Diktatúracsömör

Líbia volt vezetője, a bujkáló Moammer Kadhafi a napokban évfordulót ünnepelhetett volna, ha lett volna kedve ünnepelni: szeptember elsején volt 42 esztendeje, hogy puccsal megdöntötte tiszttársai élén Idrísz királyt. 

Azóta teljhatalmú kényúrként uralkodott az egykori román diktátor barátja a Romániánál több mint hétszer nagyobb területű, de jó háromszor kisebb lakosságú észak-afrikai országban. A több mint négy évtizedes országlás azonban nem volt elég a jövőre hetvenéves ezredesnek (vajon miért elégedett meg egy diktátornak meglehetősen kicsi ranggal?), még most ragaszkodna hatalmához, bukottan is ellenállásra, városi gerillaharcra szólítja megmaradt híveit utolsó csepp vérükig, holott nyilvánvaló: miután a Nyugat teljes mellszélességgel kiállt ellene és az ellenzéki Átmeneti Nemzeti Tanácsot támogatja, amelyet az Afrikai Unió több tagországa, sőt Oroszország is elismert, Kadhafi végnapjait éli.

Egyébként furcsa ez a líbiai forradalom: „Afrika Svájcában” a lakosság a hatalmas olajbevételekből olyan jelentős szociális juttatásokat kapott, amelyeket nagyon sok ország megirigyelhetne, a „fekete kontinensen” főleg. Líbiában nem a tűrhetetlenül rossz anyagi körülmények miatt tört ki a forradalom, hanem azért, mert a diktatúrából és a diktátorból lett elegük a hatalom ellen lázadóknak. Ami azt igazolja: a (viszonylagos) anyagi jólét nem elég a normális emberi élethez, ha nincs társadalmi szabadság, az „alattvalók” előbb-utóbb torkig lesznek bármilyen diktátorral, s a véráldozattól sem riadnak vissza a megdöntésétől.  

A múlt héten Párizsban a Kadhafi utáni Líbia sorsáról ült össze tanácskozásra mintegy hatvan állam – kétszer annyi, mint ahány a katonai intervencióban részt vállalt. Az újjáépítés ugyanis jól fizető üzlet, mindenki be akar nevezni. És a károk óriásiak. A több hónapja szünetelő kőolajkitermelés újraindításáról is most született döntés, a napokban oldották fel 28 líbiai vállalkozás – olajvállalatok, bankok, kikötők, légitársaságok – ellen elrendelt szankciókat, mintegy 15 milliárd dollárnyi, más országokban lévő  pénzeket szabadítanak fel, de éveket vehet igénybe, amíg az élet visszatér a normális kerékvágásba – az immár Gadhafi nélküli Líbiában.