Suárez az Aranycipővel hangol az el Clásicóra

Írta:
2014. október 16. 19:41 (csütörtök) /

Lassan véget ér Luis Suárez – megérdemelt – kálváriája. A brazíliai világbajnokságon az olasz Giorgio Chiellinit megharapó csatár eltiltása nem járt le, arra még néhány napot várni kell, de szerdán már mosolyogva állt a barcelonai szurkolók és újságírók elé. Az uruguayi támadó ugyanis megkapta az Aranycipőt, amelyet a 2013–2014-es idényben elért 31 bajnoki góljával érdemelt ki a szintén ennyiszer eredményes Cristiano Ronaldóval egyetemben, aki csak november elején kapja meg a trófeát Madridban.

A díjátadó ceremóniát a barcelonai Estrella Damm sörgyár gyönyörű épületében rendezték meg, ugyanott, ahol egy évvel ezelőtt Lionel Messi is megkapta a European Sports Media sajtószervezet – amelynek a Nemzeti Sport is tagja – által szervezett szavazás díját.

Most is rengeteg helyi szurkoló és újságíró volt kíváncsi az eseményre, de az idei Aranycipőhöz vajmi kevés közük van a gránátvörös-kékeknek, Suárez a Liverpool játékosaként dolgozott meg az elismerésért: 31-szer volt eredményes a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ben, és akkor még az idény legjobbjának járó különböző díjakról nem is beszéltünk (Suárez többek között a futballistáknál és a szakíróknál is az angol élvonal játékosa volt). Suárez gratulációt is kapott egy extárstól is: Steven Gerrard, a Pool csapatkapitánya videoüzenetben rótta le tiszteletét előtte.

(NSO)

Hozzászólások