Románia legyőzte Svájcot, és megnyerte az I-csoportot

2023. november 22. 17:42 (szerda) /

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn az I-csoportban Románia 1:0-ra legyőzte Svájcot, ezzel a hatos élén végzett. Így eldőlt, hogy Románia a második, Svájc a negyedik kalapba kerül a jövő évi Eb csoportjainak sorsolásán.

Az I-csoportban a legfontosabb kérdés az volt, hogy Románia vagy Svájc szerzi-e meg a csoport első helyét. A két csapat éppen egymás ellen játszott. Romániának 19, Svájcnak 17 pontja volt a mérkőzés előtt, tehát a románoknak a döntetlen is elég volt.

A gól nélküli első félidő után mindössze öt perc telt el a másodikból, amikor Denis Alibec megszerezte a vezetést a házigazdának. Mivel több találat már nem esett, a románok megnyerték ezt a hatost, Svájc pedig a 2. helyen kvalifikált.

Így tehát Románia a második kalapból várja a jövő évi Eb sorsolást, vagyis a magyar válogatottal nem kerülhet össze. Ellenben Rossi legénysége Svájccal igen, mivel az alpesiek negyedik kalaposak lettek.

Izrael helye a rájátszásban már korábban biztos volt.

 

Az I-csoport másik két mérkőzésének az eredményei és gólszerzői:

Koszovó–Fehéroroszország 0:1 (szünetben 0:1, Antilevszki 43. perc)

Andorra–Izrael 0:2 (0:1, Cervós 29. p – öngól, Kinda 81. perc)

 

Az I-csoport végeredménye:

 

Románia           10        6          4          –          16–5    +11      22

Svájc    10        4          5          1          22–11  +11      17

Izrael    10        4          3          3          11–11  0          15

Fehéroroszo.    10        3          3          4          9–14    –5        12

Koszovó          10        2          5          3          10–10  0          11

Andorra           10        –          2          8          3–20    –17      2

(Forrás: nso)

Hozzászólások