Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2020. augusztus 07., 22.20
Női Nemzeti Ligás kosárlabda-bajnoki döntő

Nyolcvan percre a boldogságtól!

Írta: Berki Fláviusz
2013. május 06., 19.50 Hétfõ / Arad

Az már idestova tizenegynéhány éve megszokott, hogy a női első osztályú kosárlabda-bajnoki cím megszerzésére két csapat, az aradi és a târgoviştei a legesélyesebb, s általában valamelyikük meg is nyeri azt. A târgovişteiek fennállásuk óta tízszer, az aradiak nyolcszor voltak már bajnokok.

Az idei szezon kezdetekor a szakemberek ismét a két együttest jelölték meg abszolút favoritnak, azzal a megjegyzéssel, hogy a târgoviştei együttes esélyesebb, miután hosszabb kispaddal rendelkezik, valamint, hogy az Euroligában jobban megedződik majd.

Nos, a târgovişteiek kispadja valóban hosszabb, azonban az aradi hölgyek küzdeni akarása, harci szelleme, sikeréhsége sokkal erősebb, mint döntőbeli ellenfeléé, amely, úgy néz ki, kicsit megcsömörlött az Euroliga miatt meghosszabbodott szezontól, ami erőnlétileg és lélektanilag is megviselhette őket. Legalább is a döntő első két meccse erre enged következtetni, hiszen az aradiaknak, ha szoros meccseken is, de sikerült egy mérkőzést idegenben nyerniük, és kis híján a második is meglett.

A döntő párharca tehát 1:1-es döntetlenre áll, így az aradi csapat, mondhatni, nyolcvan percre került az újabb bajnoki címe bezsebelésétől, amely, mint már említettük volt, a kilencedik lenne a sorban.

„Mindkét oldalon életre-halálra menő küzdelem lesz. Remélem, a szurkolók segítsége lendületet ad majd nekünk, hogy könnyebben haladjunk a győzelem felé. A játékosok értéke nagyon közeli egymáshoz, teljesítményünk attól függ majd, hogy a meccsek napján milyen napot fogunk ki. Nincs nyomás a lányokon, hiszen végső soron mindegy, hogy mi történik majd, a mindenki által ismert körülmények ellenére sikerült bejutnunk a döntőbe. Másrészről, ha már idáig eljutottunk, mindent meg kell tennünk a győzelemért, szerintem a nagyobb nyomás Târgoviştén van” – értékelte csapata harmadik döntő meccs előtti lelki állapotát Moraru edző.

A döntőre való felkészülés normálisan zajlott, nem voltak problémák, sőt, a minél sikeresebb felkészülés érdekében összefogott az aradi kosárlabdasport, éspedig a férfi másodosztályban szereplő Aradi West Olympia Phoenix csapata több edzőmeccset is játszott az aradi hölgyekkel, akik Cristiana Cutaş és Suzana Milovanovic műtét utáni lábadozása miatt létszámgonddal küszködtek. Utóbbi ugyan a legutóbbi döntőbeli meccsen pályára lépett, de nem tud végigvinni egy ilyen fontosságú meccset.

A holnapi és holnaputáni mérkőzéseket a Victoria Sportcsarnokban rendezik 19.45 órai kezdettel.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu