Naponta tesztelhetik az olimpikonokat Tokióban

Írta:
2021. március 16. 17:36 (kedd) /

Az idén nyárra halasztott tokiói olimpia szervezői azt fontolgatják, hogy a korábban tervezett négy nap helyett minden nap tesztelik majd koronavírusra a játékokon részt vevő sportolókat. A Kyodo japán hírügynökség egy meg nem nevezett, közeli forrásra hivatkozva számolt be a legújabb tervről, amely a paralimpiára is vonatkozna.

A szervezőbizottság a következő napokban azt vizsgálja majd meg, a megemelt tesztszám mennyi pluszköltséggel járna, illetve mennyi plusz munkaerőre lenne szükség, továbbá mennyire befolyásolná a lakosság napi tesztigényét.

A forrás arra is kitért, hogy arról is szó van, az olimpia előtt Japánba edzőtáborozni, akklimatizálódni érkező sportolókat már a felkészülésük során is minden nap ellenőriznék.

Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke múlt kedden jelentette be, hogy várhatóan a korábban tervezettnél gyakrabban tesztelik majd a résztvevőket a koronavírus új, fertőzőbb variánsainak megjelenése miatt.

A tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik. (MTI)

Hozzászólások