader Gabriela (02:43:24) volt az első hatban a sorrend.

A Hobby kategória korosztályos győztesei, 14–17 évesek: 1. Radu Darius, 2. Kecskés Dávid, 3. Oros Andrei, 4. Popescu Octavian Marian, 5. Balla David. 18–29 évesek, férfiak: 1. Kovács Zsolt, 2. Mihai Andrei, 3. Csavoly Vladko, 4. Tomuta Emanuel, 5. Seliceanu Marcel. Nők: 1. Lazar Alexandra, 2. Andor Annamária, 3. Kovács Anita, 4. Dezső Melinda, 5. Hochbauer Éva. 30–39 évesek, férfiak: 1. Szabó Róbert, 2. Soos Károly, 3. Voda Alexandru, 4. Demeter István-Etele, 5. Kiss Péter. Nők: 1. Toader Gabriela, 2. Barna Crisan Raluca Maria, 3. Zvanca Raluca, 4. Vrasgyák Melinda, 5. Otilia Şerban. 40–49 évesek, férfiak: 1. Horváth Dezső, 2. Balla László, 3. Rogobete Valentin, 4, Iacob Claudiu, 5. Miclea Cristian. Nők: 1. Zamfira Ioana, 2. Gheorghe Mariana, 3. Biró Ildikó. 50 év felettiek, férfiak: 1. Bondár László, 2. Maghiar Simion, 3. Bianu Adrian, 4. Botos Florin, 5. Nica Gheorghe.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu