Csatazaj

Bár véget ért a fő kormánypárt országos zajt csapott kongresszusa – konvenciója, ahogy nevezték, hogy kerüljék az összehasonlítást az RKP egykori kongresszusaival, ami nemigen sikeredett – a politika színpadán a kedélyek továbbra sem csitultak.

És nemcsak azért, mert most azt latolgatja az ország, hogy a miniszterelnök ismételt pártelnökké történt választása nem hozza e magával a miniszterelnök-cserét is, marad-e Boc a kormány élén, vagy nem.

Amit viszont nem egy népszavazás fog eldönteni, mint ahogy nem dönti el a napokban végzett ilyen irányú közvélemény-kutatás sem: továbbra is az fog történni, amit Băsescu elnök akar.

Hiszen a kormánypárti kongresszuson is az történt: nem a pártelnökké újraválasztott sikertelen miniszterelnök a győztes, hanem a Cotroceni palota ura, aki ismét bebizonyította: egyedüli úr a csárdában, ő rendeli a zenét, csak az ő kedvére lehet továbbra is táncolni.

Az ellenzék hangja pedig gyenge, alig hallható.

A szociáldemokraták ifjú vezére Kínában, egy gazdasági fórumon szónokol most éppen, örül annak is, hogy így felvitte az Isten a dolgát.

A liberálisok vezére – az egyedüli finom intellektuel a hazai pártvezetők között – köszörüli ugyan a torkát, de amit mond, nem elég erőteljes. Most éppen a kormánypártban alelnöki funkcióhoz juttatott külügyminiszter menesztését követeli, mivel kijelentette: pártjának 1 millió szavazatot hoz, ha elfogadják javaslatát, és bevezetik a külföldön élő románok elektronikus szavazását.

Amit Băsescu elnök minden úton támogat, hiszen végeredményben a külföldön élő honfitársaink gyanús szavazataival nyerte el államfői tisztségét.

Azt is mondja a liberális vezető, hogy az esetleges miniszterelnök-váltás válaszút elé állítja az RMDSZ-t: vagy átáll a szociális-liberális táborba, vagy marad Băsescu cinkosa.

Csakhogy az RMDSZ-t sem lehet így zsarolni, naivság azt mondani a Szövetségnek, hogy gyere hozzám, de én nem ígérek neked semmit, annyit sem, amennyit Băsescu vagy Boc ígért, politikusaink edzettebbek már annál, hogy higgyenek a bármely oldalról megnyilvánuló kétszínűségnek.

A helyzet tehát a fő kormánypárt kongresszusa (konvenciója),  szimbolikus rituálja után sem változott.

Hiszen azon nem arról tárgyaltak, hogy miként nyerje meg az ország a gazdasági válság, a szegénység, a korrupció, az elmaradottság elleni háborút, hanem csak arról, hogy milyen csatákat, hadjáratokat kell vívni az ellenzékkel ahhoz, hogy a most uralkodók maradjanak továbbra is hatalmon.