Álláspont

Gyászhangulat uralkodik Nyugat-Európa balliberális köreiben Trump második elnöki mandátuma kapcsán. Kelet-Európában ellenben sokan reménykedve tekintenek a jövőre, jobboldali körökben pedig kimondottan örvendenek. Budapesten például szabadtéri ünnepséget rendeztek beiktatása alkalmával, az anyaországban széleskörű reménnyel fogadták a markánsan jobboldali elnök visszatérését a Fehér Házba.

Nagy költőnk, Petőfi Sándor sorát bizonyára sokan felismerik, 1947-ben írt, A nép nevében című versének harmadik szakasza kezdődik így. Nemzeti forradalmunk kitörése előtt a költő már hangosan kérdezi, miért vannak a kiváltságosok, és érezteti, hogy valami készül, a nép márnem kér, de vesz, ragad.

Hallgatom, nézem az Ukrajnában folyó háborúval kapcsolatos híreket. És forr bennem az indulat. Mert hallom, hogy az ukrán parlament január elsejétől bevezette a 18 éves kortól a kötelező katonai szolgálatot. Mellesleg (vagy ráadásként?) elrendelte a 17 évesek számba vételét és katonai orvosi vizsgálatát. Köszönhető annak, hogy az előző kontingensek száma annyira lecsökkent, hogy a hadsereg képtelen ellenállni az orosz nyomásnak. Az ukrán államvezetés már feláldozta az ország virágágának jó részét, most a jövőjét is a vágóhídra akarja terelni. A hírt a tévében egy kijevi parlamenti képviselő jelentette be.

Nagyapám arra tanított, hogy mindig tiszteljem az idős embereket. Megfogadtam intelmét. Gyermekkoromtól kezdve, pályám hosszú során át, csodáltam tapasztalatukat, életbölcsességüket.

„Kedd reggel egy más nap kel fel a nyugati világ felett”, nyilatkozta pénteken Orbán Viktor a hétfői amerikai hatalomváltásra utalva. Brüsszel már most is felbolydult hangyabolyhoz hasonlít, az azt uraló balliberális elit fejvesztve kapkod, miután keserű ízelítőt kapott az amerikai szemlélet-változásból.

Az angolok öt éve kiléptek az EU-ból, a nyelvük azonban magabiztosan őrzi domináns helyét, toronymagasan megelőzve minden potenciális riválist. Bármennyire is meglepő első látásra, a 27 tagországúra zsugorodott Unióban az a nyelv marad a meghatározó, amely egyetlen tagországban sem hivatalos, s amely egyetlen EU-s nemzetnek sem anyanyelve.

Az év sportolója gálán Bölöni László romániai magyar futballistát a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjával tüntették ki. A 70 éves Bölöni László, aki világraszóló sikereket ért el a Steaua futballcsapattal és a román labdarúgó válogatottal, az Ismerős Arcok Nélküled című dalának hangjaira lépett fel az Operaház színpadára.

Igen, még néhány éjszaka és új világ kezdődik! Vagy talán mégsem? Bizonyára mindenki kitalálja, hogy az új amerikai elnök beiktatására gondolok, és az ezzel kapcsolatos kijelentésekre – miszerint, ha Donald Trump átveszi a hatalmat az Egyesült Államokban, végre új, békés, nyugodt esztendők várhatnak ránk.

Olvasom, hogy kies hazánkban milyen nagymértékű a nosztalgiázás a kommunista diktatúra iránt. Hogy sokan visszasírják azt. Elfeledve a végtelenül hosszú sorbaállásokat, a jegyrendszert, az áramkimaradásokat, a fűtetlen lakásokat. Valószínűleg elsősorban azok, akik a diktatúra kiszolgálói és haszonélvezői voltak, netalán a még élő szemellenzős, bigott kommunisták.

A Meta megválik a „tényellenőrzőktől”, drasztikusan csökkenti a cenzúrát, és több politikai tartalmat ajánl majd különböző platformjain, beleértve a Facebookot és az Instagramot, jelentette be Mark Zuckerberg, a közönségi platformok tulajdonosa.

Románia 2025 elején kismillió gonddal küszködik.

Nagy a költségvetési deficit – komoly, sokak számára húsbavágó megszorításoknak kell jönniük kérlelhetetlenül lassú ütemű felszámolására –, stabil és megbízható kormánykoalíció csak névleg létezik, a pártok a demokrácia szempontjából elhalaszthatatlan elnökválasztás időpontjáról és módozatairól vitatkoznak stb.

Jelentős jobbratolódást hozott a 2024-es választási szuperév Európában és az USA-ban egyaránt.

Európát hideg zuhanyként érte a jobbközép Európai Néppárttól jobbra álló, keményvonalas jobboldali politikai alakulatok megerősödése és a balliberális önjelölt „progresszívek” és a szélsőbalos zöldek bukása.

Olvasom Ujj Jancsi írását lapunk „átalakításával” kapcsolatban, és osztom azt a véleményt, hogy az aradi sajtó történetében a város „újságírás szempontjából” talán még soha nem állt olyan rosszul, mint ma. Az aradi újságírás, még a kiegyezés előtt, 1860 elején indult el, és óriási „karrier” áll a háta mögött.

Egyik kedves barátom avval állított meg az utcán, hogy mit lehetne tenni a jelenlegi helyzetben, mert precedens nélküli a januárban bekövetkező időszak, amikor a város és a megye magyar nyelvű napilap nélkül marad. Mondtam, hogy tenni ellene csak a kiadó nyereségessé tételével lehetne. Azt viszont a jelenlegi előfizetők számának jelentős emelkedésével és a papír árának drasztikus csökkenésével lehetne elérni. A mi esetünkben mindkettő lehetetlen.

Mintha ma lett volna. Kiss Károllyal, Irházi Jánossal, Fekete Gézával ültünk a Horia utca 11. szám alatti irodámban, és arról tárgyaltunk, csőd szélén áll az aradi magyar napilap, a Jelen, meg kéne menteni. Ottó Dick kollégámat kértem arra, vásárolja meg az én nevemben a Jelent, mert akkor még Bukarestben a Luxten gyárat igazgattam, kevés időt töltöttem Aradon.