Hollai Hehs Ottó

A magyar történelem szó pontosan jelöli mit is rejt a kifejezés: a múltbeli történések, a már megtörtént események tudománya. Az eredeti latin elnevezés, história mást jelent, inkább a kutatás, beszámolás, elbeszélés fogalmakat takarja.

A napokban Budapesten megtartott Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) mondhatni sikeres volt. Kb. 3 ezer vendég, ebből sok külföldi, általában magas beosztású jobboldali politikusok, szóval a világ konzervatív elitje. Külön öröm, hogy már harmadik alkalommal ott rendezik ezt a találkozót, igaz, a világ nyugati felén kevés az ennyire konzervatívan gondolkozó nemzet, mint Magyarország.

Életem legnehezebb óráiban – pedig volt ilyen elég – sem voltam pesszimista, mindig élt bennem a remény, hogy a rossz elmúlik, a válságból kimászom, kitisztul felettem az ég, szóval nem hagytam el magam. Talán a korral is jön valami „borúlátás”… lehet, de  tudom, hogy ma ez valamivel több. Már régen sötét fellegek gyülekeznek felettünk, Európa, a Nyugat, az egész keresztény civilizáció égboltját beborítják. Töprengek, vajon mi ez a nagy változás, miért lettünk ennyire ostobák. 

Igen, ez nem vicc, ez a mai valóság, mindenki visszaüt, még ha nem is bántották. Betegek vagyunk mi emberek, tisztelet a kivételnek. Az agresszió már elkezdődik az iskolákban. Ami időnkben is volt birkózás, verekedés a szünetekben, de nem lőttük szitává iskolatársainkat. Az Államokban szinte napirenden az ilyesmi, de már a csendes, békés Finnországból is szomorú hírek érkeznek.

Az amerikai politológus Fukijama, még a kilncvenes évek elején, azzal az elméletével lett „világhírű” hogy a történelem, a szabadpiaci liberalizmussal lezárul. Azóta már Fukujama is sokat tanult, tapasztalt és ráböbbent, hogy tévedett.

Hosszú évtizedek folyamán három országban volt alkalmam március 15-ét ünnepelni. Gyermekkoromban a revíziós és nem kicsit „irredenta” Magyarország fővárosában még rövidnadrágban szaladtam a szép tavaszi napon az iskolába, ahol nagyobbacska koromban, már a Nemzeti dalt is elszavalhattam. A negyvenes évek elején apám nyakán lovagolva néztem a tömeget a tüntetéseken, ahol a „vesszen Trianon” és „Nem-nem soha” harsogott, az egészből csak jóval később kezdtem érteni valamit. A „felszabadulást” már a „román Aradon” éltem meg, a következő években a magyar nemzeti ünnep a háttérbe szorult, és az idő előre haladtával, pl. 56 után, már jobb volt nem is említeni.

Kora reggel hallgatom a bajorokat, a napi hírek között a megemlékezés 2004. március 11-re. Régi helyszíni felvétel, spanyol nyelven a jajveszékelés, sírás, sikoltozás. A madridi helyi érdekű vasúti szerelvényeken hatalmas mennyiségű robbanóanyagot robbantottak, a szörnyű pusztítás után közel 200 halálos áldozatot és 1800 sebesültet siratott Spanyolország.  Két és fél évvel előtte, 2001. szeptember 11-én az amerikai terrortámadás volt a tragikus rekord, 2004-ben Európára került a sor.

Mi is a fogalomzavar? – kérdezhetjük. Nos, szakértők szerint, ha valaki egy szót, egy kifejezést, amely tulajdonképpen egy fogalmat takar, rosszul értelmez, akkor fogalomzavarról beszélünk. Továbblépve, a tudományos megállapítás szerint ez a zavar egy mentális zavar.

Hallgatom a bajor rádiót, idén is, mint minden évben hamvazószerdán összeültek a német politikai pártok, hogy megbeszéljék a legfontosabbat. A hetek óta tartó tüntetések, tiltakozó felvonulások és blokádok ezen a napon is folytatódtak, egyes helyeken a szerdai találkozásokat biztonsági okokból leállították.

A kérdésre nincs egyöntetű válasz, sok a szubjektív, tehát nem mindig tapasztalat által alakított vélemény. Jeles gondolkodóink szerint az örökös széthúzás, a marakodás és az örök ellenségeskedés a másképpen gondolkozóval szemben önpusztítóan hat a nemzetre.

Legutóbbi két írásom gondolatmenetét most nem folytatom, egy jelenlegi magyar belpolitikai kérdésre szeretnék kitérni, melynek viszont az európai politikára is vetülete van.

Múltkori írásomban a valóságról és igazságról igyekeztem úgymond filozofálni, és rámutattam arra a nyers valóságra, miszerint az emberiség a béke szólamok hátterében állandóan és látható rendszerességgel háborúkra készül.

Minden, ami körülöttünk létezik és régebben is létezett, a valóság része. Az objektív valóságot érzékszerveinkkel tapasztaljuk, látjuk, halljuk, tapintjuk, de létezik szubjektív valóság, csak agyunkban születik meg, idegeink által lesz felismerhető, csak számunkra.

Nálunk is volt néhány ilyen, pl. 1514-ben Dózsa György vezette elégedetlen népét a feudális urak ellen, de ezt megelőzően már 1437-ben Észak-Erdélyben Budai Nagy Antal állt a lázadó magyar és román parasztok élére.

Beléptünk az új évbe, és nem fogyunk ki az előjelzésekből, jóslatokból. Ez mindig így volt, az emberiség egy új év kezdetén igyekszik a jövőt előre vetíteni, terveket, elképzeléseket sző, ha optimista, akkor a mennyországot, ha pesszimista, a világvégét várja.