Adósságválság

Összedől a hitelen alapuló jólét illúziója. Nemcsak Romániában, EU-s szinten. A szigorú közkiadás-megszorítást hivatalos EU-s politikává emelő decemberi csúcs óta az egész kontinens erről zeng.

A jogi formába öltött EU-s szigor kereteket szab az állami közkiadásoknak (3%-os költségvetési deficit, 0,5%-os strukturális deficit, 60%-os eladósodási szint), áthágása automatikus büntetéssel jár.

A 2010-es megszorító intézkedések nyomán Románia megfelelni látszik az EU-s szinten megszabott pénzügyi kritériumoknak. Más tagországok viszont nem, a nadrágszíj-meghúzás előttük áll, vagy folytatniuk kell a tavalyi fogyókúrát.

A számszerűsíthető uniós pénzügyi kritériumok ellehetetlenítik az adósságválsághoz vezető populizmust, minden ország jóformán addig nyújtózkodhat, amennyit gazdasági teljesítménye megenged.

De hát a politikusok nem a Holdról pottyantak, hanem a nép soraiból kerültek ki, 22 éve alatt többszöri demokratikus választások eredményeként. A populizmussal tulajdonképpen azt mondták, amit a nép hallani akart, azt kínálták, amire a politikai piacon kereslet volt. Magasabb közbérek, nyugdíjak, szociális segélyek, jobb egészségügyi ellátás, alacsonyabb nyugdíjkorhatár stb.

Milyen esélye lett volna az urnáknál olyan politikai alakulatnak, amely – a gazdaság gyenge teljesítményéhez mérten – az ellenkezőjét kínálja fel, több munkát, kreativitást vagy vállalkozókészséget várva el? Nyugaton volt példa ilyesmire, Romániában – általában Kelet-Európában – kevésbé.

Vajon az idei választások politikai eszmékről szólnak-e majd, vagy ígérgetésekről, mint eddig? Azok, akik magasabb bérekért tüntetnek, vagy azok, akik egy kiló cukor, liszt, olaj stb. alapján pecsételnek, vajon mennyire veszik figyelembe az EU-s elvárásokat?

Megváltozik-e gyökeresen a politika? – a magasabb juttatások licitje már megkezdődni látszik.

És a szavazók elvárásai megváltoznak-e?